Beavatás lehetne

Korunk legritkább jelenségeinek egyikéről szeretnék beszélni. Mi lenne az? Fülünk s lelkünk legfontosabb élménye.

A csönd. A jó zene nem nélkülözheti a jelentős és jól elhelyezett csöndeket. Ezért csoda a gregorián. Csönd járja át a zengését, midőn a szöveges közlés, a szó, a fogalomi tartalom megáll, lebeg, el is hallgat talán. A dallam pedig egyetlen magánhangzó körül indázik. A kronosz és a kairosz együtt.

*

Wagner műveiben a hangok versenyre kelnek: ki az erősebb? Mendelsohn szimfóniájában ezer muzsikus-gladiátor csap össze. A rock-kal beindult a gépek zenéje: Elvis és a Beatlesek zenéjét fölváltotta a diszkó, a decibelek bélfürdője, ami nem a lélekhez, nem a szívhez, nem a fülekhez szól, hanem a zsigereket rázza és marcangolja. A csönd ma üldöztetést szenved; a diszkókon, az utcákon kívül olykor még a templomokban és a lelkekben is – a zaj az ördög dala.

Az út egyirányúnak látszik: a hangerő nőttön nő, és kénytelen mind hangosabb lenni. A benzinkút vécéjében is dübög, egyetlen másodperre sem hallgat, nehogy másra figyelj, különösen ne befelé, a lelkedre.

A hazugság rendszerint hangos, mert minden áron igyekszik érvényesülni, azaz elnyomni az igazságot. Ám a hallgatás nem föltétlenül csönd: lehet néma beleegyezés a hazugságba. Gyakran mosolygós, nyájas. Sunyi. Hallgatása leginkább elhallgatás…

A halál nem csöndes: néma.

A hazugság egyik evangéliumi cáfolata a csönd. Nem visszhangozni, nem ütni, nem túlkiáltani – már be sem engedni.

A szellemi ember csöndes.

A szentmise a csöndek köré szerveződik. Rögtön az elején a bűnbánati ima középpontja a csönd, amikor szétnézünk önmagunkban, megvizsgáljuk lelkiismeretünket. A második a prédikáció utáni, amikor elgondolkodunk a tanításon. A harmadik az átváltoztatás alatti. A kenyér, majd a bor a magasban, én pedig a mélyben térdelek a Megváltó iránti szeretetbe merülve.

„Ha egy tusrajzon a kép fele, esetleg még nagyobb része üres, ott az űr nem a környezetet vagy a keretet jelenti: az űr ott a hegy, a madár, a faág élete és értelme. Jelentősége ugyanaz, mint a zenében a csendnek, a hangzást megszakító szün­jelnek, mint a költészetben a kihagyott szónak – kapocs az ember és az univerzum között.” (Kemény Katalin)

Beszédes ember vagyok. Kamasz koromban, amikor tetszett nekem egy lány, és úgy alakultak a dolgok, hogy táncolni mehettünk, vagy sétálni, gyakran megriasztott egy kényes kérdés: miről fogunk beszélgetni?

*

A csönd félelmetes. Állandóan napirenden tartja életünk éppen legkényesebb kérdését.

*

Kezdetben „néma művészettel”, festészettel, de inkább szobrászattal próbálkoztam. Megtanultam, hogy a jó munka, például a jó arckép pontosan annyi, amennyi. A túlnyalt, eltúlzott részlet, szín mind locsogás, lényegében hazugság. A szobrászkodás csöndre int: látod a munkádat, az is téged – mi több ennél? A 60-as években akadt néhány kevésszavú barátom: Medve András, majd Bocz Gyula, akivel a legmélyebbre jutottam. Később is jöttek a csöndes barátok: Makovecz, Barsi. Keveset voltunk-vagyunk együtt, s ha mégis, akkor se röpködnek a szavak, mégis érthető a tekintetük, pár félszavuk, mozdulatuk.

Érett férfiként, a feleségemtől tanultam meg a tartalmas együtt hallgatás csodáját. Péter apostol élte a színeváltozáskor: „jó nekünk itt.” Ennél több nincsen.

