Beavatás lehetne

A Kinyilatkoztatás, és a belőle keletkezett Szentírás mennyei közlésének ideje a sokezer éves múltba nyúlik. Hogy melyik rész mikor keletkezett és mennyivel később íródott le, és meddig járt szájról-szájra, erről a hosszú vita mindmáig nem vezetett megnyugtató végeredményre. Ezután sem fog, mert az ilyesféle eszmecserék olykor szórakoztatóak, de lényegükben érdektelenek. Mondani sem kell, hogy a történelmi álláspontok eléggé ingatag tanúk, mivel az egyes részek keletkezése között évszázadok, sőt, még tán évezredek is elteltek, miközben világhatalmak épültek, harcoltak és dőltek halomra új, mi több, annál is frissebb és cserélhető világnézetekkel, papságokkal, istenként imádott uralkodó főnökökkel, meg azok „örök” törvényeivel együtt. Ma már határaikat is csak üggyel-bajjal tudnánk megrajzolni. Azokat a határokat, amikért egykor több seregnyi nép ontotta vérét. A nemrég még páratlan új világot, új életrendet, sőt új embert ígérő Szovjetunió a szemünk előtt omlott össze. Akinek még volt lába, szaladt, amerre látott – s ez volt a legkeményebb akadály: már szinte mindenki elfelejtette, merre az arra… Honnan is tudta volna, amikor azt sulykolták-verték a fejébe, hogy Lenin teremtette a világot, amire Sztalin rátett egy lapáttal… Az egykor istenkedő USA, az Új világ terepe is végóráit éli. Nem csak érdekes, de a dolog lényege, hogy az istentelen világ szervezői rájöttek, hogy az Úr nélkül nem megy. Teremtő nélkül nincs Teremtés. De ők nem teremteni akarnak, hanem szerezni.
A rossz hírnév bizony szégyen és gyalázat, de ez a sorsa a kétféleképp beszélő bűnös embernek is, aki nem hallgat az intésre: „Ne ess mohóságod hatalmába soha, nehogy mint a bika, úgy összetaposson. Lombodat leeszi, gyümölcsöd letépi, s te magadra maradsz, mint az elszáradt fa a pusztában, mert az alávaló lélek tönkreteszi gazdáját, ellenségei örömére adja, s a gonoszok sorsára juttatja. Tehát te vagy mohó, pontosabban szólva én, azaz mi, emberek, akik koncul vetjük magunkat a gonosznak, amikor átadják magukat a mohóságnak. Saját mohóságuknak.
A lényeg: bajunkat magunknak okoztuk, mert lelkünkben utat engedtünk a gonosznak.
A barátság életünk legfontosabb kapcsolatai közé tartozik. Elsősorban azért, mert jövendő barátunkkal közösen választjuk ki egymást, gyakran véletlenül, mintegy első látásra. Leginkább talán azért, mert mi alkotjuk a kapcsolatot. „A szép, szelíd beszéd sok barátot szerez, a jóakaró nyelvnek szépen felelgetnek. Sokan legyenek, akik békén élnek veled, de ezer közül csak egy adjon tanácsot. – Bizony így van, mert régi tapasztalat, hogy sok jó tanács közt elvész a lényeg ahogy őseinktől tudjuk sokezer év óta: Sok bába között elvész a gyerek – vagyis az igazság.
Ha barátot szerzel, tedd előbb próbára, ne légy bizalmasa túlságosan gyorsan. Mert akad barát, aki elfordul a széllel, és ha bajba kerülsz, nem tart ki melletted. Van olyan barát, aki ellenséggé válik, s kettőtök vitáját rögtön dobra veri. Van, aki asztalodnál ülve jó barátod, de balsorsod napján sehol sem találod. Amíg szerencséd van, sorstársának tekint, s házad népe előtt megjátssza az urat. Ellenséged lesz, ha sorsod rosszra fordul, és (hogyha keresed), elbújik előled. Ellenségeidtől tartsd magadat távol, és barátaiddal szemben légy óvatos. A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra tesz szert. A hű mert amilyen ő maga, olyan a barátja is.
Tehát csakis az istenfélő emberből válik igazán jó barát: mert ő birtokolja a krisztusi vonásokat: az önzetlenséget, a mindhalálig tartó hűséget, az erélyt és a szelídséget.
A bölcsesség iskolájában a barátnak egyszerűen nincsen ára, nincsen, ami vele értékben fölérne. Mint az élet balzsama, olyan a jó barát; akik az Urat félik, találhatnak ilyet. Aki az Urat féli, abból jó barát lesz.
Mert a bölcsesség nem holt tenger, hanem eleven áradó tudomány és derűs istenkapcsolat.