Beavatás lehetne

János Evangéliumát az Evangéliumok Evangéliumának is nevezik ihletettsége, átszellemültsége folytán. Lehetne-e másmilyen? Olyan ember írta, aki mindenek fölött szerette az Urat, s ezáltal kortársainál mélyebben megismerte. Oly mélyen, hogy az már szinte elviselhetetlen földi halandó számára. A szeretet, helyesen a nagybetűvel írandó Szeretet által ismerte meg, a lét alapja által, mert a Szeretet túl van holmi érzéseken. Oda jutott el Keresztelő János! Az Evangéliumot kell idéznünk, hogy közelebb kerüljünk hozzá.
A reánk maradt, eddig legkorábbi magyar szöveggel, a Müncheni Kódexével kezdjük: „4. Őbenne élet vala, és az élet vala embereknek fényessége.” Később fényesség – fény – helyett a világosság szót használják a fordítók, akik persze nem tudják jobban Jánosnál!
A ma legelterjedtebb fordítás szerint: „Benne élet volt,/És az élet volt az emberek világossága.” Tehát a világosság, amiről szó van, nem olyasféle fény, amit gyertyával, vagy villanylámpával, bármilyen erőművel előállíthatunk, sőt, a Nap vagy más csillagok csodálatos fotonáramával sem téveszthető össze. E világosság maga az élet, ugyanakkor általa válik láthatóvá, érzékelhetővé az élet, a létezés maga: ez nyitja meg számunkra azt az életminőséget, amit a hóvirágok vagy a sasok sosem tapasztalnak. Ugyanis nem a biológiai életről, holmi szervműködésről van szó, hanem sokkal, de sokkal többről. Mennyivel többről? Amennyivel az élet meghaladja a nem-életet, akár egy derék almafa, vagy a fát rágó hernyóé, ami nem tud egyebet tenni, minthogy rág és szívja a növényeken át a föld nedveit, vagy rág. Rágja mindazt, ami öntudatlan sarjad a mezőn, az elhullott állat társak tetemében hemzsegő és példásan fejlődő kukac-köztársaságban.
A lét drámája bomlik elénk:
„4. Benne élet volt,
És az élet volt az emberek világossága.
5. A világosság a sötétségben világít,
De a sötétség nem fogta föl.”
Figyelmezzünk! A lét drámája nem valaminő kellemetlen színielőadás, hanem összeütközés. Ütközet a sötétség és a világosság kibékíthetetlen erői között! Észre kell vennünk, hogy a jó a kezdeményező, ám hatását, a világosságot a sötétség nem hajlandó se befogadni, se átengedni. Lezárja a világot a jó előtt. Harcuk ilyenformán nem kettejük ügye, hanem a mindenségé.
Olvassuk tovább az Evangéliumot:
„6. (…) Megjelent egy ember,
Akit Isten küldött.
János volt a neve.
7. Azért jött, hogy tanuságot tegyen,
Tanuságot a világosságról,
Hogy mindenki higgyen általa.
8. Nem ő volt a világosság,
Csak tanuságot kellett tennie a
világosságról.” Jézusról, a Megváltóról, így tanúskodik:
9. Az igazi világosság,
Mely minden embert megvilágosít,
A világba jött.
10. A világban volt,
A világ ő általa lett,
Mégsem ismerte őt fel a világ.
11. Tulajdonába jött,
De övéi nem fogadták be.
12. Mindannak azonban, aki befogadta,
Hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen,
Annak, aki hisz őbenne.
13. Aki nem vérből,
Sem a test ösztönéből,
Sem a férfi akaratából,
Hanem Istentől született.