Bencze Lóránt Jézus beszélő köveiről

 Kedves Jelenlévők, Czakó Gábor Barátai, Olvasói és Hallgatói![1]

Beavatás. Jézus beszélő kövei. CzSimon könyvek: Budapest, 2012. pp. 258
Jézust emlegetni politikailag nem korrekt a mai nyugati demokráciákban[2]. Viszolyogtató.
Ez a könyv tehát politikailag nem korrekt. Viszolyogtató.
Bencze Lóránt is politikailag nem korrekt, hogy ezt a könyvet ismerteti, elismeri, dicséri. Viszolyogtató.
Politikailag korrekt, hogy hány centiméter élettere legyen ketrecében egy levágásra szánt csirkének. Ez nem viszolyogtató. Ez horror.
Politikailag nem korrekt fölemlegetni az évi több tíz- és százezer abortuszt Magyarországon és Európában. Ez sem viszolyogtató. Ez maga a degenerált horror.
Ebbe a meddő magyar politikai korrektségbe, ebbe az elfuserált európai politikai korrektségbe belehasít, belerobban, belevilágol egy másfajta rend. Váratlanul új és megnyugtatóan régi. Új műfaj és elfeledett régi. Új mint médiastílus, mint infotainment. Lenyűgöző, bódító, gyönyörűséges! Mégsem manipulál, mégsem dezinformál, mégsem propaganda, mégsem wellness-drog, mégsem a fül csiklandoztatása. Akárcsak Pázmány Péter prédikációi egykoron – úgy Czakó Gábor „beavatásai”. Immáron a tizedik! Jézus beszélő kövei.
Az előadások isteni felülről nézik fontoskodó forgolódásainkat, pincebogár távlatainkat, fecsegő „fukarságunkat”, rohangáló „lustaságunkat”, bukdácsolásunkat, válságainkat, ugyanakkor isteni mindenütt-jelenléttel, az egész lét távlatával „belülről látnak” és „belehelyezkednek az eseményekbe” (6, 13, 22). „A kicsire, a rejtettre figyelnek” (17). Csupa érzelmes racionalitás. Csupa racionális érzelmesség. Ahogy együtt volt Jézusban Tertullianus szerint. Ahogy az emberben lennie kell. Kellene! Amitől ember az ember. Látszólag „gazdátlan holmi”, mint minden más a világegyetemben, de valójában mindegyikünk és minden a világban vár a „világtörténelmi fellépésre” (11). Az isteni racionalitás azonban nem haszonelvű és nem hiánygazdálkodás, hanem a „szeretet önkéntes áldozata”, a „kölcsönös szeretet és a mélységes egymásról-tudás”.(16, 22).
Az előadások az ószövetségi írások, az újszövetségi szentírás, a hagyományos magyar és európai társadalom és kultúra és a kortárs társadalom és kultúra építőköveiből megszerkesztett épületek: „... tódult a nép, sereglettek hozzá a tanítványok abban a sajtó nélküli  világban, ahol a hírek gyalog jártak” (39); a főpapok Jézustól „igazolványt kérnek – fénykép, pecsét, az Atya aláírása? … Istenszerelem helyett politikában gondolkodtak” (211, 212). Czakó Gábor találékonyan rakja egymás mellé az ismerős darabokat, jézusi történettéglákat, kifejezésköveket, de meglepően új és mégis eredeti összefüggésükben. Átérzett és átgondolt keresztény hit épületében járunk, amelyik, mint Keresztelő János „kihirdeti az új teremtés titkát … összefoglalja a megváltás lényegét: Isten szelíd önáldozatát, világrengető szeretetét” (40).
