„Háború van most a nagyvilágban…”

Aki nem vak, az látja, hogy sátáni háború folyik hazánk ellen. Nem igazi háború, mert annak – elvileg vannak szabályai. Van, amit szabad, van, amit nem, s van, ami ajánlott, s van, ami kötelező. A hadakozók hatalmat akarnak szerezni ellenfelük fölött, el akarják foglalni országát, de nem minden áron. A történelemből sok példa maradt ránk.

1030-ban II. Konrád német császár hadai megtámadták hazánkat. Legyőzhetetlen uralkodónk, Szent István, a Hérodotosz révén már a Kr.e. V. század óta ismert szkíta stratégiával – visszavonulás és fölperzselt föld – kiéheztette, szétzilálta a császári hadsereget. Maradékait Bécsbe űzte, s ott elfogta. Ám nem koncolta föl, hanem megetette és elbocsátotta. Miért? Mert keresztény volt, mert szent volt, mert bölcs volt. Tudta, hogy a németek ezután is szomszédaink lesznek. Együtt kell velük élni, ha tetszik, ha nem. Ahogy manapság mondják: a gyűlölet nem pálya.
A bölcs ember – legyen vezér, vagy válópereskedő lakatos – úgy indul ütközetbe, hogy a visszavonulás útjára, a jövendő békére tekint. Mi lesz, ha engem elüt a hajókötél, s a gyerekek a „másikra” szorulnak? A gyűlölködő viszont vak és esztelen, nem gondol a holnapra, csak a pillanatnyi sikerre és persze önmagára: ő mindent akar, örökké fog élni.
A gyűlöletmesterek szakemberek. Kitanulják, hogyan kell a népek lelki békéjét földúlni, s miként kell fölkelteni az emberek legalantasabb indulatait, s miként tolják közéjük a leggőzösebb alakokat. Ehhez a sokaságot tömeggé kell zúzni, vagyis szétbontani az évezredek alatt kialakult szeretetkapcsolatokat, melyek a haza, a család, a nemzet, a kultúra, az egyes emberek természetes kötelékeit megformálják. A tömegben – Gustave le Bon óta, vagyis több, mint száz éve tudjuk – mindig a legalacsonyabb szellemi színvonal érvényesül, értelmi, erkölcsi és érzelmi síkon egyaránt. Ezen a szinten bármi lehetséges. Például a jakobinus képviselők a Konventben amúgy egyáltalán nem voltak ostoba emberek, ráadásul egymást is meglehetősen ismerték, mégis megszavazták mentelmi joguk fölfüggesztését, azaz beutalójukat a guillotine alá…
A demokratikus rendszerek sokfélék lehetnek. Mindnek közös vonása, hogy a nyilvánosságra, a bizalomra, együttműködésre és dinamikus hierarchiára épül. Úgy is mondhatnánk, hogy értett, felelős, erkölcsös emberekre.
A nyilvánosságon ma átláthatóságot értünk, elsősorban a közhivatalokét. Ezt a jogát a nép a sajtó útján gyakorolja, ami a korgubancra mutat: ugyan kié a sajtó, a választóké vagy a tulajdonosoké? A bizalom ennyi: igaz, ami igaz. Elhiszem, amit mondasz, ha nem értünk egyet, vitánkat a logikára bízzuk. Az együttműködés magába foglalja a nézetkülönbségek áthidalhatóságának reményét, a sokféleséget meg az árnyalatok közti vita jogát és lehetőségét, a többségi elvet. Nevezhetnénk szeretetnek is, ha elég bátrak volnánk…
A dinamikus hierarchia egyrészt a szubszidiaritást, a kisebbségek jogát jelenti. Előbb a maguk körében, de az egészre is kihatóan és odáig lemenően, hogy a muzsikában a 8 éves Mozart véleménye legalább annyira megfontolandó, mint egy 8x8 éves korátlagú Zeneakadémiáé. E fogalomkör része a rendszeres választás joga, azaz a politikai váltógazdaság alkotmányos szabályok szerinti működése is.
