Bensőnk tüzéről

Ha gondolatban visszafelé ballagunk a múltba, akkor vélhetjük, hogy a világ egyszerűsödik, hiszen egykor számtalan holmi és vele kapcsolatos viszony, erkölcsi, tudományos, társadalmi értelmezés nem létezett. Talán még a hozzájuk tartozó szavak sem. A mi időnkben ellenben a dolgok és viszonyok állítólag bonyolódnak. Nemcsak elszívják, szinte meg is fojtják az egykor alapvető szellemi értékeket és kapcsolatokat. Lehet, hogy manapság a világi élet sivárabb a Szaharánál s gazdagodása leginkább látszat? Valójában szikkadás, sorvadás, laposodás?
Mégpedig azért, mert az emberi lét szerkezete mindenkor szellemi. A szellemi szerkezet benső érték- és kapcsolatrendet jelent. A jót, a nemeset magasra helyezi, a hitványat, a romlottat alantasnak tartja és úgy is kezeli. Lehetőleg kiszorítja lelkéből, tudatából, társaságából. Ha ez a rend elvész, akkor a világ „széthull darabokra.”
Hanem a jelek épp ebbe az irányba mutatnak. Úgy néz ki, hogy korunk értékrendjében a lélek és a szív lesüllyedt, a belek és a nemzőszervek viszont fölemelkedtek. Tessék röpke szemlét tartani! Az egészség – gondoljunk bele: egész-ség! – helyét a gyógyipar foglalta el, a kultúráét a szemét, a tiszta erkölcsét a liberalizmus, és így tovább.
Szellemi szerkezetünk immunrendszerként működik, amennyiben azonnal fölismeri és megkülönbözteti az idegent, a támadót, s vele szemben a jót, a barátot. Nos, a gonosz ezért igyekszik lebontani, lerontani, vagy legalább hatástalanítani.
A jó olykor elhiszi, hogy a benne működő önérték nem szorul segítségre, mert a gonosz nem talál fogást rajta, ezért előbb-utóbb elkotródik. Magától. Ha ebbéli hitében sokáig ringatja magát, akkor máris vesztett, mert a jóként piacra dobott akármi gyakorta silány és romlott, és fogyasztója is „azzá lesz, amit eszik”. Önteltségében hiába képzel magáról akármit!
Micsoda szavak! Az öntelt személye énjétől duzzad, semmi és senki nem fér a szívébe. Már csak azért sem, mert a jóról alkotott képét saját magával azonosítja. Ezt a kép szó igeként való ragozása élesen megvilágítja! Aki képzeleg: neki tetsző álomképet alakítgat, formálgat az légvárat épít. Teremt? Saját képére és hasonlatosságára embert alkot? Nem és igen! Divatos képet mutat neki milliót a film, kiskora óta ezeket álmodja, és élő emberre, mégpedig önmagára ragasztja őket. Hanem ezáltal a teremtmény nem magamagával lesz eggyé, mert akkor kiderülne róla, hogy esetleg ronda és buta, hanem az iparilag gyártott álom- eszményíködében bolyong, sőt a köddel együtt gomolyog, mert képlékennyé vált maga is. Ahogy a régiek mondták: gerinctelenné lett. Elvárja családjától, munkatársaitól és az emberektől úgy általában, hogy őt ezzel a koholmánnyal azonosítsák, tiszteljék, és ugyanolyan kemény legénynek tartsák, mint amilyeneket a kovboj- űrhajós és kitalált történelem-filmekben mutogatnak a megnyomorítandó emberiségnek.
Szent Ferenc mondta: ,,Először belül kell felhevülnie a prédikátornak, különben csak hidegen csengő szavakat fog kimondani.' A benső hevület az istenszeretet, egyedül az képes leégetni az úton igyekvőről mindazt, ami lényében nem Isten képmása.
Igen, őrá kell hasonlítanunk, s nem önteltségünk bálványára, amit szerénytelenségünkről kitaláltunk.
Az öntelt – már tudjuk, hisz Nyelvédesanyánk elárulta! – teli van önmagával, s ezzel vége. Nem fér bele se hajnali harmat, se napsugár. Csak kívülről képes cicomázni magát. Lényében sem madárfüttynek, sem társainak, sem Istennek nem hagy helyet!
Ideje belefogni az ádventi nagytakarításba!

 


2016-12-30 00:00:00 - Vissza
 
© 2009 CzSimon Bt.