Ki ne akarná megölni az atyját?

A címbeli híres kérdés Dosztojevszkijtől származik, s ma is idősszerű, időszerűbb, mint valaha.
Az európai kultúra szülőjét, a kereszténységet üldözik. Nem csak a Közel-Kelet számos országában, Pakisztánban, Indiában, Afganisztánban, vagy éppen a keresztény többségű Nigériában, ahová rendszeresen törnek be szaharai harcosok, hogy öldössék a Jézussal eljegyzett embereket. A vérengzések fölsorolását napestig folytathatnánk, de tudjuk, hogy egy vallást, egy világszemléletet, egy létmódot csupán fegyverrel nem lehet elpusztítani. Vannak erre kifinomultabb, a guillotine-nál, a Gulágnál, a gázkamránál demokratikusabb módszerek is, melyek a gyökerénél ragadják meg a lényeget. Mert a föladat nem a test ügye! „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket meg a testet is pokolba taszíthatja.” Mondja Jézus Máté Evangéliumában. (10, 28) Itt most elnézést kell kérni Bizonyos Olvasóktól, akik az elmúlt évtizedekben hozzászoktak ahhoz, hogy a kereszténység nevű szociológiai jelenségről még csak-csak lehet említést tenni, Isten neve is beszőhető kacifántos káromlásokba, de Jézus Krisztusról, a kereszténység alapítójáról, legkivált az ő kijelentéseiről szó sem eshet. Az megsértené a valamilyen szabadságot. Talán éppen a vallásét.
Induló kérdésünket nem feledve folytassuk ott, hogy a hatalom akarója számára a test megölése még nem eredmény, mert ugyan eltakarítja a fölöslegeseket és kártékonyakat a fejlődés, az új világrend útjából, ám nem szüli meg az új embert…
Ahhoz meg kell ölni a régi lelket. Hogyan? Sőt! Hogyan kell az embert egy, az eddigitől eltérő, korszerű létmódba kormányozni, ahol nem fogja megtalálni élete eredeti alapértékeit?
Vegyünk egy könnyű kérdést. A Tízparancsolatban az emberi kapcsolatokra vonatkozó második parancsolat így hangzik: „Ne ölj!” Mint tudjuk, ez a törvény – ilyen-olyan korlátozásokkal – a földkerekség valamennyi kultúrájában él, vagy legalábbis élt a közelmúltig.
Lassan negyed százada egy korai Beavatásban idéztem, hogy „Michael B. Rothenberg 1975-es kutatásai szerint „egy amerikai gyerek, mire elvégzi a középiskolát, addigra 15 ezer órát tölt a képernyő előtt, mialatt 18 ezer gyilkosságot lát, nem beszélve a rablásokról, üldözésekről, lövöldözésekről, kínzásokról, gyújtogatásokról stb. Percenként egy ilyen jelenet van a tíz év alattiak számára készült rajzfilmekben.” Ezekben akkoriban leginkább csak a gügye macska, Tom meg a bájosan aljaska Jerry egér mészárolta egymást szakadatlan és lankadatlan. Nos, ők még kezdők és nyámnyilák voltak! Filmenként legföljebb egyszer-kétszer lőtték egymást szitává, gyújtották föl, darálták apróra¬¬– a gyermeknézők és szüleik örömére. Mert itt kell kézbe venni a dolgot: a legkisebbeknél!
Jézus mondja: "Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek, és ne tiltsátok meg nekik, mert ilyeneké az Isten országa.” (Luk 18, 16) Tehát Jézus tanításának megértése, befogadása gyermeki lélekkel történik. A dörzsöltek tehát nem tiltják a kereszténységet, hanem egy vele minden ízében ellentétes kultúrát alakítanak ki, amely a szellemi értékeket gondosan törli – a gyermeki tudatokon kezdve.
1998-ra a föntebb idézett 18 ezres szám harmincezer fölé emelkedett. A filmekben az oktondi, s folyton fölsülő Tom macskát fölváltották a legborzalmasabbnak kitalált földalatti, tengeri és űrszörnyek, melyeknek már a puszta léte is azt sugallja, hogy „mivelünk van tele a világ, bennünket semerre sem tudsz kikerülni!” Isten nincs, helyette „démonok és istenek” dühöngenek. Háborítják a tengert, rommá gázolják a nagyvárosokat, a távoli bolygókat is. Megjelentek a számítógépes játékok új nemzedékei, melyekben a gyerek már ölhet. Ő maga! Személyesen! Akárkit! – Innen vajon hány lépés az akármikor, akárhol és tényleg? Jól tudjuk, hogy gyermekeinket az elektronikai ipar kütyüi is nevelik. Hogy mennyire ezek és mennyire mi?
Tudjuk? Ha nem, nosza, nézzünk bele egy közönséges zsebtelefon kínálatába! Ott is ugyanaz tombol és mészárol, ami a bolygó bármelyik pontján, bármelyik távközlési rendszerében. Nem új dolog elgondolkodni azon, hogy egy Naprendszerünkhöz közeledő idegen űrhajó parancsnoka – ha észlelné a bolygónk körüli űrben is örvénylő „kultúrát”, vajon mit tenne?
Nem kell túl mélyre nézni ahhoz, hogy világos legyen: a muszlimok ma is, mint mindenkor, üldözik a keresztényeket, ám az igazi vészt az hozza ránk, hogy a volt keresztény országok mindennemű hatalmai fordultak saját szülőjük ellen.
A washingtoni Fehér Ház mai, muzulmán ura is fölesküdött a Bibliára, majd hivatala a Karácsonyfát átnevezte “Ünnepi Fá”-nak. Ahogy keleti kollégái Moszkva hatalmi körzetében Télapósították Jézus születésnapját.
A muszlim behatolók már rég fölismerték a helyzetet. Európa nyugati fele túlérett gyümölcsként igyekszik az ölükbe lottyanni.
 


2016-06-30 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.