A könyv az adatokat csak úgy visszakézből odacsapja, mint a vakoló kőműves, mígnem új, váratlanul egységes védőréteg lesz belőle: „A 'nagynak' nevezett francia forradalom idején jutott uralomra a mai Európa szelleme, a Fényhordozó. Az esemény jelképe a Bastille ost roma és lerombolása. A csőcselék a Franciaországért megnyomorodott katonákból álló őrséget lemészárolta, és kiszabadított négy váltóhamisítót, egy perverzet és két elmebeteget – ők lettek Gazdaságkor példaképei. Műsorok, filmek, újságok messze leggyakoribb szereplői” (168).
Czakó Gábor nem reformátor. Neki az egyház nem reformra szoruló elavult egyesület. A mára kiüresedett, ”lelki pukedlivé fonnyadt Uram, ide nekem az üdvösséget!” vallásosságot, „a vallásosságban megrekedt” hitet (90), az elidegenített, frusztrált, doktrinér keresztény hitet úgy változtatja át megtapasztalt hitté, hogy – és itt, most a könyvből töredékeket szórok a hallgatóság elé tizenkét pontban –, szóval úgy szembesülünk a megtapasztalt hittel, hogy
először is megmarad benne a folklór, a magyar nyelv és kultúra és rituális elem szervesen ötvöződve, metaforikusan, de mitológia és mágia nélkül: „... a tanítványok ott ülnek a Genezáreti-tó partján, középen a Föltámadott [Krisztus] és a tűz „gyújtatlan gyulladott” (18); „fölujjongott a magzatember, a parányi János”, ti. Keresztelő Szent János  (32), majd pedig, hogy „Erzsébetet elöntötte a Szentlélek, Ady Endrével: Ma mennyé kén' a földnek válni” (32); a házasságban „a nász létbe vágó azonosulás, mert benne a két fél – ahogy némely csángók mondják: a két feleségegybekel, micsoda elképesztően tökéletes szó!” (111) – micsoda antropológiai nyelvészet Czakónál, tehetném hozzá tudóskodva;
másodszor: a megtapasztalt hit hű marad az egyházi tanítóhivatalhoz: „Jézus ismét azt mondta: Legeltesd juhaimat (Jn 21, 15-17). … Ezért alapítja meg Jézus az Utolsó Reggelin Országában az Egyházat. Az emberiség normális közösségét” (22);
harmadszor: a megtapasztalt hitből elmarad a meddő polémia, a hőbölgő egyházkritika: „Zakariás nem hitt az angyalnak, ezért megnémult. Isten dorgálja a hitetlen papokat” (30); de a Hegyi Beszéd tanulsága hirtelen nagy pofon a vallásos gőgnek, csakúgy repül a sarokba: „Az okosság, az ájtatoskodás semmit sem ér! A boldogság … nem az élet császársága –, hanem az élet világossága. Ehhez föl kell húznunk énünk redőnyét ...” (63); Jézus „néma pillantása” az egyház „kényszer nélkül áruló” (214) fejére, Péter apostolra „a minden bukásunkon, vereségünkön áttörő csöndes kegyelem … Péter belátta, hogy ő bizony most nem Kőszikla” (74, 76); Jézus „pillantásával jelezte, hogy lebukott,de azt is, hogy fölállhat … „ (79); „... nem az a kérdés, hogy [Péter] hogyan és miért árulta el a mesterét, hanem az, hogy 'Simon, János fia, szeretsz-e engem?” (96); 
