„A SÁRGÁSBARNA HOGYHÍVJÁKLEPKE RÖPDÖSÉSE AZ IZÉVIRÁGOKON”

Czakó Gábor új, rövidprózákat tartalmazó kötete* esettanulmányok gyűjteményének is
nevezhető. Olyan zátonyra futott emberi sorsokról, félresiklott életekről esik benne szó,
amelyekért többnyire a szenvedő alanyok a felelősek: valamiképpen falat, kerítést építenek
maguk köré, kizárva önmagukat – honnan is? – leginkább az értelmesen leélhető életből.
A gyepű szavunk jelentése egyrészt mesterségesen megépített középkori országvédő határ
(lehetett árok, sövény, földhányás, készülhetett felhalmozott kőből, földből, fából), másrészt
van olyan értelme is, hogy a gyepűn túli széles, lakatlan sáv, a gyepűelve. Sivár, nem emberi
viszonyok uralta vidék, egyfajta Sinistra körzet. De Czakó Gábor értelmezésében ez a
fenyegető, sivár vidék nem valahol odakinn, hanem bennünk, emberekben bújik meg.
Ajánlatos elkerülni, csak nem mindenkinek sikerül.
És ez mintha nem is a tudástól függne: „…okos emberek elvétve szoktak értelmesen
cselekedni” – mondja Czakó a Mi a haza? című novellában kajánul és meghökkentően.
Merthogy a szuperkoponyájú mérnök nyugatra disszidál, ott úgymond megcsinálja a
szerencséjét, módos ember lesz belőle, csakhogy közben egyre veszettebbül hiányzik neki
valami, látszólag a csak a régi honban megfelelően elkészíthető dióspalacsinta, de az is lehet,
hogy az elsatnyult vágyaiban dióspalacsintává zsugorodott haza.
De gyepűt építhet úgy is maga köré az ember, hogy életformájává válik „nézni a meccset az
Örökrangadóhoz címzett kocsma tévéjén, ahol szinte bármelyik pillanatban fölbukkanhat a
játékosok között I. Ferencz József, olyannyira összeszarták már a legyek a képernyőt…” A
Svejkben Palivecz kocsmájában még csak a császár falra akasztott fényképét mocskolták
meg a szemtelen jószágok, de már modern időket élünk, mostanában lapos képernyőjű, 3D-s
csodaszerkentyűket szarnak össze a legyek. Ennyi lenne a haladás?
A kötet leghosszabb írása egyfajta antiutópia, negatív jövőkép, amikor az
(atomkatasztrófában?) hirtelen elpusztult világban néhány, emberre egyre kevésbé
emlékeztető lény folytatja önfenntartásra berendezkedett silány életét, jobb napokon „nézi a
sárgásbarna hogyhívjáklepke röpdösését az izévirágokon…”
Hogyan juthatott ide az emberiség? Elhangzik a válasz erre is: „Mondhatjuk úgy is, hogy az
ember, emberként semmi szín alatt nem csatlakozott volna Mefisztóhoz, hogy elpusztítsa
bolygóját. Ehhez barbivá kellett változnia.” Barbivá, vagyis önálló véleménnyel, saját
értékrendszerrel nem rendelkező, felsőbb apparátusok által könnyen befolyásolható,
különböző talmi fogyasztási cikkek bűvöletében élő, nem közösségben gondolkodó
véglénnyé.
Valamit nem jól csinálunk mi, emberek. Talán nem a lényegre összpontosítunk, talán nem
mindig ismerjük fel a lényeget. Néha még az ösztönlény állatok is több tudással
rendelkeznek ezen a téren: „Amikor tavasszal, még veteményezés előtt a gazda kiengedi a
baromfiakat gyepelni, akkor estelente be is kell hajtani őket. Csatárláncot alkotunk, ugrálunk
erre-arra, hessegetünk, ami eszünktől telik. Bugri [a pulikutya – a szerk. megj.] a kérdést
másként oldja meg. Lélektől-lélekig. Semmi arcvonal, bekerítés, ugatás, rohangálás.
Kiválasztja a kakast, behajtja, a tyúkok szépen követik. Lelke gyökeréig ismeri a baromfi
pszichológiát és szociológiát. Doktorálhatna, ha az etológusok értenék.”
Úgylehet, már annyira fejlett az emberiség, hogy nekifoghatna tanulni az állatoktól. A
lényeg mindig egyszerű és szem előtt van, talán ezért olyan nehéz észrevenni. De időnként
megadatik mindenkinek, még szegény királyoknak is, ahogy ez a kötetet lezáró,
pozitív végkicsengésű Salamon és Piroska című történetben áll. Ebben a királyságát
elvesztő, földönfutóvá lett árpádházi Salamon király (az elbeszélés valós eseményen alapul)
új kincset, új hatalmat talál, ezúttal igazit.
De hagyjunk valami felfedeznivalót az Olvasónak is.

* Czakó Gábor: Gyepü. Budapest, 2016, CzSimon Könyvek
 


2017-03-21 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.