Zsarnokság avagy

A diktatúrát sokféle módon, vagy ha úgy tetszik, százféle életszögből határozták meg eddig. Nevezték elnyomásnak, önkénynek, zsarnokságnak. Ez mind igaz, de valahogy mégsem az igazi, mert hiányos. Nem érezzük teljesnek, mintha éppen a lényeg maradna ki belőle.
A királynő önkénye vezeti a méhcsaládot, a termeszbolyt, ahogy a vezérbika a szarvasokat – egész kaptár, vagy család megelégedésére. Úgy, ahogy kell. Se méhek, se szarvasok, vagy halrajok, se hangyabolyok, vagy juhnyájak tagjai nem szoktak kifogást emelni a „vezetőség” ellen. Nincs igazságérzékük? Hiányzik belőlük a demokrácia iránti vágy?
Embercsoportok is kerülnek nehéz körülmények közé, aztán vagy föllázadnak, vagy nem. Sokan, sokszor elfogadják a nélkülözés okozta kemény megpróbáltatásokat, vagy akár a halált is, és van, amikor bőségben is fölforr az agyvizük. Ők a hősei, szentjei valamennyi földi kultúrának.
Miért?
Mert az ember nem csak test, hanem test és lélek. Kultúránk egész története ennek bizonysága. A XV. század végétől megkezdődött gazdaságkori fordulat éppen ennek a kettőségnek a letörése végett támadt az európai emberre, s rajta keresztül mindenkire. A pénz az addig tiltott kamatszedés föl- és elszabadítása által maroknyi ember markába kerítette a Föld javait. Megkezdődött az ember átnevelése szívtelen testi lénnyé. Ennek leglátványosabb jele a kereszténység zsugorodása, a kultúra iparrá válása és globális összeomlása.
Az ember, mint olyan, persze nem adta föl a harcot: ő ugyanis, legyen neve Don Quijote, nem a győzelemért harcol, hanem az igazságért. Ha a győzelemért küzdene, akkor még biztosabban vesztene, és életterét, otthonát, lelkét még tömegesebben árasztanák el a kultúrüzlet még pokolibb szörnyetegei.
Igen, az ember az egyetlen lény a teremtésben, akinek vannak fogalmai, sőt, tapasztalatai, mi több, élményei a Sátánról és Istenről.
BálintZsolt költő és lepketudós írta pár éve mostani, 55 születésnapjára alkalamazott versét:
ez olyan kor hogyha aki üvölt / hangja nem hatol át a csöndön/ ez olyan kor amiben a gyümölcs/éretten szétrohad a földön
ez olyan kor ahogyan semmiben/ lehet valaki önmagáé/ ez olyan kor amiben a hiszem/ a nem hiszemből lesz a káté
ez olyan kor amint téli mezőn/ lecsap a nyarak jégverése/ ez olyan kor amiben szeretők/ igenje lesz a soha-mégse
ez olyan kor amiben édeset/ facsarnak ki a keserűből/ ez olyan kor amiben éneked/ a hegyeken jövelve tűnt föl
ez olyan kor ahol forrásvizek/ mások mérgeit felfakasztják/ ez olyan kor ahol mindenkinek/ meg kell vallani mi a másság
ez olyan kor ahol az indulat/ tovább feszítve folytatódik/ ez olyan kor ahol kelet nyugat/ idejön aztán eltolódik
mindezeken/ kinek van még csodálkozása/ jön a tavasz/ barkát bonthat újra a nyárfa
 


2017-02-06 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.