Beavatás lehetne

Jézus küldetésének megkezdése előtt Keresztelő János Judea pusztájában kezdte prófétai munkáját. Hivatását, mert a prófétaság égi hívás nélkül elképzelhetetlen, hiszen a próféta nem kineveződik, nem is tanulja, hanem Föntről kapja megbízatását – tudásával együtt.
A hely világos: a korabeli zsidó nép Isten iránt érzéketlenné, tehát „terméketlen pusztává” vált, ezért Jánosnak az emberek lelkében-szívében kellett kezdenie prófétai munkáját.
Ezt hirdette: "Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa." Ebben a mondatban az a kettős állítás rejlik, ami szerint a mennyországba bűnös nem juthat be, másrészt közel van a mennyek országa, azaz a belépés ideje. Hogyan lehet közel, amikor e mondat elhangzása óta két évezred telt el és még mindig itt tartunk? Úgy, hogy Keresztelő igehirdetése óta valóban éppen ennyi idő múlt el, azaz az ókor innenső fele, a teljes középkor meg az újkorból annyi, amennyi már nincs hátra belőle.
Keresztelő János az, akit Izaiás próféta említ, amikor így szól: „A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek elő az Úr útját! Egyengessétek ösvényeit!" Csodaszép föladat, emberhez méltóbb nincs, és soha nem is létezett… Hogyan végezhetjük? Miként tarthatunk lépést az Úrral? Vagy legalább Jánossal? Miként egyengethetjük az Úr ösvényeit?
Próbáltam már egyengetni az Úr útját a magam eszközeivel? Ha nekidurálom magam és elkezdem, rájövök, hogyan kell?
Ha az előbbi idézetre gondolunk, ez a félmondat jelenik meg előttünk: „közel van a mennyek országa.”
Ezekre a kérdésekre általánosságban aligha felelhetünk, mert Isten, sőt az élet kérdéseire csak személyes válasz adható. Az pedig soha nem elvont, hanem tényleges – mit ne mondjunk megfogható, mert ahogy manapság mondják, oda kell tenni magunkat.
Én miként követem a Megváltót? Hogyan készítem elő az ő útját? Miként egyengetem ösvényeit? A rám eső munkát hogyan végzem? Lőcsölöm-e másra, vagy rendre magam gyűrkőzöm neki? Aztán, ha nem sikerül, nekiveselkedem újra és megint, addig, amíg nem teljesül a föladat. Nem magától, vagy mások buzgalmából, hanem általam. Tudom, hogy szívem, eszem és két kezem munkája, életem áldozata révén kell megoldanom. Egyszerűen azért, mert másként lehetetlen. Az életem így is, úgy is elvész – elfogy, elhamvad. Kerülő út nem létezik. Ha mégis megtalálnám, tulajdon életemet kerülném ki rajta.
Az említett én nem az önzés énje, hanem a személyességé. Miként Isten Fia, a Megváltó személyesen halt meg értem a kereszten, én sem lehetek lelki potyautas az üdvösségbe vezető utazáson.