negyedszer: a megtapasztalt hit hagyomány, tradíció, de nem a hitgyengeséget palástoló gőgös tradicionalizmus; a szilárd hitből kimaradnak a divatos menekülő utak, az okkultizmus, az ezoterika, a prűd ateizmus, a pesszimizmus, a depresszió, a kábítószer, a tudományimádás, a fejlődés kényszere, a haladás aggodalma, az örökös verseny feszültsége, a sikermánia: „ … a szentek sem hibátlanok, sőt, némelyikük szinte elviselhetetlen  alak. Ha bármelyikük hibátlan volna, ő volna az Isten … Még a hitében is meginog olykor … valljuk be, kínosan feszélyező a [szent] közelsége, hiszen az igaz ember világít, s puszta léte megmutatja hitványságunkat. Ezért félünk tőle” (43); „Mi az igazság? Kérdezzük ma is Pilátussal. Közben ott állt előtte – ugye, milyen komikus?” (64); Vianney Szent János „undorodott civilizációnk egyik fő vonásától, a sikertől” (173); „ … a Gazdaságkorban erény … a butaság, feledékenység, gyávaság, érdekkövető állatiasság …” (227); „informatikai zűrzavar támad: összetévesztjük függőségeinket a szabadsággal, a pénzzel az Örökkévalót, butasággal a bölcsességet” (228);
ötödször: a megtapasztalt hitben az útszélre lökve maradnak a fölösleges információk, de kifejlenek az egykori és a mai metaforák: a János (keresztelő János) név jelentése: „Isten megkegyelmezett. Ez történt. Az Atya megkegyelmezett a bűnbe esett emberiségnek, és elküldte a Megváltó előhírnökét” (35); „A sötétség a lélek műveletlensége … Mehet a posztmodern levesbe” (60-61); „Gondoljunk egész nap Jézusra: hogyan beszélt, üldögélt, étkezett. Többet, mint a kedvenc focistánkra, énekesünkre, a napi rémhírekre … „(69-70); „Az önteltség fedőneve az önmegvalósítás” (70-71); „A megsemmisülés divatját nevezik önmegvalósításnak” (109); „a terjedő önazonosság-zavar örvényébe pottyanó utódaink már azt sem tudhatják, hogy fiúk-e vagy lányok” (120); „szellemi helyzetkomikum”, hogy „a magabízó lélek esik orra” (105); a vagyon, a pénz a jézusi felfogásban a „hamis biztos” (102); „a siker pedig fénypénz: borús időben sitty!” (109)
hatodszor: a megtapasztalástól épségben marad a hit öröme és reménye. Hogyisne, hiszen az Istennek az ember „a legfontosabb és a legédesebb valóság. Érdemes-e másról gondolkodni?” (54); „A boldogság az Evangéliumban az Üdvösség megnevezése” (229); „A Világ Világossága derűs, talán máriakék derengés, mely mindeneket átjár, szelíd és végtelenül tapintatos” (254);
hetedszer: a megtapasztalt hit nem állapot, hanem út, folytonos megújulás és kibontakozás, nem bebetonozódás, hanem az új körülmények adta megkérdőjelezése a korábbi ismereteknek, korszerű kibontása az egyházra bízott hitletéteménynek az értelem és az érzelem erejével: „A megváltás nem politikai harcok, és „tűzkeresztség” helyett az egészség helyreállítása. Milyen tökéletesen mondja Nyelvédesanyánk: egészség! … nemcsak szerveink egységes működése, hanem az evangéliumi egészség: „Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ők is mibennünk” (Jn 17, 21).Ez a  teljes egészség, az Istennel való egység!” (44);
nyolcadszor: a megtapasztalt hit a különbségtételek és az azonosítások mestersége: „Az emberi értékek testiek: egészség, szépség, erő, vagyon. Zömmel a tigris és a gazella javai. Isteniek a belátás, a lelki józanság, a bátorság, az igazság. Ezekkel csak az az ember rendelkezhet, ki nem az árkot, hanem saját árnyékát képes átugrani” (24); „Az igazi jótett oly természetes, mint az édes szilva: nesztelenül zamatosodik, a fa meg sem kóstolja, és nem vár köszönetet” (38); Keresztelő