Az igazi fasiszták

 

 
A 90-es évek elején az akkoriban ellenzékbe szorult politikusok és úgynevezett értelmiségiek világszerte rágalmazták Magyarországot. Azzal, hogy szabadon választott kormánya szélsőjobboldali, sőt fasiszta politikát folytat, üldözi a zsidókat – és így tovább.
Ebben az időben hallgattam Habsburg Ottó előadását, melyben kitért arra, hogy Európában ilyesmi lehetetlen. Azt mondta, hogy odahaza legyen valaki, bár akármilyen kőkemény ellenzéki, vagy akár személyes ellenség, az Európai Parlamentben, vagy bármely más nemzetközi összejövetelen nézeteltéréseit félreteszi, s alárendeli „a haza mindenek előtt” elvének.
A nemzetrágalmazás lassan évszázados múltra tekint vissza hazánkban. Mielőtt tovább mennénk, érdemes néhány fogalmat tisztázni.
Hajdanában, deák koromban azt tanultam filozófiából, természetesen, a marxistából, hisz egyéb akkoriban nem létezetett az egyetemeken, hogy a „Fasizmus a nemzetközi finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája.”
A nemzetközi finánctőkét értjük. Reakciós: fejlődés-visszafogó. Legimperialistább manapság a globalista, az egész világra kiterjedő gazdasági, politikai, kulturális hatalom építője és szolgája. A soviniszta abban különbözik a nacionalistától, hogy utóbbi szereti nemzetét, olykor talán túlságosan is, a soviniszta viszont gyűlöl. És akinek a szívében gyűlölet lakik bárki iránt, az senkit, a sajátjait sem szereti. Többé nem érvel, elképzelését bármi áron érvényesíteni próbálja. A nyílt terror ma nem föltétlenül jelent rendőri erőszakot: a kényszerítés remek eszköze a huszadik század első fele óta sajtó. No, ilyen az igazi fasiszta.
A II. Világháború óta a legmegsemmisítőbb vád a fasiszta és az antiszemita.
1918-19 bukott forradalmainak egymással számos okból torzsalkodó vezetői egy kérdésben megegyeztek. Ezt Kun Béla így foglalta össze: „szempontjaink sohasem voltak magyar szempontok, hanem mindenkor a nemzetközi proletárforradalom szempontjai.” Lényegében ezen alapult mindhárom vörös terror: 19-ben, majd Rákosi és Kádár alatt. De nem csak Kun Béla, hanem liberális társai: Károlyi, Jászi, Garami szempontjai is előbb voltak liberálisok, pacifisták, mint magyarok. Közismert Lindner Béla őszirózsás hadügyér kijelentése: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” A csehek, szerbek, románok mohón vetették magukat az országra – Károlyiék pedig megtiltották a védekezést. Például Szabadkát ’18. november 18-án egyetlen zászlóalj szerb foglalta el. A hadosztály-erejű német-magyar egység udvariasan kivonult.
A bukott kommunisták és liberálisok az emigrációban tovább vitáztak, de megegyeztek a „magyar szempontok” alárendelésében, ami propagandájukban könyörtelen magyarellenességet öltött. Mindent megtettek az ország lejáratása, sőt elpusztítása érdekében. A negyedik hatalmi ág a rendelkezésükre állt. Gyorsan kiépítették saját sajtójukat, és híreket gyártottak a nyugati lapok számára. „Néhány hónap múlva az egész világon borzadva beszéltek arról, hogy Magyarországon zsarolók, rablók és gyilkosok uralkodnak.” Írta büszkén Az Ember szerkesztője, Göndör Ferenc. Meg is törölte homlokát kemény meló után: „Nagy, nehéz munka volt ez.” Kunfi Zsigmond volt népbiztos Bécsben az egyik legnagyobb lap, az Arbeiter Zeitung főszerkesztőjeként irányította az ország elleni nemzetközi rágalomhadjáratot. „A megvetés, az undor, és felháborodás tarajos hullámai csapkodnak Magyarország körül. (…) Minden erkölcsös és tisztaságra valamit adó ember befogja az orrát, ha a magyar nevet hallja. Annak a trágyadombnak a dögletes bűze…” ennyi talán elég is.
Az országból szinte egyetlen igaz hír nem jutott ki.
Csoda-e, hogy a trágyadombról érkezett magyar küldöttség meg sem szólalhatott Trianonban? előtt!
*
A az emigránsok azt követelték, hogy Baranyát és az ország nyugati sávját is csatolják el az országtól. A jugoszláv megszállás árnyékában 1920 augusztusában Nemzeti Tanácsot alakítottak, amely Lindner Bélát pécsi polgármesterré választotta. Jászi és Lindner ekkor már csöppet sem volt pacifista, és nagyon szerettek volna katonákat látni. Belgrádban memorandumban kérték, hogy saját sereget állíthassanak föl Magyarország ellen, és „a jugoszláv kormány ne adja át Magyarországnak a pécsi területet.”
Ám ez megtörtént a trinanoni döntések végrehajtása során.
Maradt a sajtóharc. Amikor ’22-ben híre járt, hogy Budapestet fürdővárossá akarják fejleszteni, akkor Az Ember – Göndör lapja – megírta, hogy a magyar fővárosban pestisveszély fenyeget, még hamisított tiszti-főorvosi jelentéseket is közölt.
*
A fasiszta mérhetetlenül tudja gyűlölni szülőhazáját nemzetközi szolgálatában. Legkivált akkor, ha az megsértette őt – nem kérte uralmát. 19-es elvtársi sértődöttsége újra fölbugyogott Rákosiban, amikor ’45-ben hiába zárta ki a választásból a németeket és a jobboldaliakat, hiába felejtette le a listákról a papokat, köztisztviselőket, a Kisgazdák 60 %-ot kaptak, a Kommunisták 17-et, szövetségeseikkel együtt is kisebbségben maradtak. A ’47-es választáson a kommunisták a kékcéduláikkal 40-50 helyen is leszavaztak, mégsem jutottak túl a 24 %-on. Pedig a volt nyilas körzetekben mindkétszer rájuk szavaztak… Rákosi ennek ellenére az ellene szavazó magyarokat nevezte „fasiszta népnek” s a világ vezetői közül egyetlenként saját országa ellen kampányolt a Párizsi Béke előtt.
*
Most, hogy ismét „magyar szempontokat” képviselő pártok kerültek uralomra, hajszálra ugyanaz zajlik, ami történik 1919 óta mindig. Csak a nevek változtak, a gyűlölet maradt – a szív romlottsága – mely a legeszesebb ideológiákat is fölülírja.
A külföldi kegyeket kereső vélemény-gyárosok fejében meg sem fordulnak emberi szempontok, hogy nemzetellenes rágalmaikkal mekkora kárt okoznak a szomszédasszonyuknak.

2011-03-18 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.