Példányképül tündöklő

Sokunk emlékeiben élnek kedves tanítók. Kosztolányi Ilonka néni, a sugárzó fiatal lány, elsőben és másodikban jártam elébe. Ötödikes voltam, amikor elment: a szépség, a gyöngédség és a halál fölfoghatatlan mélységben összefüggő képeit hagyta ránk.

A pécsi egyetemen Rudolf Lóránt tanította a polgári jogot. Közel két méteres, százhúsz kilós, selypítő óriás, aki a vizsgákon alapkéjdésekkel, segítő kéjdésekkel, pótkéjdésekkel, villámkéjdésekkel, szőjöző kéjdésekkel nyomozta a bennünk lappangó tudásmorzsákat. Híres volt arról, hogy amilyen ritkán adott ötöst, olyan sűrűn könyörült meg a gyöngéken és izgulósokon, viszont jaj volt a csirkefogóknak. Az ilyen jobban tette, hogyha átiratkozott máshová.
*
Hamvas Bélát személyesen nem ismertem. Mégis ő vezetett végig a szellem földi történetén. A hagyományon, miként ő nevezte. Valamennyiben talált értéket. Amit Béla bácsi nem tudott, azt talán nem is érdemes tudni. Többek között tőle tanultam, hogy a csak annyiban vagyok valódi, amennyiben derült vagyok, s hogy az élet és a mű elválasztása tilos. Hadd iktassam ide egy sóhaját a Silentium c. művéből: „Atyám, bocsásd meg, oly sokáig személytelennek hittelek!”
Mind a hárman ódon figurák. A zsidók rabbinak, tanítónak, mesternek mondták az ilyeneket, ahogy mi is mesternek, iskolamesternek neveztük hajdan a tanítót. Tudta a szakmáját, persze, tudta, de ennél valamivel többet is.
*
Vajon ki lehet tanító?
Kezemben egy régi tankönyv, a Tanítók könyve, írta Bárány Ignác. Alcíme: Kalauz a nevelés és tanítás vezetésére. Első kiadása: 1866. „10. A tanítóképző intézet nevelési rendszere arra irányul, hogy a tanítónövendékek, egykor leendő tanítók, hajlamaikon uralkodni, s gyarlóságaikat fékezni tudják; hogy vallásosság- és erényben, engedelmesség- és önmegtagadásban, szorgalom- és munkásságban, rend- és tisztaságszeretetben példányképül tündököljenek; hogy életök- és működésök, egyeneslelkűségök, ildomosságuk, nemes önérzetök, udvariasságuk, finom és megnyerő társalgási modoruk és egész maguktartása által maguknak éppen úgy, mint az egész tanítói testületnek tekintélyt és közbecsülést szerezni tudjanak.”
Példányképül tündökölni. Létezhet-e magasztosabb hivatás?
*
Mit tanít a tanító és hogyan?
A régi athéniek legfontosabb a testnevelés és a zene. Az alapképzésben e két tárgyat mindenkinek tanították. Edződjenek az izmok, fejlődjék az ügyesség, az akaraterő, és finomodjék a lélek. A torz jellem képtelen helyesen bánni az ismeretekkel.
A 6. Dalai Láma írta vagy ötszáz éve:
„Ha bírni a Tan eszméit
szavak tudását jelenti,
egy rátermett papagáj is
szólhat a Magasztos helyett.” (ÉT. 2002, május 10. 19. sz.)
A papagájság ellenszeréről így beszél Goethe: „Az ember nem tanító lény; az ember él, cselekszik és hat.” Ismét a jellemnél vagyunk: a legszabatosabban leadott a leadott leckénél is ezerszer értékesebb és hatásosabb a tanító jellemének példányképi tündöklése.
*
A hagyomány egyik alapgondolata, hogy senki sem taníthat többet, mint amennyit tud, amennyi megvalósult benne. Amennyit megszívlelt. Milyen pontos ez a szó, hiszen lényünk középpontja a szívünk. Ami ott beégett és onnan kisugárzik, az nem papagáj szöveg, hanem igazi tudás és tanítás: élet, cselekvés, hatás. A rabbi, a szúfi, az életmester beszélget a járókelőkkel, a leprásokkal, a cédákkal, vagy akár a madarakkal, mire néhányan köréje sereglenek: mondd, mester, hogy kell élni? Ez a kérdés azonos azzal: hogyan kell meghalni?
*
Szókratészt, Krisztus előtt 399-ben, tanításáért halálra ítélték. A siralomházban fölkereste barátja, Kritón, hogy megszöktesse. Ilyeneket kérdezett tőle Szókratész: „Érdemes-e élnünk, ha az elpusztul bennünk, aminek az igazságtalanság árt, az igazság pedig használ? Gonoszat szenvedve gonosztettel felelni, ahogyan ezt a tömeg helyesnek mondja, vajon igazságos-e vagy nem?” Kritón sorra azt felelte, semmiképp. Szókratész így foglalta össze álláspontját: „Tehát nem szabad viszont-igazságtalankodnunk, sem rosszat tennünk senki emberfiával, bármit szenvedünk is tőle.”
