A tér

 

 
                                                                                                          Évának
 
 
A tér, a Teremtés tere nyilvánvalóan végtelen. A materiális: a fizikai, a biológiai, a történelmi, a csillagászati tér valószínűleg véges, nincs is értelme végtelen távolságban és végtelen időben és végtelen tömegben-energiában beszélni a "tudományban".
A Teremtés tere azonban nem a tudományé, amely örökkön a saját korlátai közt tenyészik: nyomban meg is szűnne tudománynak lenni, mihelyst föladná önnön kritériumait, más szóval lemondana mindenkori eredményeinek végességéről, definíciós és történeti "röghözkötöttségéről", fogalmi, logikai, kísérleti igazolhatóságáról stb. Vagyis az ésszel és a mérhetőséggel kijelölt határairól.
A definíció fogalom, és mint ilyen, rész.
A csak a természetről beszélő megismerő tere és ideje rész.
*
A Teremtésről nincsen fogalom. A Teremtés szava, az Ige, nem fogalom, nem definíció, hanem kép, amely vízben, földben, fűben-fában, emberben, boldogságban megtestesül.
A Teremtés tere a Lélek tere. A valóságé. Vagyis Határtalan, Mindenható, Abszolút. Ebben az abszolút térben építhet az ember magának abszolút és végtelen létet, mely idejében és minden egyéb dimenziójában magában foglalja a természettudományosan leírhatót, a definiálhatót, a kísérlettel igazolhatót ” de a leírhatatlant is, a definiálhatatlant is, a kísérletileg igazolhatatlant is. A természeti tér a teremtés terében szerves rész, akár az emberben a szív, a csont, az indulat. A természeti térről mint egészről beszélni ” akár tudományos, akár nem tudományos zsargonban ” vagy eszmecserét egyszerűsítő munkahipotézis, vagy hazugság.
A természeti tér semmi szín alatt nem azonos a természettudományosan leírhatóval. A természettudományos leírhatóság, vagy a költői leírhatóság, vagy a bölcseleti leírhatóság csupán a természeti tér bőségéből eredő lehetőség, de nem a tér maga.
*
A fogalmi egyszerűsítések hallatlan mértékben fölgyorsítják gondolkodásunkat: éppen annyira, amennyire meghamisítják a Teremtés terét. Mondhatnánk múlt időben is: fogalmi egyszerűsítéseinkkel mára tragikusan meghamisítottuk a Teremtés terét. Annyira, hogy immár alig vagyunk képesek tájékozódni benne.
A valóság tere helyett fogalmaink terébe vetődtünk, ahonnan úgyszólván nincs kilátás a valóságra. Arra a végtelenségre, amely igazából az életünk, és amely ” hisszük-tagadjuk ” épp olyan határtalanul egyedi, mint a Teremtőnké, és az üdvösség-kárhozat beláthatatlanságában épül teljes szabadságban.
Vagy bomlik.
Bomlik-épül azoké is, akik korlátozhatatlan szabadságukban másként vélekednek.
*
A fogalom csonka, mert definitív, definiálni pedig másként nem lehet, mint bevonni azt, ami igen, és kizárni mindazt, ami nem. Ellenben a kép teljes, akár a tengercsepp. A fogalom azt mondja, amiről beszélünk, a kép azt mutatja, ami van, függetlenül attól, hogy akarunk-e beszélni róla, vagy sem. A fogalom azt mondja, amiről jó, ha beszélünk ” jó: célszerű és hasznos ”, nélküle nem volna ipar, kereskedelem, politika, közoktatás, lakáskultúra, divat és ezer más hasonló kenyeret adó, profitot termelő tevékenység. A kép viszont haszontalan. Csak van, csak úgy és kész. Még el sem lehet dobni, mint az elhasznált fogalmat, ugyanis nem kopik. A fogalom ellenfogalommal feszül össze, a kép önmagában nyugszik. A fogalom ” a definíció ” fejleszthető, tehát fejlődik; megdönthető, tehát megdöntendő; a kép az, ami. Nincs nála jobb, és rosszabb sincs. Szebb sincs. A Mona Lisa nem szebb, sőt nem is értékesebb annál a képnél, amely Kiss Máriában él Kovács Jánosról vagy a nagyanyja bableveséről.
A fogalom zárt doboz, a képnek, ha belelépünk, már kerete sincs.
