A dolgok igazsága

A népek közös emlékezete szerint hajdan az aranykorban, az igazságban éltünk. Ma viszont Gazdaságkor a hazánk, ahol a hangadók szerint minden viszonylagos: az egyik ember szerint ez az igaz, a másik szerint az. S ha a kettő összecsap, akkor az igazság a győztesé. A II. Világháború után, nagyon helyesen, megbüntették a náci háborús bűnösöket, de hogy ilyenek a szövetségesek között is lettek volna, föl sem merült. Sem Drezda és Hirosima, sem Katyin, sem a délvidéki horvátok, magyarok, svábok irtása.
Az igazságszolgáltatás szó jelentése valójában jogszolgáltatás, a törvényes bírói döntés és annak szabályos végrehajtása. Hogy a törvény megfelel-e magasabb, ha úgy tetszik, isteni igazságfogalomnak, az nem is kérdéses: nem felel meg. Nem is akar megfelelni. A jó meg a rossz örvényként kavarog a bíró előtt. Ebből is, abból is kenődik egy kicsi a másikra. Az ítélet akár az édes-savanyú-csípős kínai leves.
*
Az igazság így külső, emberi határozat függvénye. Mintha Arisztotelész is hasonlót hirdetett volna a Politikában: "(.) az igazságosság az állami életben gyökerezik, mert a jog nem más, mint az állami közösség rendje; márpedig a jog szabja meg az igazságot." Ezzel együtt az ókori görögség tudott az isteni igazságról, maga Arisztotelész is utal erre ugyanebben a művében: "a többi élőlénnyel szemben az ember sajátossága, hogy ő az egyedüli, aki felfogja a jót és a rosszat, az igazságost és az igazságtalant" Ebből az is következik, hogy a jó, a rossz, az igazság - a mi szóhasználatunk szerint az áradó javak - önmagukban léteznek, s valahonnan, valamely magasabb helyről érkeznek hozzánk. Az emberi és a magasabb helyről érkezett s "fölfogott" igazság egyesül a közösségben. Arisztotelész így folytatja a mondatot: "márpedig éppen azokból, akik erre képesek - mármint az igazság fölfogására- jön létre a család és az állam." Tehát az alapvető közösségeknek az igazság a kötőanyaga. Az igazságban élő tud csak családot, államot alkotni, és személy szerint ő éri el a "tökéletesség fokát" és ő a "a legkülönb teremtmény minden élőlény közt. De ha eltér a törvénytől és a jogtól, akkor mindennél alábbvaló. (.) Az ember erény híján a legelvetemültebb s legvadabb, s a nemi élvezetben és evésben a legaljasabb lény." Ismerjük a törvényt: ha a világosság kiszorul a lélekből, akkor azonnal a sötétség nyomul a helyére: az igazság helyére a gazság, jó helyére a gonosz. Ezért rettenetes az ún. féligazság.
*
Hányszor megesik, hogy összezördülünk egy kedves barátunkkal, és indulatunkban megsértjük egymást. Örök harag. Közös barátainknak elmeséljük a magunk változatát, de lelkünk mélyén mindketten sejtjük, hogy érvelésünk sántít. Erre elkezdjük ide-oda tologatni a hangsúlyokat, végül a tényeket is átigazítjuk, s egyre távolabb kerülünk az igazságtól.
Az éber lélek számára világos, hogy az emberi igazság önmagában használhatatlan. Érveink között bujkálunk, mint Ádám és Éva hajdan a bokorban, s egyre tapasztaljuk, hogy igazság nélkül csak hibásan lehet élni és ítélni.
Márai írja valahol, hogy "az igazság az, amit az emberek a legkevésbé képesek elviselni, az igazságtalanság pedig az, amit képtelenek elviselni." Ez jól hangzik, hanem egy picit mintha külső volna, ítélkező, vagyis fölszínes. Szókratész mélyebb. Szerinte "az igazságtalanságot jobb elszenvedni, mint elkövetni." Ne higgyük, hogy ez nála valami hősi póz, moralista fennköltség. Hamvas a mondatot így fejti meg: "Az ember könnyen azt gondolhatná, hogy a kijátszottak és megcsaltak, vagyis akikkel az igazságtalanság esett, ökölbeszorított kézzel tűrnek, és a csalót és azt, aki az igazságtalanságot elkövette, vagyis a hatalmast, gyűlölik. (.) A valóságban azonban ez a gyűlölet elenyészik amellett, ahogy a hatalmas gyűlöli azt, akit megcsal és kizsákmányol. (.) Ő reszketve és hunyászan és bújkálva és titokban és rossz lelkiismerettel gyűlöl." Vagyis ő emésztődik el saját igazságtalansága és gyűlölete által. Emlékszünk, Arisztotelész szerint az igazság a család és az állam kötőanyaga. Nos, az "igazságtalan hatalmas szociális gyűlölködést szít azokban, akiket kizsákmányol. Az igazságtalanság közösségromboló." Ezért az igaztalan ember - Hamvas szavával - "szociális gonosztevő". Az igazságtalanságban nincs közösség, rend, mérték, ami a hamisságot nyilvánvalóvá tenné.