*
Szókratész, a görögök legnagyobb tanítója, elhárította Kritón segítségét. Békésen bevárta a hóhért és kiitta a büröklevet.
*
A tanító-mesterember óráin a tudnivalókat ötletesen adja elő, a tanulók nevét ismeri, és lehetőleg elfogulatlanul osztályoz – derék papagáj. Szókratész ellenben igazi mester volt, élete megfelelt tanításának.
*
Az utóbbi kétezer évben egyetlen valóságos mester élt a földön. Ő Szókratésznél is többet tudott. Lukácsnál olvassuk: (24; 45.) „Akkor megnyitotta elméjüket, hogy megértsék az Írásokat.” A tanítványok, természetesen ismerték az Írást családi és zsinagógai fölolvasásokból. Úgy, mint a papagáj. A Mester képes volt arra, hogy megnyissa értelmüket, hogy a tudást megszívleljék, lényükké legyen, hogy újjászülessenek – ez a tanulás egyetlen értelme.
*
Egyik egyetemünk Pedagógiai szociálpszichológia jegyzete szerint a tanár a posztmodern iskola „piaci modellje” szerint ismereteket, tudnivalókat forgalmaz, ez a kínálati oldal, a tanulók pedig ismereteket és tudnivalókat vásárolnak, ez a keresleti oldal.” A jegyzet szerint a reformpedagógiák eredményeként. Az oktató személyéből leginkább a képességek fontosak: „kommunikációs, oktatói, szervezői, helyzet-felismerési, döntési, alkalmazkodási képesség, valamint a tolerancia, az empátia, a figyelemmegosztás.”
A rátermett papagáj tehát hatalomtechnikus. Arra okítja a tanulókat, hogy ügyesen árulják magukat a piacon. Tudják, miként lehet az áldozat irányát megfordítani: életükből pénzt csinálni, ismereteikkel hatalmat szerezni mások fölött. Persze ő is látja a gyermekek szemében a sóvárgó kérdést: tanár úr, hogyan kell élni?
A posztmodern tudomány tárgyilagos érdektelenséggel nyugtázza, hogy a közösség és vele a kultúra fölbomlott. Ezer házasságkötésre ötszáz válás esik, a tízmillió honi magyarból egy millió alkoholista, a szülők bő harmada gyakorlatilag írástudatlan. Fogalma sincsen arról, hogy kik, miért, mire használják személyét, vásárlóerejét, szavazati jogát. Egy 2008-as fölmérés szerint a választók 17%-a úgy tudta, hogy a Fidesz van kormányon.
*
Shakespeare írja az Antonius és Kleopátrában:
„Az alacsony tömeg,
Akár víz tükrén a tavirózsa,
Fel-le úszik, változó ár cselédje,
Mozogva rothad.”
*
Világszerte ötmilliárdra becsülik az emberiségnek azt a részét, amely nem képes lépést tartani a Dolgok „fejlődésével. Se használni, se megvásárolni nem tudja a csúcstechnikát. Ők, vagyis mi vagyunk a túlnépesedettség, nekünk találták ki a szórakoztatóipart, a kábítószert és a bukásmentes iskolát, hogy se a munkánk, se az életünk értelmén ne törjük a fejünket. Legyünk „a változó ár cselédje, mely Mozogva rothad”.
*
A fölbomlott társadalomban bármi megeshet. Weöres Sándor így ír erről:
Pityu és Pöszi
Az óvodakertben mindenfélét sinálnak
ni mijen dicnók
a többi óvodások körülöttük állnak
nézi Paidagogosz néni
pfuj meekkora dizsnók.
Űrlapot és hegyes tollat ragad
Dühtől hullámozva ír:
Tüzdelt Zülők!
Máskor scináljanak jobb jerekeket.
És felelnek a zülők:
Kedves Paidagágász Néni!
Hun házasodunk, hun meg elválunk
Különb féle jerekekkel kísérletezünk.
*
Mind benne vagyunk a pácban.
Szülők, gyerekek, a paidagogosz nénik, sőt, oktatás-ideológusok és tanügyminiszterek, egyszóval valamennyien egy világméretű kísérlet nyulai vagyunk, amely arról szól, hogy az embert, a teremtett világ urát, miként lehet kiszorítani helyéből, és alávetni a személytelenség démonának. A piac, a műszaki fejlődés, a pénz, egyszóval a Dolgok logikájának.
*
Hogy a Föld az élet kertje maradhasson a hideg világegyetemben, példányképül kell tündökölnünk. Igen, igen, példányképül kell tündökölnie minden tanítónak, tanárnak, sőt, bárkinek, akire akár egyetlen egy esdeklő gyermekszempár szegeződik.
 

2009-07-22 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.