Világvége 1962-ben?

 

Ellenőrizhető adatok és megfelelő mérési módszerek hiányában nem állapítható meg, hogy 1962 októberének végén elpusztították-e a Föld hatalmasságai a bolygó emberiségét.

De hogy történt-e valami – akkor, vagy az azóta eltelt ötven évben – az erőst valószínű.
Az élet jeleit kutató rádiótávcsöves űrfigyelés már régóta észlelte, hogy mások is vizsgálnak bennünket. Például kifigyelték, hogy a Föld paradicsom. Van holdja, mágneses védőköpenye, vize, levegője, kiegyenlített hőmérséklete. Idő múltán tudósaink a távoli csillagok környékén élő kíváncsiakat érdeklő adatokból kihüvelyezték, hogy az idegenek szerint a mi bolygónkon történt valami. Valami, ami minden eddigi háborúnál pusztítóbb, mert folyamatosan észlelhető, hogy a Föld bolygó elektromágneses terében különféle gépezetek, szörnyetegek és emberek hadakoznak, amit rendszeres időközökben megszakítanak apró jelenetek, melyek a földlakókat mosószerek, autók, italok és nyaralások vásárlására buzdítják, majd folyik tovább a mészárlás. Persze a kínálgató arcok részvételével. A csillagászati fordítógép kínai-angolja szerint „fal fest ördög lélek sorvad” jelenség tanúi lettek a távoli kutatók, akik a Földet körülvevő „pokol palást”-ot a földlakók álmaként, azaz terveként értelmezik.
Szerintük pillanatok választják el az álmokat a megvalósulásuktól. Elsősorban azért, mert az álmodók „erkölcsi érzelmi intelligencia”-ja a nullához közelít a bolygó körüli vérzivatarban keringő önvallomásaik, leveleik, vitáik stb. szerint.
Azt persze nem látják, hogy mi lappang a versekben meg a regényekben.
[11:18:47] Czakone Simon Eva: Ez a könyv ismertetője, alá kéne írni, hogy kiadói ára 2300ft.

2012-11-21 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.