Kezdőlap

Amióta az ember elhagyta az Édent, azóta éhes. Arca verítékével keresi kenyerét, de sosem találja elégnek. Állandóan többre és többre vágyik, akkor is, ha tele a hasa.

Mi az a „több”, ami hiányzik a bendőnkből? Réges-régi tapasztalat, hogy háromféle éhség gyötri az embert bukása óta a gyomra korgásán túl. Ez a három éhség: a hiúság, a hatalomvágy, a pénzéhség. Mindegyik képtelenség, mert valamennyi vágy kielégíthetetlen. Nincs annyi pénz a világon, amennyit elégnek találna R. Bankház, hiszen Z. Banknak még többje van, és K.-nak a jelek szerint még annál is többje lesz, ha így megy tovább. Ez pedig elviselhetetlen. Már csak azért is, mert az egyik hal dolga megenni a másikat. A nagynak a kicsiket. Hiába ültek össze a legnagyobb cápák a Hotel Bilderbergben, hiába takarták el a nyílt ellentéteket, a belső feszültség maradt, mert a fenyegetés sem hunyt ki. A Pénz nevű semmi hol innen oda, hol onnan ide löttyen Gazdaságkor moslékos vödrében.

A hatalomvággyal is hasonló, vagy pontosabban: azonos a helyzet: Oroszország megroppant pár éve és Amerika egyedül maradt. Mielőtt kinyújtózhatott volna, hirtelen megjelent vele szemben Kína. Majd bontakozni kezdett India, a konok Japán meg az arab világ, és Izrael, amiről azt mondta egy elemző: „kicsi a bors, de a legerősebb.” És ha ezek elmúlnának hirtelen, nem tűnne el a világból a hatalomvágy. Az bizony még a legbukottabb magyar politikusban is izzik, akár a sátán szeme.

A hiúság az előbbiekkel szemben nem valamely csoportnak, államnak a tulajdona, hanem az emberé, az egyes emberé. Az egyéné, Gazdaságkor barbijáé, aki nem talál örömöt társaiban: le akarja pipáni őket. Azt mondhatjuk, hogy a Bank, vagy a Nagyhatalom a világot akarja fölfalni, a barbi a többi embert. Ha végiggondoljuk, úgy kell kifejeznünk magunkat, hogy önmagát, mert a többiek ellen folytatott öldöklő versenyében föl kell emésztenie mindazt, ami emberré teszi, vagy tenné őt: a barátságot, az együttműködést, a jóságot, a szeretetet, s marad a sóvárgás: minden az enyém kell, legyen! Ennek a műveletnek az eredménye a semmi. Mert a barbi nem fejlődik habzsolás közben, hanem fogyatkozik.

Jézus így adott választ erre a létválságra: „Én vagyok az élet  kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik  soha.” Miért? Mert aki Jézus keblére hajthatja a fejét, mint János apostol az Utolsó Vacsorán, az ennél többet nem kívánhat. Egyszerűen nincsen ennél több a Létben. „Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az  Atya nekem ad, hozzám  jön. Aki tehát  hozzám jön, nem  utasítom el. Nem  azért jöttem le  a mennyből,  hogy  a magam  akaratát cselekedjem,  hanem  annak akaratát, aki küldött engem.” Azaz Jézuson keresztül maga az Atya éltet minket. „Aki pedig küldött, annak az az akarata,  hogy semmit el  ne veszítsek  abból, amit  nekem adott,  hanem feltámasszam  az utolsó napon. Atyám  akarata az,  hogy mindaz, aki  látja a  Fiút és  hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” (Jn 6,35-40)

A meghívás fönnáll.

                                                                                                                         (2014)