Káptalantóti szabarok

A szabar-magyar kapcsolatról, vagy ha úgy tetszik, egységről, számos hiteles történeti adat szól. Ezek közül a leghíresebb Bíborbanszületett Konstantiné: A birodalom kormányzásáról. A császár adatközlői a nála követségben járó Tormás herceg, Árpád dédunokája és Bulcsú horka valának. Gondolható, hogy a császár azt írta be könyvébe, amit tőlük hallott: „valamilyen okból szávartü ászfalünak nevezték őket”. Mármint a magyarokat. Ha az aszfalü megoldásába nem bonyolódunk, s a szavartü egyes számát vesszük, akkor a szavar/szabar szóhoz jutunk. E névvel illették még a XIX. századi hanti és manysi regék, hősénekek is azt a tőlük hajdan délebbre élt, lovon járó, karddal, íjjal harcoló, ezüsttel, vassal, s más csodás javakkal rendelkező példakép-népet, amelynek fiait legyőzni a legnagyobb hőstettnek számított, lányait elvenni csodálatosnak. (Sz. Patkanov, Ethnographia, 1900. 9-10. sz.) Az ő mondavilágukban ered a szabar/szabir magyar azonosság legtömegesebb forrása. Mindennek adatairól bőven írtam Szabir titok c. könyvemben. Ebben összegyűjtöttem 44 magyar helynevet a történelmi Magyarország területéről, melyek népünk régi elnevezésére hajaznak. Akadémiánk hivatalos helynévszótára, legalább harmincféle szláv magyarázatot talált rájuk Rigómezőtől Sziléziáig. A hanti-manysi kapcsolat lehetőségét föl sem hozta… A szótár alkotója, Kiss Lajos szlavista akadémikus vala…
Gyűjteményem bizonyára nem tökéletes és nem is teljes. Említett könyvem egy kedves olvasója minap fölhívta figyelmemet egy Balaton-fölvidéki hegyre és a rajta álló középkori templomromra. Mindkettőt azonos névvel illeti a Káptalantóti környékén élő magyarság. Mai helyesírással: Sabar.
„A települést 1443-ban "Zabar" alakban említik először. Neve szláv eredetű lehet, ez alapján valószínűleg egyike a magyar honfoglalást megelőzően már itt állt szláv településeknek. 1444-ben "Zabor", 1452-ben "Sabar", 1457-ben "Zabal" néven említik a korabeli forrásokban.” (Wikipédia)
Kezdjük azzal, 14 év alatt négyféleképp írták a hely nevét. Ez – szerintem – elsősorban a korabeli helyesírás kiforratlanságára utal. Továbbá az íródeákok az egyik atyafi szájából egyszer így hallották a hely nevét, másszor úgy, majd amúgy. Az etimológiai következtetések lehetnek bizonytalanok, mégis erősen valószínű, hogy a szabar-szabir népnév került elénk.
Persze nem könnyű a helyzet, mivel történelmünket nyíltan hamisítják. Már az iskolások számára készült Sulineten is. „Az írásos forrásokban először a X. században tűnnek fel a magyarok. Ekkor figyeltek fel rájuk, önálló népként a görög és az arab történetírók, híres utazók.” Olvasott ember számára az első mondat nyilvánvaló hazugság. Nem egyszerű, hanem orcátlan hazugság: a szerző a „gallérunk alá pökik” miként Pázmány Péter írta Bethlen Gábornak. Mégpedig hétszer pökik, ugyanis a következő sorokban hét magyar (!) adat következik a IX. századból!
Akadnak szép számmal korábbiak is, éppen a Kaukázus környéki, szabir nevüket tovább őrző magyarokról, vagy éppen a „hunokról”, akiknek királyát 528 körül Muager(isz)-nek nevezték. E név – a nagy bizantológus, Moravcsik Gyula olvasata szerint – a magyar szó első írásos előfordulása. Tudjuk, hogy görögben, latinban nincs se a, se gy hang, tehát aligha lehetett másként leírni Magyar király nevét.
A Sabar hegy és templom nevével kapcsolatban idéztük, hogy e név „szláv eredetű lehet”. Adat ugyan nincs rá, de „lehet”, mert bármi megeshet, még a pók is eleshet. A „lehet” mankóján máris bebiceghet a tudományba egy „valószínűleg”! S a hazugságtanban két féligazság egy egész, tehát máris ott tartunk, hogy a frank-avar háborúkban (785-795), majd a hun-bolgár Krum kán 803-as, Tisza vidéke és Erdély elleni támadásában az avarok kipusztultak, tehát a senki földjén megalakulhatott a Nagymorva Birodalom. Árpádék tehát szlávokra települtek. Mondják ma is némelyek, holott a régészet azóta a köznépi temetők kutatása során megállapította, hogy azokban bizony a mi magyar őseink nyugodtak. Néhol avarok-magyarok együtt. Ellentétben XIX. századi dölyfös régészeink véleményével, akik csak a szablyával, lóval, ezüst tarsolylemezzel elhantolt vezetőket tekintették magyarnak.
Hogy az avarok megmaradtak, s együtt éltek a honfoglalókkal, arról a temetőkön kívül írások is tanúskodnak. Olajos Teréz, a Szegedi Egyetem bizantológus professzora mutatta ki, hogy az avarok 803-as „megsemmisítő veresége” után tíz évvel! zsoldosokat adtak Krum kán Bizánc ellen vonuló hadába. Továbbá az avarok küldöttei 822-ben részt vettek Frankfurtban, a Frank Birodalmi gyűlésen. Nyilván azért, mert meghívták őket. S azért hívták meg őket, mert nem csak lappangtak itt-ott a Kárpát-medencében, hanem számítottak is.
Ugorjunk: I Miklós pápa (858-867) levélben válaszolt a keresztény hitre tért avarok kérdéseire. A bajorok és karantánok (karintiaiak) megtérése címet viselő irat (870-871) a kereszténnyé lett, Nyugat-Dunántúlon élő avarokat is megerősíti földjeik birtoklásában. Ők még bőven megérték Árpád földerítőinek érkezését… Akik pedig meghaltak közülük, azokat keresztény szokás szerint már nem lóval, fegyverzettel, hanem melléklet nélkül temették el…
Vajon mi megérjük-e, hogy a magyarságtudományban átveszi a hatalmat a tiszta beszéd?

 

 


A romot Káptalantótitól keletre, a 217 méter magas Sabar-hegy északi lejtőjének alján találjuk, a földút északi oldalán. Az útról nyáron nem látható a növényzettől. A XIII. századi templomrom mind a romanika, mind a gótika stílusjegyeit magán hordozza. Egyenes szentélyzáródású, rézsűs résablakokkal. Néhány fala magasan megmaradt, állapota elhanyagolt. (Wikipédia)
 


2015-09-14 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.