Beavatás lehetne

Jézus Máténál így beszél a homokra épített házról
„24. A sziklára épített ház. Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette.
25. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és neki csapott a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára alapozták.
26. Mindaz pedig, aki tanításomat hallgatja, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette.
27. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és neki csapott a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált."
(...) A tanítás világos, a kép szemléletesebb már nem is lehetne, tehát a legbutább hallgató is megérthette és okulhatott belőle. Mire is juthatott? Hogy ne homokra, ne bizonytalan reményekre és képzetekre, alkalmi kapcsolatokra építkezzen, hanem szilárd igazságokat keressen életének. Tudjuk, hogy ez nem könnyű. Az élet ugyanis sose nyugszik. Szüntelen áramlik, sodor bennünket, s nem hagy túl sok időt a mérlegelésre. Hipp-hopp, dönteni kell, mert más foglalja el a jónak kínálkozó állást, más veszi el ezt a csinos lányt, más indítja be a varrodát, aminek itt aztán csuda jó helye lehetne: éppen nekem találták ki, mert egy varrodában aztán ötletelhetek rogyásig!
Vagy nem? Egyáltalán érdekel engem a fölkínált munka? A minap megismert kis szőke? Vagy a varroda... Tényleg nem rossz, de én igazából mindig kertész szerettem volna lenni...
Töprengés közben az önmagával akadékoskodó ember észre sem veszi bajainak fő okát, mert nem teszi föl az alapkérdést: mi a homok, hol a homok? Bizony, nem kell sokáig keresni. A homok bennem van. Nem kőszikla vagyok, hanem homok. Személy szerint én vagyok a lotyka, folyós homok, amire szakmát, családot, életet, mi több, sorsot próbálok építeni. Ki más? Hiszen az én szakmámról, az én életemről van szó! Ki más dolgozzon a sorsomon, ha nem én magam?
Bocsásd meg, Uram, hogy ismét nem értettelek meg! Hogy mindig összetévesztem magamat másokkal. Hogy amikor rólam szólsz, rendre azt hiszem, hogy másról beszélsz, te pedig nem csüggedsz: újra és újra veszed a fáradságot, hogy oktalan fejembe beleverd valahogy bölcsességednek legalább egy szikráját, hogy képes legyek fölfogni, hogy mi a dolgom, föladatom, sorsom. Sőt, felelősségem!
Talán azt is megértem végre, hogy ki vagyok én...
„29. A nép álmélkodott tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók (és farizeusok).”