Beavatás lehetne

A gazdaságkori kultúripar a civilizáció árnyéka. Eképpen technikai-gazdasági jelenség, a Dolgok körébe tartozik. A magyar irodalom, művészet, gondolkodás ennek a jelenésnek a helyi érdekű kísértete. Legalábbis a „korszerű” vonulata. Pelyvaregény, pelyvaeszme, pelyvavers, pelyvakép, pelyvazene. Hanem a szellem mégis él, mert legyőzhetetlen: jó ideje távol a főáramlattól, kivételekben.

Ha számba vennénk a ma Magyarországon élő pár tucat szellemi embert, akik a költők helyett a Temenosz tüzét őrzik, akkor Buji Ferenc föltétlenül közéjük kerülne. Nem „valami előkelő helyen”, mert ebben a kasztban ilyen nincs, bár akadnak, akik erről vagy arról többet tudnak társaiknál. Némelyeket bizonyos szűkebb kör forró tisztelete övez, mások alig ismertek, s többen közülük bizonyára oly mélyen elrejtőztek valami képtelen szerepbe, hogy szellemtestvéreik sem igen hallották hírüket. Az ide tartozóknak nincsenek rangjelzéseik, amelyek mutatnák, hogy ezek előkelőek, és azok még előkelőbbek, mert igazi tudásuk az, amit élnek. A hierarchia tehát létezik – közöttük is –, ám, aki ott van, nem méricskéli, hogy ki hová jutott életével. Ebben a kérdésben egyedül az Örök Bíró ítélhet. Aki azt számolgatja, hogy bárki másnál kiválóbb, bárki más pedig hitványabb nála, az nyilvánvalóan nem tartozik ehhez a körhöz.

A rejtőzködés egyrészt önvédelem (Hamvas: Láthatatlan történet), másrészt a korfigyelem következménye. Önvédelem: a legbölcsebb ember sem szereti, ha folyamatosan röhögnek rajta. Természetesen elviseli, mert érti az okokat, de a csöndet keresi. Ebben segít neki a korfigyelem; a röhögőket nem sokáig izgatja a bölcs megjelenése. Kiplinggel szólva a Bender log – a Majmok Népe – örökké csapong állandóan újabb és újabb divatkérdések-izmusok körül. Ötletek sarkantyúzzák, a Dolgok őrületes fejlődése ejti ámulatba, a sztárok szikrázó karneválja, az egészség, a kőolaj, a tőzsde, a terroristák elleni békeharc, a meccs, a szomszéd, a siker, a tévé, tehát csupa-csupa értékes, mély és örökkévaló téma. A szellem emberének minderről van derűs véleménye, ami a tömeg és sajtója számára a legenyhébben szólva is nevetséges, idejétmúlt, borúlátó. Ráadásul az egész ember, úgy ahogy van, ostoba: azonnal megbukna akármelyik tévévetélkedőn, mert fogalma sincs, hogy melyik uncsi-amcsi filmben ki játszotta a mit, és hogy hívják a Bármelyik Együttes dobosát, és milyen bombák vetik szét az afgán hegyeket. Amit a bölcs tud, az manapság tilos: az igazság. Élete pedig fölháborító: tüntetően elutasítja a világelfogyasztás pokoli örömét, s nem hejehujázik Gazdaságkor haláltáncában.

Buji Ferenc Nyíregyházán született, ma is ott él.

Művei jobbára rejtőzködő művek. Kezdetben, s máig többségben fordítások: Jung: Az alkímiai kunjunkció, Sri Ramana Maharsi: A nyílegyenes ösvény, majd Johannes Tauler szentbeszédei, Darqáwí: Az emlékezés rózsakertje,– utóbbi kettőhöz már hatalmas tanulmányt írt, óriási, részletes, forrásértelmező-összehasonlító jegyzetanyaggal. Az Elfelejtett Evangélium az Újszövetség kényes helyeit elemzi: miért nevezzük atyának papjainkat, holott ezt az Úr kifejezetten megtiltotta? Közben két esszékötete jelent meg, az Emberré vált ember és a Magasles. Ha figyelmesen megnézzük a névsort, látjuk, hogy a benső út nagy kalauzait vette sorra, a lélekvezetőket, aki a különböző kultúrák eltérő kiindulópontjaiból a valósághoz, vagy így pontosabb: a Valósághoz, az Egyetlenhez, az Egyetlen Létezőhöz vezetnek. Az eredeti szerzők: Jung, Maharsi, Tauler, Darqáwí a bevezetőkkel és a jegyzetekkel összekapcsolódnak, s egyetlen szellemi hegységgé épülnek össze, mert megszólalnak a szúfi mesterek, az indiai bölcsek, de legkivált a keresztény misztika nagyjai: Eckhart, Tauler, Suso, a karmelita Lőrinc testvér, Keresztes Szent János, Avilai Teréz, az Evangélium. Minden mély gondolat összerendeződik egészen az Úr Jézusig. Buji különleges, hatalmas és egységes művet hozott így össze előszavakból és jegyzetekből.

E mű lényege a Lélek, aki Gazdaságkor antikrisztusi terrorja ellenére él a világ különböző pontjain, s menedéket kínál az emberiségnek. Számos tanulmánya olvasható honlapján is: http://www.bujiferenc.hu/

A Szentlélek hív bennünket.

                                                                                                                           (2010)