János „kihirdeti az új teremtés titkát: „Íme az Isten bárány, aki elveszi a világ bűneit”. A költészet csúcsa … összefoglalja a megváltás lényegét: Isten szelíd önáldozatát, világrengető szeretetét … A mondat hirdeti, hogy a világ alapbaja nem a háború, a vagyon, a politika, hanem a bűn: a bűntől vezetett kéz kizárólag rosszul tudja forgatni a kardot, a pénzt, ölelése is csalárd” (40); a férfit és a nőt „a különbözés egységvágya hajtja” egymáshoz (111); „A művészet és a vallás lényege azonos” (230);
kilencedszer: a megtapasztalt hit aforizmaszerűen bölcs következtetésekhez és paradoxonokhoz vezet a könyvnek szinte minden oldalán. Mindegyik útravaló egy napra. Egy napra? Nem, hanem egy hétre: „Miután a Teremtő és a teremtett világ elválaszthatatlanok, néha a köznapi dolgok megértése is magas … Vágyaink gyakran leváltják bennünk a tényeket” (47); „Istennél senki sem tapintatosabb” (67); „Add el, amid van” – azaz add el, amid nincs, ami úgyis elvész ha jön … a válság, vagy ha meghalsz” (94); „száz ballábas cipőből sem jön ki egy pár”  – azaz házasság csak férfi–nő között lehetséges (112); „Az azonosulásban azt veszítjük el, ami nem mi vagyunk” (115); „Emberi méltóságunkat emberi jogokra cseréltük, amelyek közé hovatovább minden disznóság belefér” (120); „a buta is tudja, hogy a világ összes pénzéből sem lehet előteremteni egy katicabogarat” (124); „templomba járó zsigeri ateista” (127); Káin „irányt vétett, s azt, ami a függőlegesben megromlott, azt a vízszintesben próbálta megoldani …” (136); „Most tanuljunk a latroktól!” (143);
tizedszer: a megtapasztalt hit megjeleníti a meg nem jeleníthetőt, kézzel foghatóvá teszi a megfoghatatlant. Meghökkentően mái magunké lesz a végtelen távoli. Persze, hiszen ho logosz szarksz egenneto – szó szerinti fordításban a szó hússá lett, régiesen az ige testté lőn. Ha Jézus szól, „izzik a levegő … árjegyzék és újságolvasáshoz szokott tekintetünk” előtt (48, 50);
tizenegyedszer, tizenkettedszer … – vég nélkül folytathatnám az idézeteket házasságról, barátságról, ünneplésről, boldogságról, életadó édesanyanyelvünkről. Folytassuk. Folytassa az olvasó! Pontosabban: tapasztalja meg a hitet.
Kedves Hallgatóim!
„Furcsa vallás ez a kereszténység” – csóválták a fejüket a 2. századbéli pogányok. Nincsenek templomaik, nincsen egyenruhájuk, de nem lopnak, nem ölnek … Ma vannak templomaink ezrével, ilyen-olyan változatos egyenruháink, de …...... nem folytatom. Nem merem.
A váltás, a metanoia/conversio/megtérés, „az emberi léleknek az egyetlen értelmes cselekedete” (231) azonban elkezdődött. Százával zárják be a németországi keresztény templomokat. Még csak tízesével építik a mecseteket. A folyamat csak akkor tűnik föl, amikor kocsma lesz a templomból, és az oltár a csapszék. Botránkozunk, de minek! A templom, az oltár, a szobrok szépséges jelképek, de egyik  regresszió az ószövetséghez, a másik a pogány ókorhoz, és persze gyakran jövedelmező műemlékturizmus (vö. 186). „A templom olyan tér, ahol isten és ember egymásra találhat … ahol az ember otthont ad a Világ Világosságának” (242). A templom tehát „eleven kő” (244), amint azt már Pál apostol megfogalmazta.