*
Tapasztaljuk, hogy mennyire nehéz igazat szólni: mire kimondtam, hogy mennyi az idő, máris odébb ugrott a mutató. A tudományos eredmények is folyton cáfolódnak, átíródnak. Léteznek azonban szándékos hazugságok is a köz- és magánéletben. Ellenük az emberiség kezdettől tiltakozik. A Zóhárban olvashatjuk: "Aki (.) a jobbot ballá teszi és a balt jobbá, az olyan, mintha egy világot pusztítana el."
A korhőst, a barbit, a versenyembert korunk igyekszik elzárni az igazságnak még a tudatától is, és helyette arra neveli, hogy folyton a saját külön igazát keresse. Mintha az igazság megkaparintható és magánzsákmánnyá tehető volna. Nem az, tehát örökké méltatlankodik: miért nincsen nekem soha igazam?
Az igazság nem az én vagyok. Szent Ágoston fél életnyi bölcseleti és szerelmi keresés után rájött, hogy "az értelemnek önmagán kívül fekvő világosságra van szüksége, hogy része lehessen az igazságban, mert neki nem része az igazság." (Vallomások, ford.: dr. Vass József, 1917.). Másfelől viszont mégis vagy bennem van az igazság, vagy soha nem találom meg.
*
Ha az áradó javakról: igazságról, szépségről, jóságról szeretetről locsogunk, semmik, szóvirágok, gyakran álszent hazugságok, hanem ha megvalósítjuk őket! Ha például igazságosak vagyunk érdekünk, énünk (!) ellenére is! Ilyenkor megérezzük azt a mámoros pillanatot, amiért élni érdemes: végre valóságosak lettünk. Barsi Balázs, korunk nagy tapasztalóinak egyike figyelmeztet az összefüggésekre: "Nincs szeretet igazság nélkül! Az igazság legnagyobb jótéteménye az, hogy merev és kérlelhetetlen, mint a matematikai és fizikai törvények." Szóval nem édes és álszent és nem csupa kellem? "Van igazság, amely fájdalmat okoz, mégis ez az igazság a szeretet egyetlen alapja, és van szeretet, amely édes érzelmeket kelt, de nem igazságból - Valóságból! - való, tehát telve van halálos méreggel. Többé-kevésbé mindannyian beépítettük lelki életünkbe a hazugságnak ilyen vagy olyan formáját, ezért életszentségünk csupa káprázatot, önámítást és romlást fog teremni." (B. B. Krisztus békéje, 1996.)
A komoly ember nem arról ismerszik meg, hogy elviseli az igazságot, hanem arról, hogy szereti!
*
Sokan megtapasztaltuk, hogy rossz lakásban, ócska ruhában, sőt nyomorban lehetséges élni, de igazságtalanságban nem. Az igazságtalanság azért a legszörnyűbb kitaszítottság, mert benne nem számítunk embernek. Mégpedig azért nem, mert nem számítunk istennek: ugyanis azért jár nekünk a tisztelet, a jog és méltóság, mert Isten a közös Atyánk. Gazdaságkor bedeszkázott ege alatt ilyen magasra kevesen látnak, bár a hiányt mindenki szenvedi. Mammon világában a szegénység a kitaszítottság. Csath Magdolna nyilatkozta a rádiónak (2005. január 9. Kossuth Rádió): "Egymástól függetlenül két komoly nemzetközi elemzés, az egyik japán, a másik brit, kimutatta nemrégiben, hogy az emberek várható élettartamát alapvetően az határozza meg, hogy mekkora a szegények és a gazdagok közti szakadék." - Vagyoni különbség mindig létezett, az lényeg, hogy ez a különbség szakadék-e. Ferge Zsuzsa professzor asszony érdekes számokat közölt a tévében: "Magyarországon a pénz 40%-át az összlakosság 1 százaléka (kb. 100 ezer ember) mondhatja magáénak. Ezzel szemben az összlakosság 40 százaléka (kb. 4 millió ember) osztozik és vegetál a nemzeti javak 1 százalékán!" Nos, ez az, ami égbekiáltó. Bogár László írja (Bokros újratöltve Kairosz, 2006.), hogy "A középkorú férfiak várható élettartama napjainkban a 60-as évek szintjén stagnál, halálozási rátája pedig a húszas-harmincas évek szintjére süllyedt."
D. C. Korten amerikai közgazdász szerint a mai gazdagok mintegy a sztratoszférában lebegő szigeten élnek. A többiek az ő szemükben nem is emberek talán. A jelenség nem új: az anekdota szerint Mária Teréziának jelentette az udvarmestere, hogy a bécsiek zúgolódnak, mert nincs kenyerük. Miért nem esznek kalácsot? - kérdezte a királynő.
*
Nem csak Magyarországon, az egész bolygón növekszik az igazságtalanság és a kizsákmányolás. A hatalmasok, akiknek emelniük kellene az elesetteket, egyre jobban gyűlölik őket. Igazságtalanságuk szétrombolja az államokat, a családokat, az emberi személyeket: ők maguk is egyre mélyebbre csúsznak, le az emberi létezés minimuma alá.
A költők nyelvi trükkökbe bújtak az igazság elől, a lelkészek inkább a vallásra terelik a szót, a tudósok szakmákról beszélnek, talán már csak azok a parasztok érzik a bőrükön, akik még saját kezűleg kapálnak, metszik a szőlőt, elletik a göbét.
Az igazság mámor. Nélküle lehet ugyan tengődni, de nem érdemes. A mámortalan élet belülről veszíti el rendeltetését.
220. Beavatás


0000-00-00 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.