A fogalmakhoz szokott ember számára csapda a kép, zavaros butaság, mert nem a szemével, hanem az eszével próbál nézelődni. Fél belemerülni, fél a mélységeibe pillantani, ezért, mihelyst teheti, oldalkitörésekkel próbálkozik. Ő a mi lett volna, ha... kérdezője: miért nélkülözött a tékozló fiú? No, és ha szerzett volna valahonnan némi dohányt? Ez a típus találta föl például a rendezői színházat, ő írja ” íratja ” át a saját ötletei alapján a Mahabharátát, a Szentírást, Shakespeare-t, a Bánk bánt, a világtörténelmet. Olyasmiket hazudik, legelsőbb önmagának, hogy aktualizál, hogy dramaturgiai gondjai vannak az eredetivel, stb. holott egyszerűen azt a sekélységet keresi, ahol leér a lába.
Az igényesebbje átlát saját sikerén. Ideges, mert se így, se úgy, a valóság örökké kisiklik okos fogalmainak satujából. A cinikusabbja savanyú csalódottsággal söpri be szentségtörései bérét. ľ is nyugtalan. Hiába sulykolja azt a fajta szabadelvűséget, ami szerint egyenlőségjel illik a bűn szabadsága és az erény szabadsága közé, hogy a hazugság és az igazság ügyes stílussal könnyen összeboronálható, tudja, hogy világsikere ellenére mindegyre akad néhány ágrólszakadt, aki ásít a filmjein, röhög a műcsarnokaiban és a filozófiáján, legföljebb beledöglik a politikájába, és köp a technikájára. Néhány és nem sok, de amíg egy is akad...
*
A képek embere számára a definíció bilincs. A genus proximum és a differencia specifica neki gúzs, mert másodlagos, mert kitalált. Nem annyira tudja, inkább látja, hogy a mutatkozó világ törött. Hogy amiről szó van, az hazugság, féligazság, vagy negyed. Hogy az ember manipuláció áldozata. Csöng a füle a mindenféle szabadságok eszméinek harsogásától, és hovatovább nincsen már szó a földön, amely ne kongana az ürességtől. A spekuláció tere ” bármilyen okos spekulációé ” fogság. A Teremtés tere attól is szabad, hogy kép: mélyebben: valóság. Szabadnak lenni ugyanis reális létet jelent, azt, hogy a valóságban élünk, nem kitalációk díszletei között. Aki szenvedett már saját hiúságától, szenvedélyeitől, karrierjétől, dolgai fogságában a sikereitől, az mind tudja jól, hogy a nemvalóság rabja volt. Áltények, vagy tökéletesen jelentéktelen szamárságok töltötték ki életét. Okos volt, rájött a politikai svindlikre, vagy az üzleti élet fortélyaira, a nők titkára, esetleg, ha művészetben utazott, kiismerte az esztétika-iparok csalafintaságait. Hogy élt légyen bármelyikben, mókuskereket hajtott, rohanhatott kifulladásig egy lélegzetvételnyi térben.
A szabadság elvesztése a valóság elvesztése. Elhinni, hogy van, mi több: fontos, ami igazából nincsen. A zsarnok börtöne a hazugság: el kell hinni, szajkózni kell az ő csodálatosságát, rendszere, eszméi nagyszerűségét.
Szakadatlan nézni kell a meztelen király ülepét. Az idegen elnyomás, vagy az önelnyomás tere ennyi. Börtöncella, közepén a gatyátlan zsarnokkal.
*
Végzetesen lebecsülnénk a gondot, ha nem vennénk észre, hogy a hamis szónak társa lett a hamis kép. Nem most: képmutató szavunk régisége igazolja.
A szó a képről már évtízezredek előtt leszakadt és hamisítható lett. Ma már csak költők érzik és nyelvészek nyomozzák a szavakban rejlő képeket; hogy hosszú mondatokkal írható csak körül az, amit mondjuk a szív, a felhő, a huzal, a rühell és ezernyi újabb vagy ősi szó a figyelmes értelem elé kivetít. A kép elvesztése egy az igazmondás megnehezülésével és a hazugság technikájának kialakulásával. A delfin, állítólag, nem képes hazudni, mivel képet továbbít a társához. Mi csupa képeszakadt szót használunk kommunikációnkban, amivel azt állíthatunk, amit akarunk. Mondhatjuk az alávalóra, hogy felséges, tündöklő kifejezésekkel cifrázhatjuk a pucér király nemlétező palástját. De már lepipáltuk a delfint. Készen állunk arra, hogy bármilyen hamis képet készítsünk, és mutogassuk ” és arra is készen állunk, hogy a hamis képeket valóságként elfogadjuk.
