A kultúra ideje

 

 
 
A minap ezt olvastam egy költőtől: „A kultúra ideje ugyanis akkor jön el, ha az ember ráér.”Rögtön fölrémlett bennem a nemzedékem számára kikerülhetetlen  marxista történelemámítás, ami szóról-szóra ezt íratta a szegény tankönyvszerzőkkel hajdani iskolai könyveinkbe. Így aztán a görög filozófia azért alakult ki, Szókratész és Platón meg Arisztotelész azért lett a világ bölcse, mert rabszolgák hada izzadt helyettük, s ők meg nyugisan törhették a fejüket. Napestig. Vagy, ameddig Platón meg nem látta ama bizonyos barlang előtt táncoló lényegeket, melyeknek halandó csak az árnyékát észlelheti, vagy az emberi logika kristályszerkezetét, mint Arisztotelész. Észrevételük minden embert képes eligazítani az összefüggések őserdejében, vagy a szofisták csapdái között. Ebből talán az is kitetszik, hogy a kultúra sosem magántulajdon, nem lehet „a ráérő ember hitbizománya”, hanem közösségi tünemény: emberek kellenek hozzá, akik elfogadják például a logika alaptörvényeit, s ily módon képesek vitázni: ellenkezni és szót érteni, mert nagyjából közös az igazságfogalmuk.
A kultúra tehát közösség. Ha valamely értéke csak egy emberben jelenik meg, akkor legföljebb ügyesség, készség, tehetség. Például énektudás. Kultúrává akkor lesz, ha másoknak is tetszik a dal, ha közös lesz.
A szerző még hozzá teszi: „…ahhoz, hogy az ember fölfedezze, hogy önmaga megismerése – mely az emberhez méltó élet alapfeltétele – csakis az irodalmon, a képzőművészeten és a zenén, egyszóval a szépség megismerésén és megértésén keresztül történhet meg, idő kell és nyugalom.”
Szerénytelenségem egyetért az önmegismerés rendkívüli fontosságával, ám azt hiszi, hogy a „kultúra ideje” nem akkor jön, el, ha valahonnan időt és nyugalmat kapunk, hanem akkor, amikor nyugtalanok leszünk. Amikor szívünkbe markol a fölismerés, hogy nincs idő. Jaj, kicsúszott a kezemből: eljátszottam. Ez az a pillanat, amelyben kiderül, hogy az esztétika befőttesüvegébe zárt kultúra megbuggyant.
Mikor történik ez? Akármikor. Van, aki ezt hét évesen éri meg, van, akinek hétszer hét kell hozzá, van, akinek hétszer hétszer hét. És ez sem elég.
Ez a szívbe markoló ébredés a kiindulópontja az önismeretnek is. Az „irodalom, a képzőművészet és a zene” manapság bizony már csak igen vékony szálakkal kapcsolódik a szépséghez. Sőt, egyre szaporodnak az olyan izmusok, amelyek a szépséget kevélyen el is utasítják. A szépségipar mennyiségileg hihetetlenül kiterjedt, akár a mesebeli kisgömböc, miközben elnyelte a hagyományos és újabb művészeti szakmákat, melyek mind együtt emésztődnek az úgynevezett esztétikával, amit csúnya füllentés volna széptannak nevezni.
A „nincs időm” élmény gyökeresen tépi ki az embert alvó állapotából, s megmutatja, hogy a vers nem kultúra, a színház sem, a festmények sokasága sem a képtárban, csak pár mű súgja a sarokból: ébredj, nincs több időd, el kell számolnod! Ilyenkor lepleződnek le előttünk a könyv formájú, a hangszereken megszólaló, a filmvásznon sürgő, örökké izgatott „valami alakú semmik,” melyek mind az én időmet akarják megkaparintani. Bejárta a világsajtót egy kora tavaszi hír, miszerint az olaszországi Bari egyik kiállítótermének tízezer euró kártérítést kellett fizetnie egy „művésznek,” aki kartonpapírokra dobált ételmaradékokat állított ki. A megnyitó estéjén a takarítónő is megtekintette a művet, majd kitette a helyére, a szemétbe. Az alkotó nem fogadta el művének azt az értelmezését, sőt továbbfejlesztését, és pört indított. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan a takarítónő volt a tárlat látogatói közül az egyetlen műértő, aki az amúgy igen egyszerűen ám erőszakosan didaktikus alkotás „mondanivalóját” fölfogta, és az „alkotói gesztusnak” megfelelően járt el. Értelmezte, továbbfejlesztette majd telepítette a művet, a helyére tette. Az installáció magyar megfelelője: ’telepítés.’
Itt következhetnek a takarítónőről, mint installációs gesztusművészről és esztétáról szóló ódák és művészetelméleti szakdolgozatok.
 
Üres kép
 
Szépség persze nincsen önmagában. Azt mondta egy régi papom, hogy Istent azért nem látjuk, mert annyira szép, hogy „színe látását” képtelenek volnánk elviselni. Az ő szépsége persze nem a fotómodell bája, hanem valami egészen más, talán éppen az ellentéte Plakáthy Tünde ipari formáinak.
Mitől szép Isten? Először az igazságtól. Az Ő igazságától. Attól, hogy ő maga az igazság. Mi az igazság? Ez a kérdés tépi ki álmából az embert. Az igazság semmiképp sem természeti jelenség, nem az anyag vagy törzsfejlődés eredménye. Nincs meg a természetben: égi vagy földi háborút, vagy áldott májusi esőt nem minősíthetünk az igazság szempontja szerint. Hasonlóan vagyunk a Nagy Négyes többi tagjával is, mert senki sem jó, csak egyedül az Isten” (Mk 10,18) Ez igazán világos beszéd: eligazít, megmondja, hogy nem vagyunk jók, csak ha Istentől kapjuk a jóság képességét. Nem az egészet, csak amennyit el tudunk viselni belőle. Ugyanígy vagyunk az igazsággal is: Jézus mondja Főpapi beszédében: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6) Tehát csak Jézus által, az ő útján juthatunk el az Atyához, az igazsághoz és az örök élethez. Ugyancsak Jánosnál olvassuk, Nikodémusznak mondja Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, Hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3,16) A világ Isten alkotása, ám nem holmi dolog, ami ha elmállik, mint egy szétmosott terítő, akkor másikat csináltatunk helyette. A világ milliószor milliárd emberi lélek öröme, boldogsága, szenvedése, munkája és szeretete. Mondhatnánk úgy is, hogy bár Isten teremtménye, mégis ugyanennyi emberi szépség, jóság, szeretet és igazság szövete. Isten mindezt látja, sőt, Egyszülöttjén keresztül érzékeli és mindent megtesz, hogy a világ megmaradjon: ezért adta érte egyszülött fiát, a legteljesebb szeretet megnyilvánulását, amihez csak a Fiú szeretete fogható, aki föláldozta magát a világért és az Atyáért!
Ha ezt nem látod, és nem érzed, mert ebbe sem sajdul bele a szíved, akkor hiába kapsz hét a hetediken esztendőnyi életidőt, akkor sem jössz rá, hogy a szépség öröme ráérős nyugalom helyett a legmagasabb rendű izgalom.
 

2014-06-28 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.