Beavatás lehetne

A világot a szépség tartja fönn – mondta és írta Dosztojeszkij. Megállapítása talán sosem volt annyira időszerű, mint napjainkban, amikor világszerte nem lankadó támadás folyik a szépség ellen. A fegyverkezés elszántan követi az eseményeket, és a legkevésbé sem mondható sikertelennek. Egyrészt azért nem, mert igaz, ami igaz, és aki Isten oldalán áll, sosem hazudhat, másrészt kétségtelen, hogy a telvízió-, a film-, a zene és egyáltalán a közműsorgyártó-iparban a rémek vették át a hatalmat, különösen a gyermekek számára készülő adásokban. Az úgynevezett izgalmas filmekkel szoktatják magukhoz a kicsinyeket...
A szépség ellen a gonosz lélek nekivadultan, minden rútságát, bűzét és aljasságát szabadjára eresztve küzd. Ez az a hadszíntér, amit az általa megformált divat-gondolatokkal pártsemlegesnek szokás álcázni a sajtóban. A harcosok a Gőgös hazugságaiból merítenek erőt, noha tudja mindenki, aki akarja s meri tudni, hogy Istenen kívül nincs több lény a Teremtésben, aki képes „összeszedni magát” vagyis minden tulajdonságát és erejét célja szolgálatába összpontosítani. És aki eddig eljutott, az előtt az is világos, hogy a Mindenhatónak nincsen szüksége erő-összpontosításra és hasonlókra, mert az Úrnak egy újszülött gondolata is milliószor erősebb a Pokol összes sátán hadánál. Továbbá azért, mert az is világos előtte, hogy a szépség a Teremtő tulajdonsága: a létben ugyanis egyedül Ő szép. Neki nincs szüksége semmi díszruhára, sminkre, csicsára. Művei, amiket alkotott, fölülmúlhatatlanok, különösen gyermeke, akibe lelkét lehelte, az ember. Ezért szép minden gyermek, minden szerelmes, mindenki, aki szeret. A szeretés ugyanis az ember isteni tulajdonsága, ezért egyedül ő képés a szeretésre, más szóval a szeretet Istenre találás, ismét más szóval a szépség fölismerése. Olyannyira így van ez, hogy szeretet nélkül már nem is tudunk létezni. A szeretetben a Szentháromság önmagából részesíti az embert, aki ha elfogadja e szeretetet, ő maga is legyőzhetetlen és halhatatlan lesz. A szeretetben élő ember ugyanis átlép a Valóságba.
Mégpedig úgy, hogy elhagyja a győzelem, a siker, a halandóság, a vereség és hasonlók képzetének mókuskerekét, és csak arra összpontosítja létét és lényét, Aki Van. Ekkor csak az marad, amit Jézus kérdez János Evangéliumának záró fejezete utolsó versében, melyben harmadszor is föltette: "Simon, János fia, szeretsz engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is kérdezte: szeretsz engem? és csak ennyit mondott: "Uram te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged." Jézus ismét azt mondta:
"Legeltesd juhaimat."
Mert mi más dolgunk lehet e világon, mint, hogy viszontszeressük Jézust és szolgálatára legyünk a hívek közösségében?