Választás, 2014

 

 
 
A mai „demokráciákban” a nép időközönként, általában négy évenként, szavaz arról, hogy ki vigye tovább az ország ügyeit.
Gazdaságkor figyelmes szemlélője tudja, hogy mindez álca, mert az igazán fontos ügyekben, vagyis a népek és országok, gondolatok és erőforrások, eszmék és befolyások látszólagos újrafölosztásáról a Magánállamok döntenek. Állítólag a demokrácia maga a nyilvánosság, ám ezeknek az igazi hatalmaknak a vezetőit még hírből sem ismerjük, nemhogy befolyásolni tudnánk őket, netán választani, és másokra cserélni. Miután a véleményipar is az ő kezükben van, azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk. A fontos kérdésekről előre megrágott papit osztanak a népnek, a hangadóknak zsírozott gumicsontot. Sejteni persze sejtjük, hiszen a dolgok nyilvánvalóak, ámde rendszerint addig se jutunk el, hogy kérdezzünk: mi a helyzet?
Nos, a helyzet, mármint a politikai helyzet az, hogy a politikusok túlnyomó többsége a Magánállamok zsoldosa. Ők kenik a magánhatalmak kasszáját töltő szivattyúk hajtószíjait demokratikus frázisokkal. Ha idegen elem, mondhatni ember csusszan közéjük, akkor rögtön elterjed a világsajtóban, hogy az illető hazája és népe antiszemita, homofób, soviniszta, fasiszta, reakciós stb. Jól szervezett csapatok menten tüntetni kezdenek a megbélyegzendő ország és vezetői ellen, és a megmondó emberek pedig megmondják a magukét. Ha az ember képes volna hátra lépve szemlélni az orra előtt kavargó világtörténelmet, akkor a hasát fogná nevettében, midőn arról értesül, hogy az USA jogrendje tiltja elnyomó rendszerű országok anyagi segélyezését. Nos, közismert, hogy az első tíz gyámolított még kínozni is szokta politikai ellenfeleit.
A leggyakoribb létrontás, ami majdhogynem lehetetlenné teszi a tényleges népuralom kibontakozását, az magának a népnek a megrontása. Ezért az álbaloldal minden veresége után azonnal megkezdi személyeskedésekkel súlyosbított gyűlölet-kampányát és négy évig abba sem hagyja. A divide et impera ősi elvének hatóanyaga szörnyű áfium. Megmérgezi a közéletet különféle rágalmakkal, melyek fő célpontjai a nemzeti célokat szolgáló társadalmi csoportok, pártok, mozgalmak, hagyományok, kulturális kincsek. Ide tartoznak, hogy házon belül maradjunk, a keresztény egyházak, a jézusi értékrend, pl. a házasság és a család, vagy a népcsoportok közti emberséges viszony. Például cigánytelepen nem szabad iskolát létesíteni, mert az a cigány gyermekek „szegregációját” jelenti. Inkább ne tanuljanak? Ne bizony! A tudatlan, munkátlan nyomorgó állandó gyúanyag!
Tíz éve cégére ennek a néprontó politikának a Magyarországon baloldalnak álcázott, multizsoldos erők főalakja, a Medgyessy Pétert megpuccsoló, és hazugságbeszédéről elhíresült Öszödi Böszme. Miniszterelnöksége már 2010 előtt tarthatatlanná vált a forradalom ötvenedik évfordulóján elkövetett vérengzése miatt. A mostani választási hadjárat előtt minden lehetséges szövetségese elhatárolódott tőle párját ritkító hazudozó képessége, finomabban szólva hézagmentes megbízhatatlansága miatt. Ennek ellenére ismét ő a Vezér. Vagy éppen ezért: megtestesíti piaci ügynökeinek viselkedését és értékrendjét. Azokét akik csalafintaságokból élik elhazudott életüket. Vagyis sikere természetesnek mondható. Álmában is alkalmazza a hitleri receptet: „a propagandát mindig a legalacsonyabban álló néposztály színvonalához kell igazítani.” Pártja létszámához képest tömegek járnak gyűléseire.
Legnagyobb keserűsége, hogy a Fidesz-KDNP miniszterelnöke nem vitatkozik vele. Hiába mocskolja, gyalázza, ostorozza, Orbán Viktor úgy viselkedik, ahogy illő és üdvös. Tudja, hogyha csak ennyit mondana: „abált szalonna”, menten kitörne a ribillió. Inkább nem védekezik, nem áll vele szóba, még csak célzásokat sem tesz rá, a nevét sem ejti ki.
Ebből eligazodhat az, aki nem foglalkozik politikával, s úgy tartja, ő nem tud dönteni.

2014-03-29 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.