„Az angol-német-spanyol nyelvekben a "hang", "hangzik", a magyarban csendül – mondta néhai Szántai Tamás barátom. Az az igazi, amikor megcsendül a csend.” A csendül tehát hangutánzó, a beszédes meg-nem-szólalás lelki zengése – micsoda nyelv a magyar!

A csönd az emberi személy mélysége. A Teremtő és a teremtmény párbeszéde. Hamvas így mondta: „a szellem teljes értése.” Weöres pedíg így: „Tojáséj”.

A kultúra hangja a csönd. A csönd az elmélyedés, a megrendülés, a fölébredés, a bekapcsolódás, a megértés, a tisztaság, a bölcsesség hangja. A boldogság, a béke telített íze.

A giccs hangja a zaj.

A kultúra megrendít, a giccs megőrjít.

A kultúra katartikus, tisztít, a giccs szennyez. A legszörnyűbb szívzörej a gyűlölet.

A csönd adja a hang értelmét.

Miként a színek összege a fehér, a zenei hangoké a csönd.

Legjobb azzal beszélgetni, akivel hallgatni is tudunk.

Tévedés összetéveszteni a csöndet a hangtalansággal pusztán azért, mert bizonyos zajok hiányoznak belőle. Mondhatjuk azt is, hogy a csönd olyan lélekállapot, amelyben a rögtöni érvénytelenség, a handabanda, a siker, a hazudozás, egyszóval a semmi tolakodó zörejei megkímélik az embert. A cinke, Mozart, a gregorián recitálás, a fák suhogása, a széltől gyötört ágak, vagy éppen a zsalu nyikorgása maradhat.

A csönd világosság. Nem fény, nem villogás, nem csilliárd cucc káprázata. Világ, virág és valóság. Derültség.

A zaj a semmi lármája.

A csönd: várakozás a kedvesre.

A csönd ádvent: várakozás a legkedvesebbre: Úrjövet.

Talán az Úrjövet szó magyarázza meg a lényegét. A csönd szent hely a lényemben, a lelkemben, ezért s egyúttal készség, sőt, sóvárgás Valaki után.

Üresnek kell lennem, vagyis csordultig lenni a Reá való vágyakozással, hogy legyen bennem hely, amit a Létező megtöltsön. Nálánál nincsen tapintatosabb. Ha látja, hogy teli vagyok zajjal, barbiságom, sikerem csalfa tüneményével, megérti, hogy pillanatnyilag semmit sem tudok befogadni. Legkivált az Ő kicsinysége, üldözöttsége, megalázottsága nem fér össze az én mohó és dölyfös zajgásommal.
A csönd benső társalgás a Gyermekkel. Néma, ugyan mi újat mondhatnék Neki én? Mit kérhetnék, amiről ő ne tudná, hogy tényleg szükségem van-e rá, vagy éppen az ellenkezője hiányzik a lelkemből, a boldogságomhoz? Miért? Mert tele vagyok önmagammal? Énem, az egóm gőgjével, harsány nagyravágyásával, örökké viszálykodó, lármázó győzhetnékjével? Ripacs dölyfösséggel?

A csöndnek nincsen szüksége szavakra: érvekre sincs, bizonyítékokra sincs.

A csönd kérdez és válaszol: megismertet társunkkal, önmagunkkal.

A csönd hókucsmás, tavaszt váró gólyafészek, forralt bor, Karácsony és mézeskalács, égbe szállt füst, halál és remény. A Föltámadás születése.

A csönd az almavirág fülébe susogó szél.

A csönd az érett búzatábla kenyérszíne.

Az őszi csöndben mezítelen a diófa.

A csönd nem koplalás, önsanyargatás, hanem élvezet és ujjongás. Lelkem csöndje rajtam múlik: csöndet teremteni igazi művészet.

A csönd nem magány, hanem társaság – szeretteinkkel, legkivált Ővele.

Mi a csönd? A Megnevezhetetlen neve.