A mi haladó reakciósaink

 

 
 
A reakciós természetesen reakciós a szó eredeti, semleges jelentése szerint: „ellenhatás, visszahatás,” még inkább a minálunk még a szótárakban is átpolitizált értelmében: „az önmagukat túlélt osztályok és személyek politikai és gazdasági ellenállása társadalmi haladással szemben.”
A varázsszót a szovjet helytartóként haladó Rákosiék bunkóként használták nemzet színe-virága ellen: mindenkinek kijárt, aki szerette a hazát. A magyar társadalom sajnos lassú, de mégis természetes haladásának eredményeit: a közösségi- és magántulajdont, a lelkiismereti-, vallás-, tudományos-, oktatási-, művészi-, gyülekezési-, szervezkedési- és szólásszabadságot, az általános politikai, erkölcsi és gazdasági felelősséget, a természetes élethez való jogot és persze közösségeket, különösen a családot. Még sorolhatnám, de bárki kiegészítheti a listát a maga tapasztalatai szerint.
Kétségtelen, hogy a fülsiketítő és lélekszakasztó erővel bömbölő pártpropaganda ellenére előbb-utóbb minden értelmes ember előtt nyilvánvaló lett, hogy kommunisták-szocialisták a hazugok, a reakciósok, ők a haladás ellenségei és a hülyeség barátai. Teleépítették az országot – varázsigéik szerint. új, korszerű, modern, haladó, fejlett stb. – lakótelepekkel, üzemekkel, pártfőiskolákkal, amik már alapkövük letételekor elavultak voltak. A hülyeség azonban hülyeség, Nem szidalom, értelmi állapot. Tessék belegondolni! Meg akarták támadni 1948 után a rosszalkodó Jugoszláviát, ezért(?) zseb-Maginot vonalat építettek a Mura vidéktől Makóig a déli határon – akkori pénzen számolva is milliárdokért! Erre kellett a Békekölcsön – nevében is Öszöd előzménye.
A szocialista műszaki fejlődés örökérvényű példája a Moszkvics autó. A szovjet csapatok hadizsákmányként leszerelték, és az Unióba szállították a korszak legjobb személygépkocsiját gyártó Opel üzemet. Fölépítették, működésbe helyezték, s legurult a szalagról – a Moszkvics.
Aki észrevette, és elsuttogta, hogy a király meztelen, az reakciós lett, a régi rendszer híve, fasiszta, soviniszta.
A magyar önirónia ötvenhatos gyöngyszeme szerint Budapesten tízezer gróf harcolt a szovjet tankok ellen. 2006. október 23-án a forradalom ötvenedik évfordulójára emlékezve, a pribékké alázott rendőrök segítségével a saját szemüket lőtték ki a járókelők, és Budapest-szerte a középületekben, például a (magyar?) Rádió udvarán önmagukat verték az utcán összefogdosott kíváncsiak.
Ugyanazok a Mucsával, hitlerezéssel korszerűsített jelzők olvashatók Kun Béláék bukása után menetrend szerint az európai és világsajtóban mindenkor, amikor Magyarországon tényleg haladó, azaz a korproblémákat látó, s azokat leküzdeni kész irányzat kerül kormányra, mint Nagy Imréé, majd 1990-ben Antall Józsefé. Hát, még ha képes is a megoldásra, és munkájának eredményei oly élénken látszanak, mint most a Fidesz és a KDNP vezette polgári szövetség négy éve után!
Ilyenkor a mi igazi reakciósaink „visszakívánják a régi rendszert”, és bömbölnek a Világbank, Bilderbergék, a Valutaalap, a megcsontosodott EU-bürokrácia meg a pénzista sajtó fülébe, mindenkiébe, aki érdekelt Gazdaságkor folyamatos válságának fönntartásában. Reakciósaink annál kevésbé bírnak magukkal, minél élénkebb dohányszagot éreznek szivárogni a magyar államkasszából. Látásuk is kiélesedik: látják, hogy szalad a ló elfele.
Majd megszakadt a haladó és népbarát szívük, amikor Orbán Viktor bevezette a bankadót. Sikítottak, hogy a világ belerezgett. Itt-ott dobtak is nekik csontocskát, ámde a gazdag országok utánozni kezdték a banknyúzó Orbánt. Haladó reakciósainknak még a fejük is belefájdult volna, ha azon törnék, hogy merre az előre…
És a bajok sokasodnak. Egyre-másra maradnak itthon a fiatal diplomások, az adósságbilincsbe vert önkormányzatok fölszabadulnak, dolgozni tanulnak azok, akik soha nem próbálták, a tanítóknak-gyógyítóknak kezd rendes jövedelmük lenni, csökken az államadósság, az infláció, és ami a legszörnyűbb számukra, a külhoni magyarok is hazataláltak közel száz év múlva, anélkül, hogy az ő tömérdek hazug rémjóslatukból egy fikarcnyi bevált volna. A végén még a 4-es metró is elkészül, amire már tíz éve is akkora szüksége volt a fővárosnak, mint férfinak a mellbimbójára.
Mi más az újjáéledt, „korszakváltó” öszödi Böszme szövetség, mint „az önmagukat túlélt osztályok és személyek politikai és gazdasági ellenállása a társadalmi haladással szemben?”
Az „egyszerű nép” persze nem búvárolja az Idegen szavak szótárát meg a történelmet, a nagypapát sem kérdezi, mert az öreg is a rémfilmeket, meg a műciciket bámulja a tévében. Ám arra még emlékszik, hogy aki hazudik, az lop is. Ennyi elég neki a tisztánlátáshoz. Az meg nem érdekli, hogy a mi házi reakciósaink mikor haladók, mikor nem.

2014-01-29 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.