Csak magad

 Magadat vidd és add!

 
A misztika útja ösvény, az a bizonyos „keskeny út’, melyen csak magam járhatok – akárcsak a születés, a szerelem, vagy a halál útján.
 
Mind a három szinoptikus evangéliumban olvasható az a történet, amelyben Jézus szétküldte tanítványait. Előbb a tizenkettőt, majd hetvenkettőt a később csatlakozók közül. Az előbbieket – mint tudjuk – maga választotta, s hívta meg, utóbbiak e nélkül, bizonyára benső hívásra követték őt. Az apostolokra többet bízott: „erőt és hatalmat adott nekik az ördögök fölött és a betegségek gyógyítására.” (Luk 9,1) Nyilván féltette őket, mert ezt is lelkükre kötötte: "A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek.” Ő ezenközben először a rosszéletű szamaritánus asszonynak nyilvánította ki magát, és a római  százados szolgáját is meggyógyította. Tehát nem csak a zsidókhoz jött e Földre. Hanem az apostolok és a többi tanítvány képzése ekkor még nem fejeződött be, ezért nem látta erősnek őket.
*
Térjünk a hetvenkettő szétküldéséhez: „Ezután az Úr más hetvenkét tanítványt választott ki és kettenkint maga előtt küldte őket azokba a városokba és falvakba, ahová készült.” Tehát Ő maga nézett szét a buzgóbb, a tisztább férfiak lelkében és hívta őket.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy a demokratikus választás végén küldött, követ, képviselő keletkezik, aki elvileg választóinak felelős. Tehát közhangulatnak, érdeknek, ideológiának, pénznek és hasonló hitványságoknak. Ritkán érheti el bármelyikük az isteni hívás tökélyét.
„Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.” Tehát a fölülről érkezett hívásnak megfelelően a meghívottnak állandóan kapcsolatban kell maradnia az Úrral: szívét-lelkét folyamatosan ki kell tárnia előtte. Nem a karrier végett, mint a képviselőnek pártja vezetői előtt…
Az istenkapcsolatban élő ember boldog, mert Isten országát szolgálja, de ugyanakkor társait is, akiket a demokráciákban választóknak hívnak. A választók iránti felelősség sem semmi! Gondoljunk Árpád, vagy a választott erdélyi fejedelmek felelősségére! Vagy a házasfelekére: Kiválasztjuk társunkat, felelősséget vállalunk egymásnak és egymásért: Isten szent színe előtt. Ilyeténképpen a Mindenható küldöttei leszünk házastársunkhoz, gyermekeinkhez, a terjedő rokonsághoz…
„Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Jézus pontosan látta előre a kockázatokat, a mindenkoriakat, melyeket maga is elszenvedett. De nem háríthatja el őket helyettünk, mert azzal a világot zárná el tőlünk: visszavenné a teremtésben ajándékozott szabadságunkat!
„Ne hordjatok erszényt, se tarisznyát, se sarut.” Telefont és más divatos ketyerét, sőt, hátsó szándékot, különösen haszonlesést ne. Isten szolgája Istené és nem a dolgoké. A világ javaitól, fondorlataitól és erőitől meztelen: tiszta lélek.
A Gazdag Ifjú ragaszkodott tarisznyájához, jobban, mint Jézushoz! „Útközben senkit se köszöntsetek.” Nem kellenek alkalmi cimboraságok! Némi egyszeri előnyökért, melyek úgyis csak látszólagosak.
De mi az útravalója annak, aki semmit se visz magával?
Először is önmaga! A lelke, a lelkünk, amit át akarunk vinni Isten országába…
Hogy néz ki?
Lelki tarisznyánkba is állandóan befurakodnak fürge jelentkezők, akik lelkünket követelik: csábos szomszéd/asszony, sült kolbász, három dés telefon – mindet el kell felejtenünk.
Mi lesz például a sértettségünkkel?
*
2. rész
Máté Evangéliumának 5. fejezetében az Úr megváltoztatja az Ószövetséget: „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért, fogat fogért!” Ezt az Ószövetségben háromszor is szereplő mózesi parancsot törli! „Én pedig azt mondom nektek: Ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha megütik jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is!” (37-39) Ő, az utolsó földi Húsvétján éppen ezt tette! Gondoljuk végig kínzatását: bármelyik sértésnél, ütésnél, ostorcsapásnál, testébe vert szögnél egyetlen indulat-rándulással elsöpörhette volna hóhérait, Jeruzsálemet Rómával és hadaival együtt. Az egész Galaktikát! Beleértve a Megváltást, tehát az Atya iránti engedelmességet is…
Ha jól végezzük a benső alászállást, eljuthatunk önmagunkhoz. Bizony elborzadunk: van mit takarítani! Ez se kell, az se – az elnöki kézfogásoktól az önelégültségemig, meg a visszaadatlan pofonokig…
Mi marad?
*
Karinthy Frigyesnek van egy remek kis novellája. Ennek hőse addig ostromolja a híres színésznőt, amíg az végre meghívja villájába. Illő széptevés után a rajongó megcsókolná a bűbájos szépséget, ám a kelleténél több rúzst lát a csodás ajkakon. Letörli zsebkendőjével, de alatta megtalálja a délutánit, majd a délelőttit. A világszép arcot is púder meg festék borítja számtalan rétegben. A legelőkelőbb szalonban készült ruhaköltemény alatt sem a tündéri testet találja, hanem más-más ruhákat. Végül az egész szoba megtelik rúzsos kendőkkel, széttépett rongyokkal, ám a gyönyörű nő sehol.
De ne a színésznőre gondoljunk, hanem fordítsuk meg a kérdést, mert a kérdéseket mindig meg kell fordítani! Ő vajon mit talált volna kedvenc álarcaink és szerepeink alatt?
*
Maradjunk a tarisznyánál. Isten vajon vöröskeresztes csomagot küld? Mi visszük a mangalica-sonkát a menekültnek álcázott dzsihádistának, mint valami művelt liberális?
Vagy Őt magát visszük gyarló képmásaként?
Elgondolkodtunk-e Isten alázatán? Elfogad engem, még engem is, az Ő képmásának!?
Vegyük szívünkre a Teremtés könyvének ezt a mondatát: Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27) Tehát nem gendernek, társadalmi, nevelési, szexuális, vagy akármilyen, de nemisége szintjére ragadt legyecskének, hanem az Ö képmásának, akiknek küldetése van a világban: úgy kell tennie, élnie, ahogy Jézus Krisztusban Isten élt a földön.
Kövessük Lukács 10,1-7 tanítását. „Ha betértek egy házba, először is azt mondjátok: békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok.”
Miért éppen békesség? Mi az? Akkor jutunk előre Jézus tanításának megértésében, ha igyekszünk a lehető legtöbb összefüggést észrevenni. Az előbb átgondoltuk, hogy a Megváltó békében elviselte a kínhalált. Létezik békesség a természetben? A vihar előtti vagy utáni csöndben? Talán? Amíg az Erők kifújják magukat és új rohamra indulnak egymás ellen?
Igen illik ide Pál apostol Szeretethimnuszának 5-7. verse:
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, – az Erő viszont a magáét keresi, jelenjék meg állatban, tengerben, tőzsdén!
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, – az Erők számára nincs jó és rossz csak terjedés, ellenállás, zsákmány…
Nem örül a gonoszságnak, – az Erők számára ahogy nincs jóság, úgy gonoszság sincs.
De együtt örül az igazsággal. – Mi az igazság – kérdik az Erők?
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.” (Kor 13) – Az Erő csak azt viseli el, amit kénytelen – az önmagánál nagyobbat!
Kanyarodjunk csak vissza: „Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok.” Az emberi kapcsolat alapja tehát a békesség! Ha hiányzik két ember viszonyából, akkor köztük valódi, mély kapcsolat sem alakulhat ki.
 