Czakó Gábor így hát visszatér az ősegyház gyakorlatához, de nem romantikusan nosztalgiázva. Nem szentnek kikiáltott helyen, nem építészetileg remek templomban, hanem mint az apostolok, az első keresztények az agorán, a köztéren, a piactéren vagy kultúrházban beszél a kicsi vagy nagy nyilvánosságnak. A mai agorán, köztéren, piactéren, azaz a tévében szól. A médiában szólal meg, de nem mediatizálva. Mindenkihez szól. Kereszténynek és nem kereszténynek. „... Jézus tanításának különlegessége, hogy a különféle észrevételek nem föltétlenül zárják ki egymást, ahogy az almában is megfér alakjának szépsége, színe, illata, ropogóssága, dús zamata” (99). „A képes beszéd a rokonító logika szerint értendő … Ki vagy te? Kérem, mutassanak magukra. Lám, nem a fejükre vagy a hasukra mutattak, hanem a szívükre. A szív az ember lényege. Nem az agy!” (226). Czakó Gábornak erről a meghökkentő felfedezéséről jegyezte meg 150 évvel ezelőtt (sic!) Charles Sanders Peirce amerikai matematikus, filozófus, logikatudós, az újkor legnagyobb szemiotikusa: „Úgy vélem, az érzelem sokkal, de sokkal fontosabb, mint a tudomány … Oly hiábavaló az emberi ész … felszínes képesség!  … az érzelmek azok, amelyek a lélek lényegét alkotják. A gondolkodás csupán a lélek felszíne … Azt kérik, bizonyítsam be ezt? Ám legyen, de ahhoz valóban racionalistának kell lenni …” Czakó Gábor azonban továbbjut Peirce-nél: „az ész és az önteltség hajlamos a szövetkezésre, és e szövetség táptalaja a gőgnek, mindannak, ami elválaszt a lelkünktől-önmagunktól, a másik embertől, Istentől, és szembefordít velük, a  természettel” (233).
Czakó Gábor nem a kortárs kultúra fényével világítja meg a hitet, hanem a hit fényében láttatja a kortárs kultúrát. A szekularizációval ellentétes utat jár be. Nem más ez az út, mint amit XVI. Benedek pápa az „Entweltlichung” kifejezésben megfogalmazott: azaz ki kell lépnünk a szekularizációhoz való igazodásunk szűklátókörűségéből, és Krisztus felé kell igazodnunk: „Jézus észjárásához, amelyik „messze túlhaladja az emberi logikát” (54, 59). Az egydimenziós világlátásból (ti. hogy csak az anyagi világ létezik), át kell állítani tekintetünket a kétdimenziós látásra (a másik ember mellettünk!), sőt a háromdimenziós látásra, amelyik a szerető Isten nézőpontjából érzékeli a másik két dimenzió elégtelenségét. Czakó Gábor előadásai a világ háromdimenziós, perspektivikus ábrázolásai. Minden, amit érzékelünk magunk körül, a szerető Teremtő jele és egyúttal a transzcendens lehetőség jele: az ember kiléphet önmaga korlátaiból: „Isten nem rövidít meg senkit, hanem hosszabbít” (58) – egészen végtelen önmagáig. Az eucharisztiában a kenyér és a bor nem az evés-ivás megszokott önfenntartási rendszere, amelyben testünk részévé  alakítjuk a külvilág egy részét, hanem mi alakulunk át azzá, akit magunkhoz veszünk ezekben a jelekben. Vele azonosulunk (108 stb.).
