Ki dugta el az anyanyelvi kódot?

 

 
 
„Ha nem tanuljuk meg jól anyanyelvünket, gondolkodni sem tanulunk meg”, nagyjából így összegezhető a tanárok tapasztalata a magyartanításról. „Az anyanyelv alakítja agyunkat”, ez pedig agykutatói megfigyelések összefoglalása.
Goór Judit fontos cikke – Ha hiányzik az anyanyelvi kód (M. N. 2013. jan. 28.) – rámutat az anyanyelvoktatás súlyos állapotára és a belőle eredő bajokra: az iskolások közül sokan nem tudnak olvasni, terjed a diszlexia, aki ismeri a betűt, az sem érti, stb. Nézem a HÖOK vezéreinek adatait: négyen összesen negyven éve járnak egyetemre…
Közismert, hogy a magyartanárok jó része meg sem tartja a nyelvtanórákat. Nyilván azért, mert hiába tanították őket az egyetemen évekig nyelvtanra, nem értenek vele egyet. Mégpedig azért nem, mert a tananyag nem egyezik az ő anyanyelv-élményükkel és a gyerekekével sem.
A tanterv valami Európa-konform finnugor-német habarékot ír elő, miközben a magyar nyelv szerkezete teljesen eltér e hunfalvysta hittantól.
Miben, s miként?
A magyar nyelv szerkezetét a Gr. Teleki József, Kresznerics Ferenc, Vörösmarty és az egész 1849 előtti akadémiánk összefogása nyomán készült Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára (Pest, 1862-74, CzF.) írja le.
Eszerint a magyar hangoknak jelentéshajlamuk van, nem konkrét jelentésük, hanem hajlamuk. Pl. magánhangzóink a Doppler-elv mintájára alakítják a mutatószók, helyhatározók stb. értelmét. Pl.: itt – ott, így – úgy, erre – arra stb. Tehát a mássalhangzók maradnak, a magánhangzók mélyülése, ajakkerekítővé alakulása vezeti a tekintet irányát a távolba. Ezzel már beléptünk nyelvünk szemléletességébe, amit Karácsony Sándor írt le olyan szépen, és természetes kapcsolatot ismertünk föl nyelvünk és a fizika között is. Molnár Zsolt és Czeglédi Cecília számítása szerint szavainknak több mint 60 %-a hang- és jelenségutánzó, állathívogató, becéző, tehát szemléltető. Ez a jelenség – onomatopoézis – minden európai nyelvben létezik, de nálunk különösen erős. Segítségével bármikor gyárthatunk közérthető!!! szavakat.
Minden hangzónak több jelentéshajlama van, ezeket a Szótár a fejezet-kezdő címbetűknél lehetőleg kimerítőleg fölsorolja! Pl. a torokhangok gyakorta a hajlás, kerekség, körmozgás, görbeség, gurulás kifejezésében jeleskednek. A r a rontásban jó: ró, rom, rongy a t tettképző stb. Utána lehet nézni, a CzF. ingyen megtalálható a Hálón.
A hangok gyökökké állnak össze: a CzF. 2305-öt sorol föl. A „gyök a szónak az a része, ami nincs szóképző által alkotva.” Tehát mintegy a föld alatt fejti ki működését, már ott elágazik, s kihajtva válik csak el a bog a buty/kostól, bogy/ótól, bék/lyótól, bék/étől és számos más édes testvérétől, melyekkel együtt gyök- és szócsaládokat alkot. A gyök azonos lehetne a szótővel, ha a hivatalos tőfogalom megbékélne önmagával – több mint fél tucat kering a szakirodalomban.
A gyök-és szócsaládok a rokonok hangalaki és jelentéskapcsolata révén rámutatnak a szavak és az általuk jelentett dolgok működésére. Pl. a nyal, nyel, nyelv, nyál, nyúl/ik szócsalád tagjai élettani egységet alkotnak: egyik a másik nélkül nem működik.
A gyökrend az alapja nyelvünk Európában példátlan állandóságának: a tájbeszéd nem szétszór, hanem összeköt. Pl. fel gyökünk Szögedön föl. A lefölözött tejből feles tej lesz, a kapu felé rúgott labda olykor fölé megy. A percek peregnek, de aligha pörögnek, a kalapom lehet pörge, de perge legföljebb akkor, ha leperdül a fejemről. Némelyik gyökcsaládunkhoz több száz szó tartozik, pl. a kör, ker, kor, gur; tip, tap, top; ter, tér tár – aligha képzelhető el olyan hatás, ami képes volna ekkora szórengetegeket egyszerre megváltoztatni.
