Soron kívüli könyvünnep buksival

Állítólag csődbe ment az ország legnagyobb könyvterjesztő vállalata. Ez nem csoda, hiszen a néhai polgazd elveit követte, mint 1948 után a magyar tervgazdaság, a tudományos szocialista üzletvitelek legokosabbika, aminek maga Marx, Engels, Lenin, Sztalin, Rákosi és más hozzájuk hasonló zsenik vetették meg alapjait.
Ami alap, azt biztos megvetették.
Hogyan is? Először elzabrálták az értékteremtők javait. A földet, a gépet, a lovat, a gyárat, a műhelyt megszerezték, mégpedig ingyér’. A rendszerváltozás után kiújult több – mellesleg ősrégi „népgazdasági ” – gondolat. A kiadó beviszi az Alexandra – a továbbiakban: A. – raktárába a könyvét, amiért már fizetett a szerzőnek, a szerkesztőnek, korrektornak, tervezőnek, nyomdásznak. Ha nem is az összes költség, de jó sok pénze fekszik a kötetben. Máshová nemigen mehet, mert akkor kiadványa nem jut el az olvasókhoz, ugyanis A.-é a teljes honi könyvesbolt-hálózatnak közel kétharmada. A legtöbb városban nincs is más könyvesbolt. Maga az országos könyvforgalom megoszlása sem lehet más arányú, de persze az internetes kereskedés adatait nem ismerem. A kis kiadók ki vannak szolgáltatva annak is, hogy a fogyasztói ár 60 %-át A. lenyelje. A Libri 56-ot, az Anima és a Püski 50-et, a Szent István Társulat 40-et. Utóbbiak a méltányos árrés határán vannak, nem csoda, hogy tán csak egy vagy két kicsi boltjuk van.
A Püski a legpatinásabb magyar könykiadó és kereskedő: vidéki boltja tudtommal Győrött van csak. Miért?
De térjünk vissza könyvpiacunk óriásának raktárába. Oda érkezett egy fiatal író kezdő kiadójának kötete. Hogy mi lesz vele, nehéz követni, mert A. szellemi elődeinek útját járva át akarja nevelni a lakosságot, tehát könyvet is ad ki, mégpedig nem akármilyent. Átnevelőset. A szocializmusban termelési regényeket, harcos könyveket, kulák- és kereszténydöngölőket gyártottak-tukmáltak, most ez kibővült csillagközi ponyvákkal, félpornóval, konzumidióta-tanfolyamok segédanyagaival – ezt nyomatják lírában, mesében, prózában. Nem gondolnak arra, hogy ami sötét és büdös, még nem biztos, hogy tízmillió légy kedvence.
A fiatal írónak A. ma a zsinórmérték. Persze, nem biztos, hogy a légyként meghatározott lény valóban musca domestica. Meglehet, hogy kicsit túlformátlanodott homo sapiens. Ráadásul a hungaricus alfajához tartozó egyed, aki még mindig öntudatra képes ébredni és elutasítja A. kínálatát. Úgy látszik, hogy nem működik a tízmillió légy ízléséről idézett recept.
Az eladhatatlan készletei miatt csődveszélybe került A. képes magával rántani az egész iparágat, hiszen mindenkinek tartozik. Csak azoknak nem, akik nem adtak neki könyvet.
Sok balek azután is vitte neki a műveket, amikor fölhagyott a fizetéssel. 5 vagy 6 évvel ezelőtt!
Ez föltűnt feleségemmel közös cégecskénknek, meg az is, hogy Beavatás a magyar észjárásba c. könyvemből – ami egyébként négy kiadást ért meg eddig – mindössze ötven példányt rendelt, tehát boltonként 0,7759 darabot – ha jól számolok. Ha nem, hát nem. Könyveimet hazavittük, hogy ne mondhassa e kedves „terjesztő”, hogy a hozzám hasonló fickók műveit árulja.
Mi tagadás, a kultúrharc változatlanul folyik az országban Rákosiék óta.
Személyes példa. Belbudai könyvesboltba szoktam vinni árut is, számlát is, és jókat beszélgettem a művelt boltvezetővel. Miért, miért nem, ő hirtelen elkerült onnan.Könyveim is a gondoláról, Hamvas műveivel együtt. Ezután hiába vittem a számlatömböt, az új boltoslány széttárta karját: sajnos, semmi fogyás. Egy idő múlva elúntam, s kértem könyveimet vissza. Vizslatták őket mindenütt, hiába. Végül meglettek a mellékhelyiségben a mosdó alatt, szép, barna csomagolópapírban. Ott nem kereste őket senki…
A könyvszakma kizárólag a maga teljességében értékelhető, akár egy erdő, hiszen a kultúra lényege szerint egész: szellemi és anyagi javak összlete. Az írókkal, az irodalom egészével, a könyvtárakkal, a művészet, a tiszta erkölcs, az igényes gondolkodás értékelésével együtt kell gondolkodnunk, gondoskodnunk (!) róla.
Magyarországon az írók rosszabbul élnek, mint valaha. 1966-ban jelent meg először novellám, a Postáskisasszony. 4 oldal, nettó ezer forint, havi jogászbérem fele.Akkor az írói honoráriumok alacsonysága tekintetében csak Törökországot előztük meg Európában. Ma már senkit. A Postáskisasszonyért ma kb. tízezret kapnék, egy kezdő fogalmazó fizetésének huszadát. Igaz, ami igaz, a folyóiratok zöme jó, ha kézszorítást ad a szerzőknek. A kultúrfront túloldalán más a harci helyzet.A most kimúlt Népszabadság – soha nem írtam bele – fényesen eltartotta szerzőit. A Soros zsoldban álló liberálbal lapok írói kapnak rendes honort, külföldi fordítót, kiadót. Fölismerhetők fogalmazásaikról és sok millóba kerülő hirdetési kampányaikról. A szakma jól láthatóan megoszlik.
A. bukása biztos magával ránt sok kis kiadót. Most, rögtön. Másokat kicsit később. Némelyeket soha. Krúdy és Weöres olykor fázott, máskor elfogyott a bora, de hite és műve simán kibírta a mindenkori Alexandrákat. A Mindenható a teremtés örömmámorában úgy szerkesztette meg a világot, hogy ne létezhessen olyan Zárt tárgyalás (Kodolányi), ami túl ne élné a hazugságot.
 


2017-02-04 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.