Jézus egyetlen sort sem írt. Az írni–olvasni–beszélni nem tudó halászlegényekre,  a világ szemében hitvány, „semmije sincs” kövekre (161, 163) bízta tanítását. Az apostolok többsége „a mai felsőoktatásban … a fizetős büfé-ruhatár szakokon kaphatna helyet” (163). A „bugris apostolok” (185) közösségét, az egyházat pedig a Szentlélekre bízta, hogy hirdessék minden népnek az örömhírt. Ma „a kövek mi vagyunk” (174). Netán a bugris apostolok is?  – ezt már én kérdezem magamtól, nem Czakó Gábor. Ő inkább valós reményre utal: „Albániában a kommunisták megvalósították a világ első ateista államát. Véletlen-e, hogy albánnak született a XX. század egyik legnagyobb szentje, Kalkuttai Teréz?” (175)
Jézus arámi beszédének nincs is eredetije (133). Az Újszövetség koiné görögül íródott. Pál apostollal kezdődően az egyház az első négy évszázadban átöntötte a közel-keleti földműves és pásztor szociokulturális fogalmakat a hellenista-platonista fogalmakba. A középkorban a skolasztika továbböntötte az arab filozófián átszűrt arisztotelészi fogalomrendszerbe. Czakó Gábor az összes eddigit, főként az ókori közel-keleti jézusit folyamatosan áttölti a 21. század szociokulturális fogalomrendszerébe. Az egykori neves teológus, Joseph Ratzinger szavaival „az egyház kicsomagolja” a jézusi tanítást – minden létező nyelven, gazdaságkori szemünk láttára. Czakó Gábor is kigöngyöli a jézusi tanítást, mégpedig édesanya-nyelvünkön, magyar nyelven, az eredeti üzenet, a hittitok és a hitigazság sérülése nélkül.
De bizony sérült Czakó Gábor könyve most, amikor részleteket a szövegkörnyezetükből kiragadva ismertettem könyvét! Talán éppen a lényeg maradt ki?! Milyen lehet a lényeg, ha a lényegtelen megérintése is izgalmas?! Föl kellett volna olvasnom az egészet!
Az 1990-es években valamelyik magyar kormány kiküldött Németországba EU pénzen, hogy pedagógusképző főiskola vezetőjeként tanulmányozzam a szőlészetet. Előrelátó kiküldetés volt, hiszen lehetett tudni, hogy mára nem lesz gyerek, így hát tanító sem kell. Át kell állítani a képzést. Jelentésemből nem lett disszertáció, sőt, el sem olvasta senki. Az átállás nem történt meg. Szó ami szó, az egyik német szőlőben a tízféle borkóstolásból az ötödiknél bódultan bedőltem, kidőltem, ledőltem. A borok legjavát már nem ízlelhettem. Az ízlelő latinul sapiens. A sapiens második jelentése bölcs.
Kedves Remélt Olvasók! Legyetek bölcsek, és ne ittasodjatok meg Czakó idézeteimtől. Az egész könyvet olvassátok el. Legyetek bölcsek, „ízleljétek és lássátok” (zsoltár!), milyen a legjava. És milyen a legjava? Czakó Gábor „az evangélium jeleneteit környezetükkel együtt olvassa” nekünk (86). A maguk teljességében. Majd a mi környezetünkbe helyezve értelmezi – a maguk teljességében. És mi ez a teljesség? Az, hogy Jézus a jelen, és Jézus a jövő. Jézus a megtapasztalt Szeretet, és a ránk váró végtelen Szeretet.  
Új–régi műfaj, új–régi retorika Czakó Gábor  médiastílusa: lenyűgöző, bódító, gyönyörűséges, miközben mégsem a fül csiklandoztatásáért van. Mint Pázmány Péter prédikációi. Mint keresztelő János rámutatásai. Mint a szentek intései. Mint maga Jézus. Nem! Ez egyszerre hamis túlzás és hamis szűkítés. Egyszerűen Jézus kövei beszélnek. Jézus beszél. Czakó Gábor pusztán tévécsatornázza szavait. Az „egész–ség teljességét” (45), a megtapasztalt hit világosságát. A világ Világossága világít. És vele világít a megtapasztalt hit. Íme „az igazi Templom, az igazság ragyogásából épült Egyház, vagyis, ha akarod, te, kedves Olvasó” (254-255),  – és az utolsó fejezet címe szerint (240) – „Légy világosság a világban!”
                                         


[1]    Könyvbemutató. Elhangzott 2012. június 5-én Budapesten (Békásmegyer, Ófalu, Templom u. 2.). Zárójelben a könyv oldalszámai.
[2]    Gianna Jessen nyomán.

2012-07-05 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.