Az ész jege és a hit szíve.

Levél érkezett egy kedves olvasótól, aki ezt a kérdést tette föl: „Mióta vált elfogadottá hivatalosan is, hogy a bibliai történeteket a keresztény vallás ne csak szószerint, hanem metaforikusan is értelmezhesse?”
Jellegzetesen nem katolikus embertől, hanem keresőtől származó kérdés.
No persze, ki nem az?
Szent Ágoston segítségével válaszoltam neki, mert Ágoston a tudósok tudósánál is több lehetett volna, ha nem jön rá, hogy a tudósság semmi. Nem a nagy eszétől kapta a megvilágosulást, hanem ahogy Vallomásaiban írta, egy gyermektől. Történt, hogy sírt és imádkozott, sőt kiáltozott élete reménytelenségében: ,,Meddig még, Uram?” És akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: ,,Tolle-lege, tolle- lege”, azaz ,,Fogjad-olvasd, fogjad-olvasd”. Kezébe vette az előtte fekvő Szentírást ami ennél a helynél nyílt föl: ,,Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen’’ (Róm 13,13).
Más alkalommal a sivatagi atyákról hallván így szólt barátjához: „Hallottad ezt, Alypius? A tanulatlan szerzetesek a pusztában fölkelnek, és belépnek a mennyek országába, mi pedig a tudományunkkal egyetemben nyomorult szenvedélyeinkben fetrengünk!'
Máskor a tengerparton sétálva azon töprengett, hogyan tudná megragadni Isten lényegét. Egyszer csak meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóval merte a tenger vizét a mélyedésbe, amelyet a fövenybe ásott. ,,Mit csinálsz?'– kérdezte Ágoston. ,,Kimerem a tengert' – válaszolt a gyermek, és folytatta tovább a meregetést. ,,És gondolod, hogy sikerülni fog?' – kérdezte nevetve a későbbi szent. ,,Nekem ez biztosan előbb fog sikerülni, mint neked az, hogy megragadd Isten lényegét!' – felelt a gyermek, és ezzel eltűnt.
Ésszerű-e, hogy kora leghíresebb tudósát, bölcsét, mai szóval: professzorát rendre egy kisgyermek oktatja?
Jézus is ezt tette, amikor „elveszett” Jeruzsálemben, majd meglett a Templomban. „Ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezte őket. Hallgatói mindnyájan elámultak értelmességén és feleletein.”
A Megváltó élete és tanítása eleve egy hatalmas metafora. Is. Az anyagi világon túlívelő tudásról másként nem is lehet beszélni, hiszen az ottani dolgok az itteni fogalmakkal megragadhatatlanok. Csak képekben érzékeltethetők: ezért (is) beszél Jézus képekben. Szintúgy Buddha, az igazi költők és más művészek.
Az ún. teológia is ezen a csapáson haladt/bukdácsolt az apostoloktól, a sivatagi atyáktól Szent Ágostonon át napjainkig, mondjuk, Barsi Balázsig. Roppant érdekes, hogy a világnagy-eszű Ágoston beavató mesterei gyermek-jelenések voltak!
Nem tudok arról, hogy a kereszténység egyházulása során lecövekelt volna a racionalizmus mellett. Már az első lecke, a Miatyánk is hatalmas misztikai mű! Gondoljunk a kezdő többes számú megszólításra, amely kiránt bennünket önzésünkből! Ha nem, hagyjuk abba!
Mindig voltak persze racionalisták, akik egy-egy gondolatot –féltudást– kiemelve okoskodtak. Belőlük lettek az eretnekek és a szektások. Rendre valami ész-cél vonzásában. Ezt vagy elérték, vagy nem. Ha igen, rögtön messzebb kerültek Istentől.
Aquinói Szent Tamás a skolasztika, a fogalmi gondolkodás, a „tiszta ész” máig legnagyobb mestere. A hozzáértők Ágostonnal egyenrangúnak tartják. Summa Theologiae című hatalmas művében összeszedte mindazt, amit az ember Istenről tudhat. 1273 Szent Miklós napján bemutatta szentmiséjét, s utána nem szólalt meg. Hetekig hallgatott. Végül ennyit mondott titkárának: „Amit láttam, ahhoz képes a Summa pelyva.” Többé nem írt, a Summát nem fejezte be.
János Evangéliumának zárófejezetében az apostoloknak adott Első Reggeli után, a Genezáreti tó partján, a Föltámadott nem faggatta Pétert, hogy miért árulta el. Se a körülmények, se az ún. okok nem érdekelték. Más szóval: nem ok-oskodott. Egyetlen egy kérdést tett föl, de azt háromszor: Péter, szeretsz engem?
 


2016-07-29 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.