Beavatás lehetne

Miért nem tudják a rosszak, hogy melyik oldalon állnak?
A rejtvényt maga a kérdés oldja meg: azért nem tudják, mert nincs mély, érett fogalmuk sem a rosszról, sem a jóról, sem önmagukról. Gazdaságkor neveltjeiként úgy tudják, hogy szép/jó az, mi haszonnal kecsegtet, ami piacképes. Az intézők szándékosan összekevernek jót és rosszat, büdöset meg illatosat, és ami a legveszélyesebb: lényüket kivonják a dologból. A kívülállók kényelmébe képzelik magukat. Mintha sötétebb mivoltuk nélkülük tett volna szert hibáira.
Hanem e világon nem létezhet kívülálló lélek. Egyikünk sem az. Bármennyire igyekszünk kibújni a kellemetlenkedő események, leginkább a felelősségek akácbozótjából, annál inkább belegabalyodunk.
Például az esztéták hada mód fölött megduzzadt – se szeri, se száma a szép tanászoknak azóta –, mióta szinte senki sem tudja, hogy mitől szép a szép. Olyannyira „megoszlanak a vélemények”, hogy immár az a kérdés: létezik-e egyáltalán ilyesmi. A szépség és az esztétika fogalmai szétváltak, a hasadékba üzlet és politika nyomult. No, ez a mai demokrácia.
A világtörténelem addigi legaljasabb elméleténél, a marxizmus-leninizmusnál semmi sem iszonyodott jobban a szépségtől, hiszen Marx, Engels és egymást is öldöső szocialista utódaik tarkabarka rendszereit a Nagy Négyes: a szeretet, az igazság, a jóság és a szépség kiirtására találták ki. Mindet. Mégis, vagy inkább éppen ezért, minden „foxi-maxi egyetemen” működött Esztétika Tanszék. Aki egy hangyányit elmélyedt a náci-szoci-hollyreál művészetben, az tudja, hogy miért.
Egy marxista, vagy az eszme bármelyik al-izmusának, utódának híve, zsigerileg érzi, hogy a szépség és három társa neki örök ellensége, ahogy a bűznek az illat, tűznek a víz. A foxi-maxi utódán, a Soros Egyetemen éppenséggel ugyanez a szellem uralkodik és sugárzódik szét az áldozatnak kiszemelt népben.
Nagy kérdés toronylik elénk: lehet-e mindezt megvallani, amikor a leigázandó ember alap-törekvése a szépséghez és köréhez tartozni? Ugyan! Száz éve vagy régebben aligha fordult elő ilyen beismerés. Manapság más a helyzet: fejlődött a világ. Beértek a halódás gyümölcsei – ujjbotlás. Úgy látszik, hogy az ember tudatalattija őszintébb a kelleténél...
Visszatérve a lényegre, a Nagy Négyes őskori tudása semmilyen mai tanmenetben nem szerepel, viszont a túloldal „alkotói” egyre rikoltóbb sikereket érnek el. Ennek hamis tanúi az összes művészeti ágban hemzsegnek, mint kukacok a romlott húsban. Roppant érdekes, hogy az alkotók többsége kedves és szeretetreméltó éke a társasági életnek, addig rogyásig dicsért „műveik” leginkább a rémirodalom hatására elterjedt mai trollság körébe sorolhatók – alaki és szellemi szempontból egyaránt.
Az uralkodó közvélemény szerint trollnak lenni undokság, de sikeres, amióta „szép a rút, és rút a szép.” Amióta meg lehet a rondából élni, és nem is akárhogy, azóta trollnak lenni jó. Csúcs, mert jövedelmező. Az igazi troll haladó: élvezi a halódás gyümölcseit. Mit tudja ő, de fütyül is rá, hogy éppen melyik oldalon áll.