Beavatás lehetne

A Müncheni kódexben (1416 körüli-utáni Evangélium-fordítás) szerepel egy divatjamúlt szavunk, a kesik, vagy kisik ’izeg, remeg, fél, rázkódik’. Akár a kisafa, az a bizonyos szekérrúdhoz kapcsolt hámfa, ami másfelől a ló hámjához kötve izeg-mozog, rángatózik. Ebből ered kesás, kisás, kísálkodó szavunk, jelentése: ’izgatott, nyugtalan, hergelő, lázadó’.
A kísértő örökké gyűlölködő, nyugtalan, ezért lázadó. Ráadásul rab. Hajdan föllázadt Isten ellen, ám az Úr, a teremtője nem semmisítette meg. Büntetését bűne rótta ki rá: azóta nem nyughatik, azóta zendülésének foglya: újra és újra nekirugaszkodik. Ám mintha valami rugalmas pórázra volna kötve, állandóan visszarántódik. Elterül, föltápászkodik, s örökké arra a létpontra igyekszik, ahonnan az ég támadható.
Különösen alkalmasnak látta az időt és a helyet a pusztában, Jézus böjtje után. (Máté 4, 1 skk) Szinte párviadal tanúi vagyunk, mégpedig a világ legkülönösebb párviadaláénak, melyet a Fiúisten vívott a Sátánnal. A Harmadik Isten-Személy is részt vett benne, hiszen a Lélek vitte a pusztába Jézust negyven napos böjtjére!
Ma már nem szokásunk böjtölni, legföljebb koplalni holmi nagy zabálás miatti gyomorrontás után. Így ritkán gondolkodunk el a böjt lényegén, sőt a szó jelentésén. A Czuczor-Fogarasi Szótár két magyarázatot ad, itt most az egyiket idézzük: „Bű-ét, azaz, bűvös ét, olyan ét, melynek bűvös, szent erő tulajdoníttatik, s ebből összehúzva lett volna: böjt,” A szent erő pedig a nem, vagy alig-evésben rejlik, mert az önmegtartóztatásban a világ javai és szépségei helyett Istenhez fordulni igyekszünk. Vagyis a böjt lelkivé váló testi esemény. A művelet lényege, hogy általa a lehető legkevesebb válasszon el Istentől.
Nem tudunk Jézus bűneiről, s nem is tételezzük föl, hogy ilyesféle okok késztették volna böjtre. A szövegből inkább az derül ki, hogy félre akart tenni minden földi dolgot, amik közt földi életét töltötte, és ami elválaszthatta volna őt az Atyától. Szent erőt gyűjtött tanítói művéhez.
Nos, „negyven nap és negyven éjjel böjtölt s végül megéhezett. Ekkor odalépett hozzá a kísértő és így szólt: "Ha Isten fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek váljanak kenyérré." Mintha ezt mondaná: miért éhezel, ha van kenyered? Több, mint bárkinek?
E kísértés-történetet Dosztojevszkij a Karamazov testvérek Nagy Inkvizítor poémájában a mai, antikrisztusi időnk alapképleteként mutatja be. Mindenkinek ajánlom: korunk megértésének legjobb útvezetője.
Az Antikrisztus ideje más néven Gazdaságkor, melyben soha nem látott bőségben élnek némelyek, akik a köveket kenyérré – pénzzé – változtatják, az általuk teremtett látványosságok pedig szinte kimeríthetetlenek. Ráadásul globalizmusuk maga a világ zsarnokainak álma, a világuralom.
Nézzük ezt az időtlen idő tükrében, a Jelenések Könyve lapjain: „Az egész föld csodálattal nézte a vadállatot, és imádta: (…) "Ki mérhető a vadállathoz? Ki tudja fölvenni a küzdelmet vele?"(Jel 13,4)
Nekünk is ki kell lépnünk a síkra ellene, kinek-kinek a maga életkörében. Ehhez szinte mozdulnunk sem kell, mert a kísértő házhoz jön: minden pillanatban cibálja idegeinket, próbára teszi tisztességünket, józan eszünket. Azzal a módszerrel, hogy a világ legdivatosabb szórakozásait, olvasmányait, enni-, inni- és néznivalóit tukmálja ránk, sőt, tuszkolja belénk, ugyanis mindet ő ihleti. Nem túlzás, mindet. A siker jó ideje nem belbecs, hanem ravasz piactechnológiai műveletek eredménye. A közízlés, a közvélemény szintúgy.
A kísértések, melyek életünket úton-útfélen kísérik, mind a pusztában, meg a Golgotán fölsült Nagy Kísértő koholmányai. Ezek divatviharként zúgnak végig a lelkeken. Kisöprik belőlük az aranyat meg a gyémántot, szemetet sodornak a helyükre, természetesen csillogó-zörgő zacskókban. Már ha hagyjuk. Ha engedjük, hogy tudatlanná, butává, iriggyé, gonosszá neveljen bennünket a korszellemnek álcázott gonosz.
Akinek kísértete van, az bizony tusakodik vele, mert a kísértet nem tréfál.
Jézust is elfogta a halálfélelem a Getsemáné kertben: "Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd."
Akkor megjelent egy angyal a mennyből és megerősítette.Majd halálfélelem vett erőt rajta és még állhatatosabban imádkozott. Verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre. Aztán abbahagyta imádságát és tanítványaihoz ment, de a szomorúságtól kimerülten, alva találta őket. "Mit alusztok? – szólt rájuk, keljetek föl és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!"
(Luk 22, 42-46).
Az imádság a legnagyobb erő. A Kísértő nem érti.
Szentéletű vén barátom a Szentírást a napisajtó helyett olvassa, mert pontosabban és alaposabban szeretne tájékozódni a világeseményekről. Közéjük véve a migráció vagy a környezetvédelem helyzetét, az elmebetegek elszaporodását a nagypolitikában, a világkereskedelmi jogszabályok alakulását, a népek széthullását és az ún. demokrácia helyén tátongó jeges társadalmi űrt…