Mindez igen szép és jó, ámde Gazdaságkorban élünk, ahol egy kérdés létezik, az érdeké: megéri, vagy sem. Az előbb vázlatosan elősorolt eszmék ehhez képest sokadlagosak. „Ha úgy látjuk, hogy valahol nem jól mennek a dolgok, alaposan befűtünk nekik.” Nem írom ide, hogy kitől való az idézet, mert a végén kitiltanak még Újpalotáról is. A dolgok akkor mennek jól, ha a pénzizmus érdekeit szolgálják, tehát a legtöbb pénzét. A főpénzét. Az egész világon az övé a sajtószabadság, amit ma véleményformálásnak neveznek. Helyesen, mert a sajtónak egyre kisebb részét nyomják-sajtolják, a többség sebesen iramlik át a megfoghatatlanság világába. Az ellenőrizhetetlenségbe azonban nem, mert a pénz markából nem szabadul: a fönnmaradásához ugyanis támogatás kell, leginkább hirdetések formájában. És kitől jön a hirdetés? A néptől, vagy a pénztől?
A sajtó- meg a többi szabadság lényegében megszűntnek mondható az ún. „demokratikus” világban. Nem holmi „cenzori irónok” törölték az élők sorából, hanem a hülyítés. A tankötelezettség ellenére a lakosságnak bő harmada funkcionális analfabéta, olvasástudása megáll az árcédulák, a cégtáblák meg a képregények böngészésénél. Homéroszt, Shakespeare-t vagy Krúdyt a mai fölnőttek százalékban alig kifejezhető töredéke olvas. A filmek, dalok szókincsét régóta korlátozzák a hollywoodi gyártók, hogy a közönség megértse! Ezzel a szókincs-maradékkal lehetetlen az igényes, vagyis pl. a demokratikus gondolkodás.
Alaptörvényünk vitára bocsátása óta igen buzgók mifelénk a gyűlöletmesterek az említett szabvány szerint. Ez igen árulkodó, hiszen a mi nyelvünk milliónyi szavát minden magyar megérti. Ezért volt jellemző az utóbb szervezett tüntetések népszónokainak gyermeteg makogása. Igyekeztek „kereten” belül maradni: „követelem, igen, nem” stb. Persze az is lehet, hogy e szempont szerint válogatták őket…
Mestereik tudják, hogy az Orbán-kormány Európa legdemokratikusabbja, hiszen kétszer kapott kétharmadot. Éppen ezért meg sem próbálkoznak új választást szorgalmazni, mert csicskásaik azt is elvesztenék. Inkább áttaszigálják a gyűlölet irracionális síkjára az ügyeket, ahol nem kellenek érvek, nincs vita, ahol a gondolat helyett indulat úr dúl. Másra képtelen. Mi sem jellemzőbb korunk hatalmasaira, hogy úgymond küzdenek a gyűlölet ellen, támogatnak mindenféle ún. „gyűlölet ellenes megmozdulásokat”. Minálunk meg szítják őket!
Egy politikából élő ember minap a kormányt a „maffia” varázsigével sújtotta. E szó rávilágít a helyzetre, és a támadók párbeszéd-képtelenségére. Képzelje el a gyűlölködő, hogy őt vádolják meg a jellegzetes maffia-gazságokkal! Gyilkos vagy! Rabló! Leánykereskedő! Hogyan védekezne?
Akire ilyesmit ráfognak, azt egyúttal kitaszítják a társadalomból. A kitaszítottal pedig bármi megtehető, hajdan, aki meglátta, megölhette. Ez a bizonyítatlan, ráolvasott varázsige-vád sem politikai, sem emberi szinten nem kezelhető. Aki ilyen mond, az vagy nem egészséges, vagy kilépett a nemzetből: nem akar együtt élni a többiekkel. Fütyül az alkotmányos keretekre, és azt szeretné, hogy a magyar közélet vitái „ukránizálódjanak” és vér folyjék a pesti utcán.
Szent István másként gondolta.

2014-12-20 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.