Kedves betszaidai sorstársaim!

Karácsony, a Világ Világosságának születése tájékán jó szemlélődni az Evangélium idevágó elbeszéléseinek valamelyikén. Vegyük Márk 8. fejezetének 22-26. versét.
Történt, hogy Betszaidában egy vakot vezettek Megváltónkhoz, és kérték, hogy érintse meg.
Ismerős helyzet. A világ mindenkor tele volt és van vakokkal és mindenféle testi-lelki fogyatékosokkal, akik nem tudják, hogy mi a helyzet a világban, mi történik körülöttük és velük. Szerencsére akadnak olyanok is, akik segítik, s jó helyre vezetik őket.
Egyszercsak világosság ragyog körülöttünk: megjelenik Jézus, és mi visszük barátainkat, rokonainkat, vagy éppen önmagunkat, mintha tüdőszűrésre, vagy védőoltás beadására mennénk. Ott az egészségügyi személyzet, itt vagyunk mi, elvárjuk a szolgáltatást. Be vagyunk iratkozva a vallásba, az ő népébe. Talán még járadékot is fizetünk. Olykor. Mindenesetre el-eldaráljuk a Miatyánkot, néha egészen őszintén. Tehát tekintetünk az Úron: most mutasd meg, hogy mit tudsz! Néhai volt barátom gyakran mondogatta: Isten megbocsát, az a dolga! A mai világ a szabadság kora, mindenki azt tesz, amit éppen eszébe juttatnak, egyedül Istennek van „dolga”.
Nem csoda, hogy Jézus lehetőleg tartózkodott a csodáktól. Ha valami okból mégis „fölfüggesztette egy pillanatra a természet törvényeit”, azt lehetőleg tapintatosan és a legszemérmesebben tette. Hogy minél kevesebben vegyék észre.
A közönség mellett a vak is várta a csodát, hogy mit ne mondjak, a többiekkel ellentétben belülről várta, tehát szenvedve és szenvedélyesen, de minden bizonnyal valamennyi kétellyel a szívében, hiszen valónűleg próbálkoztak már gyógyításával: kenőcsökkel, ráolvasásokkal, főzetekkel, s ki tudja, még mivel. Szóval, ha nem is hittel várta a csodát, de reménnyel. És ez nem kevés!
Jézus most is tartózkodott a színpadias jelenettől. Kíváncsi volt a betegre és roppant gyöngéden bánt vele. „A vakot kézen fogva kivezette a faluból.” Nem kell a közönség! „Ott nyállal megnedvesítette a szemét, rátette kezét és megkérdezte: "Látsz valamit?" Az fölnézett és így szólt: "Látom az embereket, de úgy látom, mintha fák járkálnának." Eszerint nem vakon született, hanem később veszítette el látását, hiszen volt emlékképe fák, emberek látványáról. Jézus talán nem ezt kívánta megtudni tőle, hanem az ember lelkét szerette volna megmozdítani: figyelj! Ha Istenhez közelítesz, akkor lényed sötétje oszlani kezd. Amint látod, máris homállyá hígult, ámde a homály még nem világosság. Tanuld meg, hogy nem a Világosság! Várj és érjél még egy szemhunyásnyit! „Erre ismét a szemére tette kezét, mire az tisztán kezdett látni és úgy meggyógyult, hogy távolról is élesen látott mindent. Aztán hazaküldte, de meghagyta neki: "Ne beszélj róla a faluban."
Tudjuk, a szavak hajlamosak locsogássá fajulni, különösen, ha vak az ember, mert örül, hogy látja a fényt és örömében képes összetéveszteni a Világossággal.

 


2017-01-10 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.