A Vámbéry emlékév és…

 



Minden tiszteletem a száz éve elhunyt Vámbéry Ármin kelet-kutatóé, aki roppant nélkülözéseket, életveszélyt kiállva járta útjait az iszlám világban, és nagyszerű turkológiai munkát végzett. Saját művei mellett örökbecsű tette a Tarih-i Üngürüsz című, XVI. századi virágos török udvari nyelvre fordított régi magyar/latin kódex megszerzése (1860), melyet Budenz érdektelennek minősített, és az Akadémia „zárt osztályára” helyeztetett. Első magyar nyelvű kiadása több letiltás valamint fenyegetés után csak 1982-ben(!) jelent meg a Magvetőnél, Blaskovich József prágai turkológus professzor fordításában.
Az ugor-török háborúnak nevezett izé nyelvi vihar volt a biliben. Lényegében elterelő műveletnek tekinthető: a lényeg helyébe a mellékest csempészték!
A finnugor elmélet leghangosabb ellenzői ugyanis nem a török, hanem a hun hagyományt tartották igaznak, ám a hunok csak Keleten hagytak hátra nyelvemlékeket, s a kínai följegyzéseket a magyar akadémiai tudomány nem fogadja el. A közelebbi leletek kis száma miatt a hunok nyelvéről nincs tudományos álláspont – illetve többféle van – tehát Attiláék töröknek sem mondhatók. Ilyenformán hivatalosék csak a szelídlelkű Vámbéryt csépelhették.
Az igazi ütközetet Hunfalvyéknak Szentkatolnai Bálint Gáborral (1844-1913) kellett volna megvívniuk, de nem mertek kiállni ellene. Okkal, mert Bálint kora legnagyobb magyar nyelvtudójaként egyedül leverte volna őket. Harminc nyelven beszélt, a maga korában ő ismerte egyedül az összes altáji nyelvet – a finntől a mongolig. Fél év kazányi tatár nyelvtanulás után a kazányi tanítóképző igazgatójának fölkérésére megírta az első tatár nyelvtant az iskola számára. Készített még – helyszíni kutatás alapján – tamil-francia-magyar szótárt és tamil nyelvtant, kabard-magyar-latin etimológiai szótárt és kabard nyelvtant, török nyelvtant, stb.
Földije, Kőrösi Csoma Sándor nyomdokait követve a belső-ázsiai és keleti népek közt kereste rokonainkat. Így fogalmazott: „Béla király Névtelen jegyzőjének korától fogva már egységes magyar nemzetnek, mint az emberi nem egyik törzscsaládjához tartozónak, rokonai nem csak a vitatott finn és török-tatár fajtájú népek, hanem a nagy turáni családnak többi tagjai is, a melyekről a budapesti Akadémia tudni sem akar. (…) Csakhogy rokon és testvér közt nagy a különbség.” (A honfoglalás revíziója, 1901.)
A Czuczor-Fogarasi Szótár alapján a magyart gyöknyelvnek és a turáni népcsaládhoz tartozónak tekintette. A „finnező és turcizáló okoskodókról” így vélekedett: „csaknem egyedül voltam, a ki eme két iskola tanát nyíltan mételytannak hirdettem.” Ebből kitetszik, hogy tévedés, ha éppen nem csalás őt török-pártinak tartani, s ily módon elsikkasztani, hogy az ugor-török szembeállítás csalafintaság vala. Bálint – miként a föntiekből kiviláglik – egyszerre tartotta lehetségesnek az ugor és a török rokonságot. Ezzel korunkra mutatott, amikor kidőlt finnugor családfa, s kiderült, hogy a nyelvi és kulturális rokonság genetikai nélkül jött létre, föltehetően szomszédsági hatások révén. Ilyenformán létezhet különféle származású népek között is, mint a sógorság és a komaság.
Amikor hazatért harmadik nagy keleti útjáról, véget ért az ugor-török háború. A szobatudós Hunfalvy-Budenz páros őt teljesen kiszorította a tudományos közéletből. Egyetemi katedrájára nem térhetett vissza, a Hunfalvy és hívei szerkesztette szaklapok többé nem közölték írásait. Arany János két epigrammában is megemlékezett róla. Az egyik: „Igazi vasfejű székely a Bálint:/ nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.” Vasfejű székelyként azt a hibát is elkövette, hogy ujjat húzni merészelt Budenz Józseffel. Budenz ugyanis megbízta, hogy a helyszínen ellenőriztesse cseremisz nyelvi tanulmányát. Bálint megtette, ám a cseremiszek nem értették Budenz művét. Ráadásul Bálint ezt elmesélte az Akadémián…
Az emlékév ellenére
Vámbéry Ármin műveinek sorsa igen hasonlít Bálint Gábor és a manysi-hanti-kutatók hagyatékáéra, amennyiben szamizdattá vált: egy részük máig kiadatlan, ami megjelent, az jobbára csak nagy könyvtárakban olvasható. Vajon miért? Azért, mert nem csak a két nagy tudós eredményei ellenkeznek a hunfalvysta nyelvészet dogmáival, hanem e rokonok nyelve, mondái, hősénekei, népdalai is. Aki elmerül bennük, az rájön, hogy a hasonló magyar művek töredékeire épülnek, akárcsak a nyelvük. A magyar szóbokrok ugyanis hiányoznak a finnugor nyelvekből, tehát csak egyes szavak kerültek hozzájuk. Ugyanígy a dalok jó részéből csak egy-egy sor, a mesékben, legendákban egy-egy mozzanat maradt meg náluk. Hősénekeik számtalanszor emlegetett bámulatos népe a szabir, amitől jóféle dolgokat kaptak a vasszerszámoktól a mézsörig... Példaképüknek tekintették.
Kik lehettek a szabirok? Nagy valószínűséggel azonosíthatók a Dél-Urál mindkét oldalán élt őseinkkel. Bíborbanszületett Konstantin szerint ugyanis a magyarok, a császár szóhasználatában a türkök régi neve "szabartoi aszfaloi" – ’erős szabir’ volt... Az ő maradékaikkal beszélt magyarul 1236-ban Juliánusz barát. Az Árpádtól elszakadt csoportjuk alapította az arab utazók irataiban és a pápák levelezésében is bőven adatolt Kumagyariát a Kaukázustól északra, ami 1396-ig állt fönn. Több észak-kaukázusi nép emlékezetében máig él a magyar származás tudta.
A szabir titok c. könyvemben bőven tárgyalom mindezt. 

2013-07-23 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.