Öt géniusz, avagy tíz millió bűvészinas?

A nemzeti összefogás gondolata igen jól állna a magyarnak, hiszen legismertebb vonásaink közé tartozik a széthúzás. Állítólag ahol három magyar találkozik, ott rögtön négy-öt nézet csap össze. Bizonyára más népek közt is akad ilyesmi, de söpörjünk a saját házunk előtt! Amíg lehet. Mert csak a vak nem látja, hogy az iszlám eddigi legvadabb irányzata vonul most Európa leigázására. A megszokott utakon: Itálián és hazánkon keresztül. Európa lelke már szinte béna: eszméit elhagyta. Élen a pénzzel kizárólag álügyek foglalkoztatják. Valós gondot, például önvédelmet emlegetni súlyos bűn a „politikai korrektség” bálványa ellen.
Bálvány- vagy inkább démonsértés?
Nyilvánvaló, hogy a viszály magvait Gazdaságkor uralkodóinak politika szolgái vetették közénk a sajtó- és politikai szabadosság védsáncai mögül. A viszálymagok szaporodóképes gumicsontok: amikor nemzeti érzelmű politikai irányzat kerül fölülre, azonnal záporozni kezdenek, a nép pedig rágja, csócsálja őket, mígnem elveszti benső látását, s végül tulajdon édesanyját véli gyilkosának, hóhérát jótevőjének. A korunk tudatipara mesterien szövi a Semmiből a Valamit. Oly ügyesen váltja le a valóságot fogyasztóinak tudatában, hogy ma már zömmel azt sem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok. Akármelyiknek lenni – mi tagadás – egyre veszélyesebb…
A helyzetet mi sem világítja meg jobban annál, hogy nálunk például nyíltan lehet ontani a magyargyűlöletet, a bennszülöttek pisszenni se mernek, sőt rendre beszavazzák az országgyűlésbe az ilyen alakulatokat!
A legnagyobb magyar gondolkodó, Hamvas Béla igen mélyen: szigorú szeretettel foglalkozott hazánk és népünk lelkével. Öt géniusz c. esszéjében írta, hogy a magyar földön öt géniusz él, ők határozzák meg az itt élők lényeglátását, gondolkodását. Áldás, hogy ennyi bölcsességből meríthetünk, és átok, ha nem tudjuk mindet befogadni.
Hamvas életművéből összecsipegetett Hamvas Szótáramból idézek: „Magyarország a méhes földje, népe aranykori álmából fölébreszthetetlen; Magyarországon mindennek egyszerre öt értelme (géniusza) van; más, európai népeknek legföljebb kettőt-hármat kell összekapcsolniok; az öt géniusz miatt Magyarországon oly könnyű tehetségesnek lenni, és ugyanakkor elveszni; tragédiáinak egyik oka, hogy Magyarországon a papságot csak politikai szinten értelmezték, aminél nagyobb éretlenség el sem képzelhető; szellemi kaszt híján nemzetiségi kisállammá lett; a másik, hogy a géniuszok egysége nem valósult meg, ezért nem tud különbséget tenni barát és ellenség között, nagyjait eltaszítja; története állandó testvérgyűlölet, ami a világon páratlan őrület. Magyarországon a művész sosem volt legitim lény, legföljebb a tizenharmadik az asztalnál.” Hamvas természetesen az igazi művészekre gondolt, nem a szaklapok tiszavirág-izmusainak gyorsmásolóira. Jöhet bármilyen ostoba és ocsmány divat, ők mindenkor a főhelyen élvezkednek…
Hogy a végén kezdjem, író barátom sorolja: „Ha a főbb honi irányzatokat tekintjük, leginkább a népiekhez tartoznék, ámde nem paraszt családban születtem. Ráadásul pápista vagyok, sőt, érdekel a titkok lelke, s nyilván miatta a formák, a műfajok, sőt, anyanyelvünk tündökletessége, ami állandó ötleteket sugall – ezért nem szorulok majmolásra. Csoda-e, hogy nem tartozom közéjük, persze, másokhoz sem?”
Véletlen-e, hogy nagy szellemeink: Balassi, Mikes, Csokonai, Arany, Ady, József A., Krúdy, Weöres mind magányos alkotók voltak? Akárcsak Széchenyi, Csontváry, Kodály, Hamvas, Bartók, Bocz Gyula, Huszárik, Latinovits vagy éppen Balczó András.
A magyarok közös nevezője a nyelvük, ugyanakkor ez ellentéteink fő forrása is? Ezt állítani nem merem, de mi több száz saját szóval tudjuk kifejezni a beszélést, az evést, az alvást, legalább tizenötezerrel (!) a helyváltoztatást, ráadásul mindet értjük valamennyien! Sok-sok évszázad, vagy ki tudja, mi óta, miként arról Juliánusz barát tanúskodik. A világ legtöbb népétől eltérően nálunk nincsenek pár ezer szón tengődő nyelvi szegények! Csucsi Feri is első hallásra veszi a lapot: „beficcen-e” még egy pálesz? Nincs kétsége a teendőjét illetően.
Ikerszavaink, igekötőink, helyesebben igeirányítóink pajkossága, beszédünk szemléletessége, tömörsége és szabadsága kész csoda. Ráadásul táncaink, dalaink nyelvünkhöz hasonló szerkezetűek!
Vajon a nyelvi-kulturális gazdagság okozza nézeteink különbözőségét? A magyar szellem mérhetetlen kincstára egyszerre közös és saját és osztatlan birtokában minden magyar királynak, sőt géniusznak érzi magát? Ugyanazt látjuk, de ki-ki másra figyel, és azt a maga módján értelmezi? Egy árnyalatnyi elcsúszás erre, egy másik amarra: ugyan kellenek-e nekünk hamvasi géniuszok a félreértésekhez? Szorulunk mi tudatipari hülyítésre? Elég, ha anyanyelvünk természetét, kultúránk, észjárásunk működését nem tanítják, ismeretét akadályozzák. Ezért hadonászik a Kárpátok alatt ennyi millió bűvészinas…
Vajon nem az lenne-e csoda, hogyha a csak ösztönösen megélhető nyelvbölcseletünk valamennyiünket ugyanazokra a fölismerésekre vezetne?
 


2015-07-21 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.