Beavatás lehetne

Amióta mi, emberek élünk és gondolkodunk, azóta nem csak a honnan jöttünk, hová tartunk kérdését feszegetjük, hanem a kérdés összes elágazását is. János Evangéliumának 3. fejezete említi a farizeusok Nikodémus nevű vezető emberét. Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” Nikodémus tehát hízelgett Jézusnak, sőt korábban tanúk előtt azt is mondta neki, hogy „vele van az Isten.” Jézus látszólag kitérő válasszal mutatott a lényegre: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg Isten országát.” Nikodémus ezt kérdezte tőle: „Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?” Nikodémus ezzel „lement kutyába”, ahogy manapság mondják, tehát eljátszotta a butuska értetlent, hogy mind többet szedjen ki Jézusból, vagyis, hogy megtudja a titkát.
Természetesen nem holmi biológiai kísérletről van szó, nem is ún. lélekkurkászásról, még kevésbé „hírszerzési műveletről”, hanem menny és föld terében végzett mozgásról, Hozzá való közeledésről. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Jézus földre-szállása előtt ilyesmi a Paradicsomkert, a Teremtővel való közös élet megszakítása után csak kivételes pillanatokban, szentek és az Ég érintkezésekor fordult elő. Ennek során olyan létpont megtalálásának vágya lebegett Nikodémus előtt, amiről elrugaszkodhat az ember és eljuthat a Valóságba. Ennek ellentettje a szórakozás, tehát az önszétszórás, azaz a semmikergetés, a menekülés a testi-lelki tények és látszatok terébe, ami úgy tesz, mintha létezne.
Ahol a tetteknek, sőt a szavaknak, mi több, a gondolatoknak van érvényük, színük, szaguk, továbbá, reményük és elmúlásuk, ott virul az élet. Honnan a remény? A Lélektől. A Lélek természetes kapcsolatot tart a Teremtővel és az emberrel, ahogy a pára a felhővel, felhő az esővel, eső a földdel… Jézus így felelt Nikodémusnak: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született az test.”
Tegyük hozzá, amit biztosan tudunk a testről: anyag, súlya van, kora, ilyen-olyan elnyűttsége, s mindez ugyan nem örökkévaló, de meglehetősen maradandó. Ez harcol benne a változóval, ám a vulkán lávája, vagy a sivatag homokja nem lesz soha ikes ige – sodródjék bárhova. És aki a Lélektől, a Harmadik Isteni Személytől született, az lélek, és az ő szilárdságával, örökkévalóságával nem vetélkedhet semmi.
Fontolgassuk tovább Jézus Nikodémushoz intézett szavait: az se baj, ha újra vesszük az egészet! „Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek!” (…). Nikodémus megkérdezte tőle: „Hogyan történhet meg mindez?” Jézus így válaszolt: „Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek?”
Itt egy igen fontos gondolat következik az ember és az Ég kapcsolatáról „Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van.” Az élet egyetlen, s egyúttal legnagyobb sorsváltója: hiszünk, vagy nem? Látszólag csak egy szó a hit, egyetlen pici, egytagú szó, ám benne lappang a mindenség, az öröklét boldogsága, vagy kárhozata… „Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, az gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a tettei. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint tette azokat.”
Így állunk. Kint. A mennyország kapuja előtt, kezünkben a meghívóval, de vajon akarunk-e belépni?
„Jézus ezután elment tanítványaival együtt Júdea földjére, ott tartózkodott velük, és keresztelt. ,János is keresztelt Ainonban, Szálim közelében, mert ott sok víz volt, és az emberek odamentek és megkeresztelkedtek. János ugyanis még nem volt börtönbe vetve. János tanítványai vitába szálltak a zsidókkal a megtisztulásról. Odamentek Jánoshoz, és ezt mondták neki: „Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy.” Röviden: bepanaszolták Keresztelőnél Jézust.
János válaszából kirajzolódik az ember léthelyzete: „Semmit sem szerezhet az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki. Ti magatok tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el. Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé.”
János az öröm szó ragozásával színt vallott: Jézus a világ vőlegénye. Keresztelő csak előfutár, hírnök – hallgassuk őt: – „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem. Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön és arról tesz bizonyságot, amit látott, és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. Aki befogadta bizonyságtételét, az pecsétet tett arra, hogy Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja.” Itt két alapvető tanítás következik: „Annak Ő nem mértékkel mérve adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent.” Tehát nem sokat, nem keveset, nem is eleget, hanem mindent. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”
A mai reklámok, a történelmi, politikai, állami, üzleti és mindenféle egyéb hazugságok örvénylő világában ezek szívszorító mondatok. A szó szoros értelmében azok, különösen ez: Isten igaz! Csak Ő igaz, Ő az egyetlen Igaz, rajta kívül minden mű és csalás meg ámítás. Ki találkozott igaz emberrel? Milyen volt? Őszinte? Igazságtevő? Harcias? Szerény? Hallgatag? Tiszta? Szólnia sem kellett az igazságról, akkor is érezte mindenki, az is, aki félt az igazságtól, hogy amerre ő igyekszik, ott az igazság…
Aki tagadja Őt, de az igazságról locsog, arra előbb-utóbb rászakad az ég.