Beavatás lehetne

Jézus életében és példabeszédeiben két növénynek van különösebb jelentősége. Az egyik a füge, a másik a szőlő. Mindkettő isteni növény. Az első olyan, akár a Gondviselés: semmilyen
ápolást nem igényel, kártevői nincsenek. A többi növényhez hasonlóan örül a trágyának, de megél a sziklarepedésekben, vén tornyok hézagaiban, sivatagi homokban, mindeközben tavasztól télig folyamatosan terem. Szinte gyomként él a Földközi tenger környékén. A legkülönbözőbb helyeken szolgálja az éhes vándorokat. Termése egészséges, édes, tápláló, akár a Gondviselés.
A másik növény a szőlő, ami számos példabeszédben szerepel, teli mélységes mély üzenetekkel. Mt 21. fejezetében (28-32) olvassuk:"Mit gondoltok?”Már ez csodálatos: tudja, hogyne tudná, hogy mit gondolnak az előtte állók, s mit gondolunk mi, kétezer év múlva? De ránk bízza, hogy fontoljuk meg: tényleg azon rágódunk-e? Azon törjük-e a fejünket, vagy csak szaladgálnak, röpülgetnek az agyunkban a gondolatok, akár a falevelek az őszi szélben – és a szívünk érintetlen marad, akár a grönlandi jég gyökere.„Egy embernek két fia volt. Elment az elsőhöz és így szólt: fiam, menj ki ma dolgozni a szőlőbe.” A szőlőbe! Átgondoltuk-e már a szőlő jelentését? Milyen csodás növény! Évszázadokig elél, földbebújt hajtásain keresztül akár az idők végezetéig, a Lét mámorában! Igen, a mámor növénye, nem annyira a részegségé, inkább a mámoré, a lélek magasba röppenéséé, a megértésé, az átélésé, a csak az ember által fölfogható teljességé! A must, a bor, a szőlőhéj, a mag, mind gyógyhatású.
Nos, a szőlőskertbe küldi fiát az apa, aki nem vitás, hogy maga az Atya e példabeszédben, a fiú pedig mi vagyunk, valamennyien. Nyilván való, hogy joga van munkára fogni bennünket – és éppen szőlőművelésre, a teremtés védelmére. Tudjuk, hogy a szőlőnek nagyon sok az ellensége, ezért rengeteg ápolást igényel.
Mire a fiú: „Megyek uram, felelte, de nem ment ki.” Ha másból nem, ebből magunkra ismerhetünk. Hivatalosak vagyunk a teremtés szolgálatára, a mennyországba, a mindenség terített asztalához, de nem kérünk belőle. Miért nem? Lustaságból? Inkább lelki restségből, mert a szőlőt bizony művelni kell, akár az életünket. Metszegetni hibáinkat, nevelni erényeinket, permetezni gazságainkat, kikapálni magunk közül az élősködő gyomokat – és így tovább. Ki ne tudná életteendőit?
Az Atya „elment a másikhoz és őt is megkérte. Nem megyek, felelte, később azonban megbánta és kiment.”
Ezután a körülállókhoz fordult, hozzánk: „Melyik teljesítette a kettő közül atyja akaratát? "A második", válaszolták. Erre Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek: a vámosok és az utcanők megelőznek titeket Isten országában.”
Miért? Mert hazudtok, azaz hazudunk. Tudjuk a föladatunkat, mégis elhanyagoljuk. Melyikünk nem végezte gyatrán alapvető emberi kötelességeit? Egyre többen vannak, akik tagadják, hogy bármilyen kötelességük lenne a teremtett világ iránt.
Jézus leleplező szavai így hangzanak:„Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen, de nem hittetek neki. A vámosok és az utcanők hittek neki. Ti azonban ennek láttára sem tértetek meg, és nem hittetek."
Vámos, azaz törvények védelmébe bújó rabló, és az utcanő! Mindenkor tisztelt és irigyelt foglalkozások! A hasonlók társaságát föl sem lehet sorolni. Aki a részletekre is kíváncsi, annak ott a tévécsatornák példakép kínálata!
És mégis: minden sárból van kilábalás! Mert az Atya útmutatása örök: az segítette vissza az igazi életbe a Templomban imádkozó bűnbánó vámost, Zakeust, Lévit, akiből Máté apostol lett, Mária Magdolnát, a gyilkolni induló Sault, az utcanőt, aki drága kenetet öntött az Úr lábára. Könnyeivel öntözte, hajával törölgette.
És mi? Van sarunk?