3. rész
Szent Pál Szeretethimnuszának verssorai azonban a béke helyett a szeretetről szólnak! A szeretet Isten tulajdonsága! Belőle árad az ember világába a béke, és béke nélkül nincsen szeretet! Igazság, sincs, jóság sincs: ezek az isteni javak úgy kapcsolódnak egymáshoz, akár egy élőlény szervei. Ha ez nem történik meg, mert hazugság akármelyik, különösen a legnagyobb, a szeretet, akkor „ami van, széthull darabokra.” (József A.)
Ezért esett egymásnak Hitler és Sztalin az örök béke és barátsági szerződés megkötése után! Mert istentelenek voltak, hatalmukat és birodalmukat szeretet helyett gyűlöletből rakták össze. Ezért nincs béke a földtekén, mert Gazdaságkor a pénzre épül, az pedig a hasznot szereti az ember helyett!
Lehet-e jó az: aki szemétkultúrát, hazugsajtót, kábítószert, szemétételt, vagy bombát árul?
*
Mit számít? Jézus még a Szentírásban is vesztett!
Biztos?
Nem a Föltámadásról beszélek, végtére is annál nagyobb győzelem nem is lehetséges.
Ha figyelmesen olvassuk az Evangéliumokat, különösen Máté 21-24. fejezetét, akkor észrevesszük, hogy nagycsütörtök és nagypéntek előképe a virágvasárnapi bevonulás! A Megváltó ott és ekkor töviskorona helyett pálmaágakkal ékes királyként lép Városába! Eszerint jár el: megtisztítja, és visszaveszi(!) az üzérektől a Templomot. Megátkozza a terméketlen fügefát. Helyére teszi az adópénz értelmezését, a gonosz szőlőmunkásokat, az isteni – a szövegben királyi vendégség elutasítását! stb. – Végül megjövendöli Jeruzsálem pusztulását. Röviden sorra veszi az Isten és ember közt fölmerült gondokat! És lefolytatja a főpapok meg a farizeusok elleni első pörét! Ennek minden menetét utóbbiak vesztették el. Akkor, ott, be is látták… Minderről külön tanulmány olvasható Jézus beszélő kövei c. könyvemben.
*                        
Az erszény, a tarisznya külső! Bárhol letesszük, ottfelejtjük, s a kóbor kutyák szétcincálják. Csak magunkat vigyük, azt, ami bennünk örök: szeretet, békesség, igazság, jóság. Ezekből bármennyit szétszórhatunk, mégannyi marad. Ha ilyen kincsünk nincs, fölösleges fáradoznunk – legföljebb pártot, bizniszegyházat, vagy bankot alapíthatunk a világ további romlására. Mesterünk is önmagát adta a világ életéért.
A békesség isteni vonás. (Jn 14,17) Föntről kapjuk. Nem festék, nem ruha, de még csak nem is önfegyelem vagy jólneveltség, hanem a lélek természetes jósága. Derű-hajlama. Ezt kelti föl másokban a mi békességünk, s bennünk az övék. Ez az ember legfőbb élet-útra valója! A szeretet arca. Személyes ajándékunk a megtérítendőnek: őt a mi békességünk hívja Istenhez. Ha nem tartja magát Isten, a Béke gyermekének, hanem úgy véli, hogy ő társadalmi viszony, érdekérvényesítő gépezet, vagy munkaerő-áru, akkor békességünk nem lel otthonra benne.
*
Egy kedves, békességes szívű rokonom minden bajt, hivatali packázást így fogad: „ebben az a jó, hogy…”
 
 

2015-09-08 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.