Megújulás

Jézus sokszor tanított tömeget, vagyis ismeretlenségből összeverődött embereket, és gyakran beszélt a megújulásunkról. A megújulás értelméről: arról, hogyan tudunk továbbjutni a hallásnál. Mert halljuk az igét, az igazságot, amire szomjazunk, halljuk, ha nem vagyunk süketek. De hiába. Valami oknál fogva elszáll a szélbe.
Mi lehet ez a „valami ok”?
Érdemes egy kitérőt tenni Nyelvédesanyánkhoz, ad-e tanácsot? Sajátos, hogy szótáraink hallgatnak. A finnugristáknál érthető, hisz hamar, már a Czuczorban rátaláltak a finnugor vonalra, s ennyi nekik elég, többre nem kíváncsiak, mert a magyar nyelv amúgy hidegen hagyja őket. Sajnos a káprázatos néprajzi műveltséggel bíró Czuczor Gergely sem mélyült el a kérdésben, holott kézenfekvő az összefüggés az új és az ujjongás között! Lehet, hogy nem szórokonság szerinti, hanem csak lényegi. Nézzük! Tavasszal, amikor megújul a természet – miként őseink gondolták: a világ! – akkor mindenütt szertartásokat végeztek a jó termés érdekében, és ujjongó megújulási ünnepeket tartottak a legkisebb településeken is a gyümölcsfák, a szőlő, a gabona frissüléséért. Az ős- és ókori ünnepek zöme beolvadt a mi Húsvétunk tágas ünnepkörébe. Összefoglalva: az ember lelkileg is sóvárgott a természet újjászületésére, és szertartásokkal – Istent meghíva! – segítette a növények és állatok életének frissülését.
Jézus mondja: „Senki sem tesz ócska ruhára nyers szövetből foltot, mert a ruha ép részét is eltépi, és még nagyobb szakadás támad. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, különben kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való, akkor mindkettő megmarad." (Mt 9, 16-17)
Az új bor mámorító, akár Jézus tanítása. Talán ez a jelképes beszéd értelme: a megújult lélek mámorra szomjas. Nem részegségre, nem kábulatra, mámorra: boldogságtól repeső lélekre!
A régi lélek akár a lyukas tömlő: ugyan átfolyik rajta az isteni bölcsesség, de hamarosan kiszikkad. Kába. A lelki szárazság a legnagyobb bajok közé tartozik: hallja, érti, mégsem tudja befogadni: ha megpróbálja, semmi eredmény. A lelki szárazságról sokat tud a két szent Teréz: a Nagy Avilai, és a Kis Lisieux-i.
Életidejét tekintve fiatal lélek is lehet elnyűtt, száraz és vén, kerékvágások csapásában döcögő. A lusta már az első mozdulataitól elfárad. Régisége miatt rugalmatlan. A tömlő hasonlathoz visszatérve: tesped az óbor nyugalmában. Ilyen a megszokott vallásgyakorlás: ekkor szentmise, akkor bibliaóra, amakkor templomtakarítás, ebéd a plébános úrnak. Gyónás.
Gyónás?
Jézus tanítása utat nyit az újnak, hiszen maga az új: „Ember így még nem beszélt!" – vallották róla az elfogására kiküldött templomszolgák. (Jn 7,46) Pedig ha valakik, ők aztán a soknál is több hittudósi értekezést hallottak világszép életükben. E megjegyzésük arról tanúskodik, hogy eljutottak a Megváltó tanítása megértésének küszöbéig. Csak azon a határon kellett volna átmerészkedniök, ami koruk teológiai tudományát Isten szavától elválasztotta.
Ezen a lelki határon szökken át a megújulás, az ünnep önfeledtsége – értjük a szót ugye? Ha Urunk tanítását ujjongva fogadjuk és megfeledkezünk magunkról, azaz mindarról, ami régi tömlő … megélhetés… valami ok… és kivirágzunk, akkor képesek vagyunk magunkévá fogadni a jézusi életbölcsességet.
Érdemes élnünk.
 


2015-09-10 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.