Hasított félember

Furcsa, torz világban élünk, amennyire vissza tudunk emlékezni. Állítólag előtte se volt értelmesebb és tisztább szívű a bolygó népe – már az a rész, amire nagyapáink és ükeink emlékeztek. Csak éppen minden korból a jó történeteket, a mulatságos eseteket idézgették, és a sok kacagás elfojtotta a még több sírás emlékét. Százötven éve a kor legnagyobb nyelvészének és néprajztudósának, Czuczor Gergelynek még nem polkorrekt zagyvaságok, hanem ilyesmik jutottak eszébe a cigányról: „…a magyar ember komájának mondja mind azt, kivel tréfálni szeret vagy lehet. Itt rejlik oka annak, hogy a magyar annyi idegen népek közül egyedül a cigányt címezi komának, mert ezzel, mint legelméncebbel, leginkább szeret tréfálni, komázni.” Nyelvrégészeti lelet…
A nagy bölcsek és művészek palackpostaként lebegnek az utókor emlékezetének tengerén. Gyakorta alámerülnek, – nyilván lenyomják őket – aztán néha fölszínre vetődnek, amikor valami divat hulláma földobja őket. Ilyenkor akár évekig is tart a rajongás: könyveik elkelnek új kiadásokban, kiállításaikon nyüzsögnek a látogatók, aztán egyszer csak vége. Vége Szindbádnak és Krúdynak, a házilagos velőscsont evésnek, következik a szellemi éhkopp. Elfáradt a jónép a sok fejtörésben, hát még a szívizomlázban! Az igazi mű ugyanis szívhez szóló, tanulta Nyelvédesanyjától az ősidőkben a magyar. Apró szerencse, hogy Mikszáth Kálmán vagy Hamvas Béla bölcsessége – jópofaságokká silányítva ugyan és macskaköröm nélkül, – de ott hemzseg az ezredforduló irodalmában.
Fiatal írónő, tanult mesterségére nézve tanár, tehát diplomás ember, mutatta be új könyvét a rádióban. A mű regénykönyv, s a középkorban játszódik, arról a korról szól, „amiről kevés adat maradt fönn.” Ennek bizonyságául hozta föl, hogy vita támadhatott a tudományban arról, hogy betoldottak-e három évszázadot a középkorba. Nos, nem a tudományban támadt vita, hanem az irodalom-üzletben. És nem az adatok kis száma miatt – sose lehet belőlük elég! – hanem az üzleti haszon végett indult a nagy büdös kavarás. Amiről vita folyik, az érdekes, azt meg kell venni, de üstöllést.
Maradjon kevesek titka, hogy három évszázadot, de egyetlen vacak évet sem lehet kicsórni vagy belopni a történelembe, mert már a kérdéses időszakban is – Nagy Károly koráról van szó –létezett naptár. Ráadásul sok. Egymástól függetlenül íródott a római naptár, a bizánci, a kopt, a zsidó, az arab, azaz muszlim, az örmény, az indiai, a kínai stb. Ugyanakkor itt is, ott is fölfénylettek szupernóvák, fenyegetőztek üstökösök, meg napfogyatkozások stb., melyek mind bekerültek az évkönyvekbe, és azóta is moccanatlan sarokkövei az időszámításnak. A naptárok keresztül-kasul átvilágítják egymást!
E rögtönzött és félbehagyott fölsorolás is bizonyítja, hogy nem az adatok hiányoznak, hanem az ismeretük, a műveltség és a józan ész. Így lefegyverkezve gyerekjáték korunk szellemi űrére támaszkodva regényipart alapítani, művészetelméletet meg tudományt.
Több poszt-poszmodern agy és űr megfér egy koponyában. Mert a nagy gazdaságkori alapművelet, a szétválasztás, az egyes embereken belül is „folyamatba tétetett”. S kiben előrehaladott állapotba jutott, az könnyedén el tudja határolni magában a tudóst és az embert, az írót és az embert, a férjet, apát/anyát az embertől… Az észak-amerikai civilizációban ez már köznapi jelenség. Nálunk is szaporodnak az olyan fajtársak, akik állandóan komoly üzleti és szakmai megbeszéléseket folytatnak, de szívszavuk már nincs, ezért barátjuk egy szál se.
Ha az eddigieket alaposan megrágtuk, akkor sejteni kezdjük, hogy miért nem szerepelt Béla bácsi maga a híres ELTE szerzői között 1955-ben? Mert akkor kommunizmus volt és Lukács György meg társai cenzorkodtak? Jó, de akkor miért maradt ki 2015-ben is? Az új, rendszerváltozott demokrácia 25. évében? Miért hiányzott tanítványa, a kor talán legnagyobb európai költője, Weöres Sándor, akkor és most? Vagy Kodolányi János társadalombölcseleti remeke, a Zárt tárgyalás, mi okból nem jutott föl a listára?
…növeli-e, ki elfödi a bajt?
 


2016-01-11 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.