Beavatás lehetne

Ádventben járunk. A szó a latin adventus Domini kifejezésből ered, jelentése az Úr eljövetele. Régen a Karácsony előtti hat héten át tartott, ezért november közepén kezdődött. Utóbb Szent András napján, november 30-án kezdődött. Az emberek szerdán és pénteken böjtöltek, szombatonként nem ettek húst, és minden hajnalban misére mentek. A hajnali misét latinul roráténak nevezzük. A szó jelentése harmatozzatok. A Harmatozzatok, égi magasok – kezdetű, ilyenkor szokásos énekről. Székelyföldön a hajnali misén adták elő a betlehemes játékot is.
Az utóbbi időben november 27. és december 3-a közötti vasárnap az első napja, Krisztus Király ünnepe, az egyházi év kezdete. Így az ádvent hossza 21 és 28 nap között ingadozhat december 25-től visszaszámolva.
Az ádvent ilyen módon való megülése magyar eredetű. Tőlünk terjedt el az Osztrák-Magyar monarchiában, majd a lengyelek közt, s Közép-Európában.
„Az advent Krisztusvárás volt nékünk... az olyan volt, hogy vártunk, kértünk, örültünk. Az advent András napja után kezdődött. András napja zárta be a muzsikát. Amikor már közelgett (András) tudtuk, hogy jaj vége a vígságnak. András napkor mentünk az első hajnali misére. Mikor jött adventnak az első napja, mi már készítettük a szállást, de nem a háznál, hanem a szívünkben. Édesanyánk mondta: Gyűjtögessétek a Kisjézus jászolába a szalmaszálakat, nehogy kevés legyen alatta. Na de ez azt jelentette, hogy most már evésben-ivásban, nótázásban (egyaránt tartóztassuk magunkat)." (Advent Mezőkövesden – Gari Margittól gyűjtötte és megírta Fél Edit – Vigília 1985/12.) Sokfelé ma is szokás a szalmaszálgyűjtés: a gyermekek jócselekedetük után tehetnek egy-egy szalmaszálat a Megváltó jászol-bölcsőjébe. És mi, fölnőttek
A keresztény ember ünnepeire virrasztással, várakozással, böjttel készül. E hármasság célja az éberség fölszítása, hogy készek legyünk az ünnep megélésére. Az éberség nem a szem, hanem a lélek megnyitása
*
A karácsonyi gyermek, a Világ Világossága nem villanyerőmű, nem az utcákat, a lakásokat, az áruházakat, még csak nem is a templomokat világítja meg, hanem a lelkeket. „Minden embert megvilágosít, ám nem mindenki fogadja be.” A világosság nem azonos a fénnyel. A fény fotonok áramlása, külső, fizikai jelenség. A Világosság belül, a lélek mélyén gyullad föl. Ragyogását azok fogadják be, akiknek „hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek,” akik „hisznek a nevében, akik nem vérnek vagy testnek a vágyából, nem is férfi akaratából, hanem Istenből születtek.” (Jn 1,9-13). Akik újjászületnek hitükben – tanítja Jézus Nikodémuson keresztül mindannyiunknak. Vágyunk-e újjászületni?
Az Ádvent világosság-gyakorlat.
Az éberség, lelkünk tüzének fölszítása az újjászületés előkészülete. A Világosságon nem múlik, ő eljön. Bod Péter írja az ádvent négy vasárnapjáról: „a Krisztusnak négy adventtussa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. – Ez a Karácsony. – Midőn a szívbe bészáll, és az embert megtéríti. – Ez volna az újjászületés. – Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. – Átsegít bennünket. – Midőn eljő az utolsó ítéletre.” – Hogy az örök életbe befogadjon. Ha mi befogadtuk őt.
Vajon mi befogadjuk-e őt? Milyen egyszerűen mondta a mezőkövesdi parasztasszony, Gari Margit: „mi már készítettük a szállást, de nem a háznál, hanem a szívünkben.” Hogyan kell szállást készítenünk Istennek a szívünkben?
*
A nagy misztikusoktól tudjuk, hogy miután megélték az Ő „lépteit a szellőben,” többé semmire sem vágytak jobban, mint ugyanerre, hogy újra és újra, mert ennél csodálatosabb élmény nincs. Ennek gyakorlati útja a tisztaság, a jóság a szépség, az igazság és a szeretet mentén vezet. Az újjászületésbe, az egyszerűségbe. Böjte Csaba így szokta leleplezni a misztika titkát: ha valaki éhes, akkor annak enni kell adni. Lásd: Mt 25,35-36. „(…) mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és fölruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és fölkerestetek.” Ez természetesen nem belátás, hanem megvalósítás, a Világosság tetteinken keresztül hatol belénk. Azoknak a szalmaszálaknak a révén, melyeket például nélkülöző gyermekek megsegítésével gyűjtöttünk.
Manapság, az ún. szociális kérdések fölmerülésekor civilizációnk értekezleteket hív össze, bizottságokat alapít, „projekteket”indít menedzserekkel, igazgatóságokkal, és felügyelőkkel, akik megeszik a jótékonyak által összeszedett kenyeret.

Az ádvent, az Úr eljövetele igazi megoldást kínál.
*
Egyszer egy idős pap mesélte, hogy karácsonykor betolakodott hozzá egy környékbeli mocskos csavargó. Kényszerítette, hogy adjon neki enni-inni, viszonzásul förtelmesen viselkedett. Amikor végre elment, az öreg plébánosba belehasított a Világosság: egész életében rendesen ellátta papi hivatalát, hitoktatott, imádkozott, tanult, doktorált is, de saját kezűleg soha életében egy pohár vizet nem adott senki nyomorgónak…
A misztika végtelenül tiszta és egyszerű. Mindenki számára nyitott, mert a gondolat és a tett összekapcsolása. Hajdan tömegek élték. Semmi köze a tanultsághoz, és még kevésbé az okoskodáshoz, mely örökké a villanykapcsolót keresi – a világosság helyett.
Vajon rakosgatjuk-e a szalmaszálakat az Kisjézus jászolába? Vagy belevetjük magunkat december konzumidióta őrületébe, hogy megtömjük a multik zsebét? Megúszhatjuk-e a jótetteket azzal, hogy szeretteinket elárasztjuk fölösleges marhaságokkal?

Megúszhatjuk-e mai globális válságot, ha nem vagyunk készek Krisztus népe lenni, belépni az ő készülő, ezer éves országába az antikrisztusi hatalmak összeomlása után?

260. Beavatás