Mélységesen jellemző a helyzetre a fotó ígérete és hazugsága. A fényképezés, majd a filmezés technikája a valóság leghitelesebb megragadását és rögzítését ígérte. Olyan mint a fénykép. Lám, itt a bizonyíték, nézzék, a film. Nos, tudjuk. A nagymama bablevese hamisíthatatlan, a politikus fényképe, az asszonyé, az ufóé viszont bármikor. Már a filmgyártással létrejött a világ eddigi legnagyobb szabású hazugság-ipara, melyet a videó- és az elektronikus technika tökéletesített, televízión, képmagnókon minden lakásba és lélekbe bezúdított.
A szent iratok és a költők képeit, a festőkét, muzsikusokét, a táncosokét nem érti a képhazugság-ipar neveltje. Hovatovább a tulajdon nagymamája bablevesének képét sem, mivel neveltetése a legkisebbeknek szóló mesefilmekkel végzetes irányt vett és azóta a legtudományosabb alapossággal folyik a sírig, szakadatlan.
*
A képet hamisítani és hazuggá tenni az eddigi legnagyobb szabású összeesküvés az emberi személy ellen. A kép a lélek anyanyelve. Nélküle a lélek értetlenné lesz és elnémul.
*
A kinyilatkoztatás képbeszéd. Terének tisztasága és világossága ” ha merjük nézni és látni ” az Istennel való kapcsolat. Ez nyílt és végtelen és kölcsönös. ľ számtalan képben mutatta meg magát: törvényeiben, szentjeiben, csodáiban, életünk mindennapi kegyelmeiben, de legkivált Fiában, Ha elfordulunk tőle, akkor az egyén terébe jutunk, az pedig éppenséggel ellenkező természetű. Az egyén tere zárt, lényege a határ: eddig vagyok én és ennyi az enyém. Amonnantól te következel: a más, az idegen, az ellenfél, a fenyegetés és a lehetséges zsákmány. Isten tere a béke, az egyéné a harc. Isten tere az irgalom, a megbocsátás, az igazság, az egyéné a siker, az érdem, a győzelem, az előnyök okos kihasználása, az igazam van könyörtelen érvényesítése az igazság rovására is. Ez a tér csonka, pontosabban: csonkolt, s mint ilyen, bármekkora, szűk. Mert materiális. Csak materiális. Hiába birodalomnyi, mindig terjeszkednie kell, mert örökké hiányos. Gazdája egy percre sem érezheti magát biztonságban ” sem mint birtokos, sem mint döntéshozó. A harcban és a matériában minden tulajdon ideiglenes és minden lépés rossz. A tér ingoványos, bizonytalan és homályos. Az egyén ezért szorong örökké, a szorongás létezésének alapállapota, amint azt oly tökéletesen leírták J. P. Sartre és mások.
*
A művészet tere kép. A szellem tere, benső, végtelen. A giccsé mindig expanzív, világokat látszik átölelni a szó földrajzi értelmében is metafizikai igényének látszata szerint is. Mert a bűnnel dolgozik, akárcsak az igazi mű, csak hát. Csak hát nem ölel, hanem ugrik, szökell, száguld külső eseményeken át. Azt hiszi és hiteti el maga körül, hogy a bűn külső. Hogy a gyilkosság nem a lélekben történt, hanem az Orient-Expresszen, és a nyomozás a kérdés, a leleplezés, a bizonyítás. A sajtó tere ugyanez. A világtörténelem látszik mozogni benne, holott. Aki átadja magát akár a legőszintébb hírközlési eszköznek, elveszett. Életének koordinátái ettől kezdve szerelem, üdv, kárhozat helyett a híradók, kultúrműsorok, természetfilmek és hirdetések.
A teremtés terében élő tudja, hogy a giccsipar és a sajtó szenzációi áltitkok körül forognak. A valóságban minden eset világosabb már nem is lehetne – mindazok előtt, akikre tartozik.
*
A tér a hely a helyed, a helyem. Ahol élhetünk, halhatunk, ahol te, te lehetsz, én én, s ketten: mi. Ahol elfér a hit és a remény és ahol szeretünk.
 
Igen IV/9. 1992. ápr. 24. 9-12. old.

2013-01-02 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.