Benső Trianon

A szörnyű békediktátum évfordulóján - június 4. - elmerengtem, hogy mi a helyzet ma? Mert akkor történt, ami történt, a tegnapi meccsen kihagyott gólhelyzetet ma már nem lehet berúgni. De lesz-e visszavágó?
Mi a helyzet? Tudjuk, a Szentkorona országának hajdan soknyelvű, és vegyes lakosságú tájain természetes vala a népek együttélése, és soha nem vertek meg senkit azért a magyarok, mert mások tótul, rácul, oláhul, vendül, görögül, jiddisül szólaltak meg, sőt, megtanulták a velük együtt élők nyelvét. Tudjuk, mi történik ma, szinte naponta a Délvidéken s másutt is, ha az uralkodók magyar beszédet hallanak. Vajon mi volna, ha "éljen a magyar!" kiáltással sétálgatnának valakik Kolozsvár, Szabadka, Pozsony utcáin?
Ennél izgalmasabb kérdés, hogy mi történne, ha a mai Magyarországon tennénk ugyanezt? Botrány, ugye? Elhatárolódás. Sok önmagát magyar öntudatúnak tartó személy jelentené ki az utcán, az iskolában, a szupermarkecben és a kocsmában, hogy ez azért sok. Nem kellene. Túlzás. Magyarkodás. Mire vezet ez? Bizony, egy "Éljen a magyar!" - félreértés ne essék, nem vesszen a patagón, vagy akárki más! - kiáltás mifelénk nem egyesítő, hanem megosztó, mert a hódítók a nyelv legtermészetesebb szavaiba is mérget csöpögtettek, a többit kisajátították, ami még rosszabb. Tudjuk, hogy egy ország elfoglalása nyelvének leigázásával történik. Nálunk ez teljesnek mondható. (Cz. G. Hogyan kell egy országot elfoglalni? In. Mi a helyzet? - Gazdaságkor titkai, Bp. 1995.)
Ha hirtelen megjelenne Királynőnk, a Boldogságos Szűz a Kárpátok alatt, s megkérdezné: akarsz-e Trianon-visszavágót, népem? Hogy állsz a fölkészüléssel? Vagy-e még egyáltalán?
Mi a nép? Vallásosság, feleljük Hamvassal. A vallásosság pedig Istenbe vetett reményt, hozzá kapcsoló identitást jelent, másként, mindennapiasan szólva érdekfeletti értékek szerinti életet. Hogy Teremtőnk által és után népünkhöz, családunkhoz, barátainkhoz kötődünk, vagyis az igazságot, szeretetet, jóságot, nyelvünket, gyermekeinket, s mindazt, ami e kötelékekből ered, fontosabbnak tartjuk a haszonnál, mellyel pillanat kecsegtet.
Fogadkozhatnánk, de Boldogasszonyunk fölvillantaná bennünk a kemény tényt, hogyan is állunk Megváltó Fia iránti szerelmünkkel? Aztán: szeretjük-e kedvesünket? Kötünk-e vele házasságot? Annyira azért mégsem vagyunk oda érte? Gyermekünket, a jövendőt, már most elutasítjuk? Hitetlenek vagyunk? A hitetlenség=nép-telenség. Szelíden emlékezetne az Istenanya a halál civilizációja és az élet kultúrája közti ellentétre, ami leginkább a biológiai önfeladásban mutatkozik meg. Akarjuk vissza a Székelyföldet? Igen? Miközben a mostani maradék haza is sok nekünk? Trianon idején a magyarság a Kárpát medence többségi népe volt. Az utódállamokban máig mindenütt 30-50%-kal apadt a lélekszámunk, az anyaországban 1981. óta fogy a nép - a jelentős bevándorlás ellenére is! A szó szoros értelmében kiürítjük történelmi szállásterületeinket. Vajon hány saját, vagy nevelt gyermekkel járultunk hozzá, hogy ne így legyen? Kedves szittya véreim, hogyan, milyen családdal állunk Úrnőnk színe előtt?
A magzatgyilkosságok száma 1956 óta több hat milliónál. Ölhet-e hívő? Hány apa- és anyajelölt szenvedi tulajdon gyermeke kivégeztetésének lelki terhét? Milyen a hit, a lélek emelése-művelése ott, ahol a lakosság bő harmada funkcionális analfabéta? Ha hozzá tesszük az alkoholisták, a bűnveszélynek kitettek, az idegbetegek, a különféle fogyatékosok, a hajléktalanok, a nyomorgók stb. számát, tíz milliónál több jön ki.
Nagyasszonyunk sorra vétetné lelkünkben: hogyan is állunk nemzettestvéreinkkel? Hogyan szavaztunk 2004. december 5-én? Románozzuk-e az erdélyi magyarokat, szerbezzük-e az újvidéki nyelvtársainkat? Miért? Szadizmusból? Gonoszabbak akarunk lenni a kisantant sovinisztáknál? Vagy butábbak vagyunk a földnél? Miaszonyunk szociológiai tanulmányok elolvasása nélkül is tudja, hogy száz közül alig tucatnyi magyar ifjú volna hajlandó külső támadás esetén fegyverrel védeni a hazát, többségükben lányok!
Amiatt erősen szomorkodna, hogy a magyar tudomány régi intézményei tehetetlenül, ha éppen nem ellenségesen szemlélik a nemzet vergődését. Nyelvében él a nemzet? A honi nyelvészet legközismertebb eredménye, hogy a magyar nyelvtant szinte valamennyi diák és tanár utálja. A tudományosan hirdetett sikerírók művei olvashatatlanok.
Lehet, hogy Királynőnk azért nem sürgeti a Trianon-visszavágót, mert ha újra húznák a határokat, azok beljebbre kerülnének? Annyira, hogy a lelkünket metszenék át?


0000-00-00 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.