Bájoska

Barna adjunktus kissé csapzottan érkezett a társaságba. Órát tartott ugyanis az egyetemen, s munkája évről-évre jobban megviselte. A helyzetet Szőke adjunktus így magyarázta: azért butábbak a mai diákok az előző nemzedéknél, mert a gimnáziumban immár az általunk nevelt tanárok oktatják őket.
Szőlősgazda töltött nekik ősi rizlingjéből, hogy a bor karcossága észhez térítse őket.
Barna adjunktus belefogott a mesélésbe.
- József Atilla ódáját elemeztem volna, s amikor e mondathoz értem: "Viszik az örök áramot, hogy/ orcádon nyíljon ki a szerelem/ s méhednek áldott gyümölcse legyen." Azon mód megkérdeztem hallgatóimat, hogy mi jut eszükbe az utolsó sorról.
- Semmi - kottyantotta Szőke adjunktus.
- Az egyiknek valami mégis - folytatta barátja. - Türelmes nógatásomra kibökte a legcsinosabb lány, hogy a nagymamája minden nap szokta imádkozni e szavakat ebben a sorrendben: "áldott a te méhednek gyümölcse". Rögtön lecsaptam rá: Nagymamája értené, hogy összefüggés van az ima és a vers között? Hogyne, bizonyára, felelte Bájoska. Most már maga is látja a kapcsolatot?
Nem, felelte Bájoska


0000-00-00 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.