Korváltás, de mire?


Az igazi gondolkodók egyik ismérve, hogy belelátnak a jövőbe.
Persze azt nézik, ami van: mi mást lehet? Tehát a jelent meg a múltat, ám ezek jeleiből kiolvassák a jövőt. A jelek leginkább áthajlások, átlépések, változásokat keltő határsértések. Az eszét használó ember észleli a folyamatok jellegét, a változásokban rejlő rendszerességet. Gyakran ismétlődő tapasztalataiban törvényszerűségeket ismer föl. Két kavics mellé, ha másik kettőt teszünk, akkor mindig négy lesz, sosem három, még kevésbé hét.
Gazdaságkor kialakulásáig – a fölfedezések, a reformáció, a kamat törvényesítése stb. keltette változások idején – a korábban kiforrott eredmények megkérdőjeleződtek. Az ész-szerűek és a hitbéliek egyaránt, hiszen utóbbiak is bírták az egész hívő közösség tapasztalatinak bizonyságát. Például a búcsúkon, vagy más lelki eseményeken bekövetkezett tömeges gyógyulásokat, esetleg Szent Ferenc, vagy éppen Szent Erzsébet közbenjárására történteket. Ilyenformán ész és hit egybevágott.
A korváltást merőben más indítékok és célok segítették, Hogy egyetlenkulcsszót mondjunk: arany. Afrika, India, majd az Indiák aranyának megkaparintása. E cél magával ragadta a sosem látott kalandok tengerészeit és katonáit, akiknek élén megszállott zsenik álltak: Kolombusz, vagy éppen Magellán, akik rájöttek, hogy a Föld csakis gömbölyű lehet, tehát az Indiák kincsei nyugat felé hajózva is megközelíthetők. A fölfedezők magántudása egyéni és forradalmi volt a kor közismereteihez képest. Különösen az „indiánok” felől nézve, akik a maguk mitologikus gondolkodásával képtelenek voltak fölfogni Cortez vagy Pizarro konkvisztádori, azaz hódítói, őszintén szólva rablói, tehát vegytisztán szellemtelenített működését, ha úgy tetszik, észjárását.
A kőhegyű nyilakkal küzdő indiánok természetesen a tűzfegyvereket is mitologikus jelenségeknek tekintették. Éppen ezért nem csupán a tényleges hatásuk rémítette meg őket, hanem sokkal inkább a mögöttük sötétlő szellemi hatalom, aminek lényegét egyáltalán nem értették. Ugyanúgy, ahogy a mai európai civilizáció embere is képtelen fölfogni, hogy hiába fizette hiteltartozását tizenkét éven át pontosan, ráadásul kamatostul, mégis több a tartozása az eredetileg fölvett kölcsönnél…
A jövő útja?
A helyzet lét és bolygó romboló voltát sokan fölismerték. Természetesen nem az istenített, tehát szellemtelen Marx és követői, akiknek ma, eszméik elporladása után is akadnak híveik, hanem Madách Imre méretű költők, Oswald Spenglerek, Hamvas Bélák.
„A gazdaság privát hatalmai szabad utat követelnek a nagy vagyonok megszerzéséhez. Semmilyen törvényhozás nem állhat az útjukban. Ők akarnak törvényeket hozni a maguk érdekeinek megfelelően, és ehhez felhasználják a maguk teremtette eszközeiket, a demokráciát, a lefizetett pártokat.” (O. Spengler: A nyugat alkonya, II. 618)
Spengler majd száz éves megállapítása ma is tökéletes. Volna, ha az életpusztító „fejlődés” nem csikart volna ki magának újabbnál újabb jogokat, s nem kérdőjelezte volna meg az emberiség és az élővilág jogát a létezéshez.
Itt van az a pont, ahol kérdéseinket föltehetjük, föladatainkat kitűzhetjük.

 


2017-07-13 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.