Beavatás lehetne

Máté Evangéliumának 9. fejezetében Jézus több, akkoriban reménytelen állapotú beteget gyógyított meg, sőt, Jairus lányát is visszaadta szüleinek, holott a gyermek már eltávozott az élők közül. Ezt maga az édesapa is tudta, hiszen e szavakkal kereste föl Urunkat: „...leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá kezedet és életre kel.” Milyen mérhetetlen hite lehetett Jairusnak! Talán Megváltónk is megrendült, mert így szólt a hangosan zsibongó sokasághoz „Távozzatok! Hiszen nem halt meg a lány csak alszik. Az egybegyűltek kinevették.” Érthető, hiszen a kortársak többsége először találkozott az názáreti ács fiával. Miért tulajdonított volna természetfölötti erőt neki? Ám Jairus hitt benne, de lehetett-e más választása?
Gondoljuk végig komolyan: nekünk van-e, egyáltalán lehetséges-e Jézus Krisztuson kívül más választásunk? A „nekünk:” szó idézze föl számunkra önmagunkat és az egész emberiséget, Gazdaságkor mai, túlérett, kultúráját vesztett, rothadó állapotát, közéletét. Amiben csakis a gátlástalan erő számít, amit nyugodtan nevezhetünk pénznek, szemfényesztésnek, hatalomnak, cselnek, hazugságiparnak.
Van helyzet, amiből csak Isten útja képes kivezetni.
Kövessük Megváltónk napját az Evangéliumban: „Amikor Jézus tovább folytatta útját, két vak ment utána. Egyre ezt kiáltották: "Könyörülj rajtunk, Dávid fia!" Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: "Hiszitek, hogy tudok valamit tenni veletek?" "Igenis, Uram!" – felelték azok. Akkor megérintette szemüket és így szólt: "Legyen hitetek szerint!"
Hitetek szerint? Tehát az Úr a vakokra, vagyis miránk bízza a dolgok intézését. Hogyan látjuk a helyzet és a teendőket? Leginkább pedig hitünket? Hiszünk-e vagy csak emlegetjük olykor?
Mit gondolunk, és mit érzünk akkor, amikor a hit föllobban bennünk? És ha föllobban, akkor meddig ég? Ha pedig lelankad, vagy éppen elhamvad, sőt, megfeledkezünk hamujáról is, akkor vajon hogyan érezzük magunkat?
Gondolunk-e Istenre? Mikor és hogyan?
Térjünk vissza Izrael földjére a vakokhoz, a Megváltás útjának csodálatos állomásához! „Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig lelkükre kötötte: "Vigyázzatok, senki meg ne tudja." Ám azok elmentek és hírét vitték az egész vidéken.
Vajon miért tették? Miért nem fogadtak szót jótevőjüknek? Nem tartották elég ajándéknak a szemük világát? Ha már ekkora szerencse érte őket, szerepelni is vágytak, végtére is híres emberek lettek. Vajon meg voltak-e győződve arról, hogy a csodatévő názáreti ember talán-talán maga a Messiás?