A Hunfalvy által megindított finnugor kutatás eleve nem a magyarból próbálta a magyart megérteni, hanem a finnugornak nevezett népek nyelvéből. Ez a kiindulás megismerés helyett bizonyítási kényszerhez vezetett, majd párbeszédképtelen hatalomtudománnyá fajult. Kiterjeszkedett az összes magyarságtudományra, és ellenfeleit szakmailag-erkölcsileg megsemmisíteni igyekezett, s erre törekszik a mai napig. Szentkatolnai Bálint Gábor, a XIX. sz. legnagyobb magyar altáji nyelvésze, harminc nyelv tudója „a finnizálást és a turcizálást egyaránt a magyar nyelvtudomány mételyének” nevezte. Katedráját tehát elvesztette, emigrációba kényszerült, miként a múlt század egyik legnagyobb magyar nyelvésze. Csak Hunfalvy és Budenz halála után térhetett vissza a tudományos életbe. Róla írta Arany: „Szegény Bálint Gábor, boldogtalan góbé/ amennyit te szenvedsz, mi ahhoz a Jóbé!” A hunfalvyzmus a Czf.-t „tudománytalanná” minősítette a lehető legtudománytalanabb módon: szakmai vita, elemző értékelés nélkül!
A Magyar Művészeti Akadémia kötelességének érzi a művészetek nyelveinek kutatását, ezért a Diófa körrel megrendezte az első CzF. Konferenciát 2011 Mikulásán jeles és bátor! magyar nyelvészek és más kutatók részvételével.
Kiderült többek között, hogy a CzF. bizony megfelelt kora tudományosságának. Mi több, a mai hivatalosság vezérművének, A magyar nyelv történeti etimológiai szótárának a legtöbbet hivatkozott forrása mi? Na mi? A Czuczor-Fogarasi. Sokat esetben hivatkozás nélkül is átvevődnek az etimológiái… Mindkettő tudománytalan?
Korábbi kutatásaimban fölfigyeltem arra, hogy egységes magyar szóbokrok tagjait nyelvészeink különböző fgr. népek beszédében találták meg. Pl. nyal, nyel, nyál, nyelv; levegő, lebeg, lélek stb.; lap, lapos, lapocka, lapát, stb. A szóbokros és szóbokortalan fgr. nyelvek különbözőségét hivatalosék úgy hidalják át, hogy a szócsaládokat lényegében itt is, ott is mellőzik, a különösen szapora szócsaládokat pedig igyekeznek szétszerkeszteni.
Miután kilőtt sörét sosem röpül vissza a tölténybe, ezek a töredékek sem alakulhattak magyar szócsaládokká. A kölcsönzés csakis fordítva történhetett.
PHD Juhász Zoltán népzenész és mérnök a maga elfogulatlan matematikai módszerével már 33 népzenét vetett össze a miénkkel. Kiderítette, hogy a hanti-manysi-komi áll hozzánk legközelebb, de dallamai – néhány kivételtől eltekintve – töredékesek. Ugyanez a helyzet a népmesékkel. Reguly és utódai több magyar népmese morzsalékait találták meg az obi-ugor mondavilágban.
Anyanyelvünk hatalmas és ősrégi dél-eurázsiai műveltséganyagot őriz (l. Cz. G. Beavatás a magyar észjárásba, 2008), amelynek ismeretét a fgr. nyelvekből még nem mutatta ki senki. Ez a szóbokrokhoz szerkezetileg hasonló és igen kiterjedt kognitív nyelvi, számfilozófiai összefüggésrendszereket jelent, melyeknek fejlődése a Kr. e. 6. században Püthagorasszal lezárult, ám tovább élt Platón, az újplatonisták, Beothius, az alkimisták, a keresztény misztika, és a modern tradicionalizmus követői és eszméi közt. Elsajátításuk kifinomult vallásbölcseleti tudást föltételez, a nyelvbe épülésük pedig beláthatatlanul hosszú időt az említett tudás bölcsője mellett. Ezzel a tudással a fgr. népek nem bírnak, tehát náluk nem keletkezhetett, és a megfelelő szellemi alapok hiányában át sem vehették.
Az embertani kutatások nyilvánvalóvá tették, hogy népi rokonság nincs a magyar és a fgr. népek között, tehát a „közös őshaza” létének valószínűsége oly kicsi, hogy ésszerűbb szomszédsági hatásokban keresni a kulturális hasonlóságok okait. Ehhez, vagyis őstörténetünk tényleges megismeréséhez igen kicsi a hajlandóság Hunfalvy Pál szellemi örököseiben. Amikor Pusztay János kutatni kezdte ezt a kérdést, pergőtüzet kapott. Érthető, akadémiai székfoglalók, doktorátusok ezrei és tízezrei épültek e nagy magyar átverésre!
A népben van tudásvágy! Molnár Zsolt és Czeglédi Cecília kutatásai, módszertani és tankönyvírói munkája nyomán pár éve megindult a CzF. szellemében az „eredeti magyar nyelvtan” (Kresznerics F.) oktatása több iskolában a gyermekek nagy örömére. 

2013-02-04 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.