Beavatás lehetne

A Szentírás különös titkához tartozik, hogy az ember élete fogytával és olvasásai szaporodtával újabb és újabb gondolatokat fedez föl ugyanabban a pár mondatban, apró jelenetben.
Többek közt azt, hogy ezek a példa történetek elképesztően időszerűek manapság, hiszen a nyilvánvaló korválság egyik oka a benső szabadság, vagyis a bűntelenség elvesztése. Ez vezetett a hajdan keresztény európai kultúra összeomlásához. A fehér világ a házasságtörést már nem bűnnek tartja, hanem erénynek: ki is hullott belőle mindaz, ami a hűségre, tisztaságra, ártatlanságra, becsületre épült.
Személyes ügy, hogy először a nyolcvanas években írtam a témáról esszét, amit aztán továbbszőttem a Beavatásban, és most egy hajnali imádság után – talán – újra megértettem belőle valamit.
*
Egy kora reggeli órán Jézus elé hurcolták egy asszonyt. „Az írástudók és farizeusok akkor egy házasságtörésen ért asszonyt hoztak oda, és elébe állították. "Mester, mondták, ezt az asszonyt éppen most érték házasságtörésen.” (Ján 8.3-4) A tanúk és a vádlók a bizonyítást teljesnek tartották, hiszen tettenérés történt. A jog szintjén szemlélték az ügyet, és szentül meg voltak győződve igazukról, a törvényről és a kötelességükről. Úgy találták, hogy a bűnös nő alattuk van, tehát jogukban áll pálcát törni fölötte. Magabiztosan kérdezték: „Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyent meg kell kövezni. Te mit mondasz?"
A jog szemlélete ez: a bírónak különbnek kell lennie a vádlottnál. Amíg az Isten gyanánt uralkodó papkirály döntött, a helyzet nem szorult magyarázatra. Ő a metafizikai igazság megtestesítőjeként az Ég nevében törvénykezett.
Gazdaságkor műveltnek tartott országaiban az igazságszolgáltatás materiális alapon áll. A bíráktól papírral igazolt feddhetetlenséget várnak, s tiltják őket a mellékfoglalkozásoktól, melyek árnyékot vethetnének rájuk.
*
A látható fölérendeltség jegyében üléseznek máig a katonai bíróságok: tisztek ügyeiben csak magasabb rendfokozatúak ítélhetnek. A nyelv is ezt állítja, amikor az „ítél fölötte,” „törvényt ül fölötte” kifejezéseket használja. Az elítélt katona hajdani első büntetése a lefokozás volt: rangjelzéseit letépték, kardját összetörték. Martinovics Ignácot elítéltetése után kitaszították a papi rendből.
Jellemző, hogy az aradi tábornokok ügyében ezt az elvet az osztrákok nem követték. Például Kazinczy Lajos honvéd ezredes, a 15. aradi vértanú bírái külön megaláztatásként „közvitézek” és altisztek voltak: a legmagasabb rangú bíró őrnagyi rendfokozatot viselt.
*
A Jézus körül hullámzó tömeg is materiális alapon állt, s a tárgyi jog szerint követelt tőle döntést. Ő azonban egyszerű megjegyzésével gyökeresen megváltoztatta a helyzetet, nevezetesen azt, hogy ki hol van. „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” A mondat indítása a népítélet elfogadásának látszik. A nő megkövezhető, tegyétek. Ámde ne úgy, ahogy Mózes rendelte: „Először a tanúk emeljék föl megkövezésre a kezüket, aztán az egész nép.” (Mtv 17,7.) Ne a tanúk, hanem azok, akik tényleg a vádlott fölött állnak. Ti vajon nem vagytok ugyanolyan sárosak mint ő? Csak éppen eddig nem derült ki rólatok.
A Mester a helyzetet jogi esetből metafizikaivá emeli. Beküldi a vádaskodókat lelkük legmélyére, ahol nem számít a Becsületrend, az erkölcsi- és feddhetetlenségi igazolvány, az átvilágítási papír sem, hanem csak az, hogy mi van odabent. Rohadoznak-e, izzanak-e a jól titkolt fekélyek?
*
Akármilyen sötét indulatok is fűtötték a vádlókat és tanúikat, meg az okostojás törvénytudókat, a szívük mélyén járva meglátták, hogy mekkora különbség van jó és gonosz között. Az igazság nem jogtechnikai kérdés. Abban a szellőben tapasztalható meg, amely az az Úr lépteit hordozza. Vágytak ide.
Jézus aztán „lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a vénektől, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: ,,Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?'' Az így felelt: ,,Senki, Uram!'' Hova mentek el? Az asszony az életbe, megúszta a kivégzést, de több is történt vele. Jézus ekkor azt mondta neki: ,,Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!” Az Úr szabaddá tette. Nem a külső, a jogi felelősség alól mentette föl, hanem a bűnét vette el a bocsánatával. Márpedig ugyancsak tőle tudjuk, hogy „Az igazság tesz szabaddá, és a bűn tesz szolgává.” A felelősség elkerülése önmagában lehet szerencsés körülmények összjátéka: nem derül ki, nincs bizonyíték, elévült. Hanem a lelkiismeret tovább szenved, és a lélek elszennyeződik, és kialakul a benső párbeszéd-képtelenség, jönnek a mániák, a vegyi és egyéb kábszerek, a bőszültség, a hazudozás.
*
A legcsodálatosabb a kövezni készülő csőcselék benső ébredése. A vénektől, tehát a társaság javán kezdve mind fölismerte hitványságát, ami után lemondott arról, hogy mást elítéljen. Ők is a szabadságba mentek, mert elkotródásuk nyilvános bűnvallomás és bűnbánat. Őket is megérintette a tisztító áldás, ami a vádlottjuknak jutott.
269. Beavatás
(2012)