Beavatás lehetne

– A friss májusi cseresznyék pirosa, sötét bíbora fölülmúlhatatlan szépségű – mélázott Szépasszony társasága a diófa alatt. A még telőfélben lévő lombok közt be- bepajkoskodó napsugarak szórakoztak a kacér cseresznyékkel, melyek egy Jókai-korabeli füles ólomkristály tálkában heverésztek szemérmetlenül: anyaszült meztelen.

– Vannak dolgok, amikről nők leginkább csak nőkkel tudnak társalogni – kezdett elmélkedni Hédike, Szépasszony harmad-unokahúga és nőegyleti titkár. Mire Rezesorrú Drámaíró azonnal közbekottyant. Legkivált azért, hogy állásfoglalást lopjon ki belőle korunk egyik alapkérdéséről:

– Mi lesz szegény hímnős tudatú politikai aktivistákkal? Vagy ezekkel a csupa far és cici cseresznyékkel?

– Engem nem érdekelnek a maga aktivistái – folytatta zavartalanul Hédike. – Képzeljétek el, a múlt hónapban szült a húgom.

– Ó! – sóhajtotta Szépasszony örömmel, vagy irigyen, miközben szétosztotta az öblös kistányérokat.

– Ó – lehelte Szentdézi is, aki segített neki. Ő mindenkinek segített.

Hédikét nem lehetett kizökkenteni, ő ment előre a maga útján, akár a tavasz.

– Lóhalálában robogott vele a mentő a klinikára. Be is értek volna időben a szülőszobába, ha fölvonó meg nem makacsolja magát. De megmakacsolta, és megállt az első és a második emelet között: a cél előtt fél méterrel! Szegény húgom azonnal bömbölni kezdett.

– Szegény – érzett vele egyet Szépasszony.

– Mire a mentősök vigasztalni kezdték, hogy bizonyára azonnal itt teremnek a mentősmentők és kiszabadítják őket, meg különben sincs nagy baj: tavaly januárban is megtörtént, hogy egy anyuka itt szült, talán éppen ebben a liftben! Se neki, se a babának nem lett semmi baja!

– Kaland – szólt szakmailag Rezesorrú Drámaíró. Hédike morcosan tekintett az értetlen férfiúra.

– Szegény húgom bizony fölüvöltött a fölgyorsult fájások ritmusára: tavaly? Januárbaan? Az is én voltaaam!