Beavatás lehetne

A szocializmus uralkodó bűnbandája és szolgái, meg azok különféle átöltözködésekkel álcázott csoportjai, melyek ilyen és olyan pártnak, mozgalomnak adják ki magukat, folyton lebuknak.

Rendszerint azzal árulják el demokratikus szólamaik ürességét, hogy az általuk elvesztett választás másnapján görcsbe rándulnak, s azóta a világot telesikoltva követelik, hogy azonnal távolítsák el a nép elsöprő többségével választott kormányát, és adják nekik vissza a hatalmat. Igazán nem kérnek mindenfélét. Semmi egyebet nem kívánnak, csak a hatalomhoz ragaszkodnak, mint Aladin a csodalámpájához. Érte minden követ megmozgatnak: majd az országra és a bűnös magyar népre hajigálják. Végtére is megérdemli, mert bűnös nép, elvette tőlük kedvenc játékszerüket, amivel oly csodásan tudtak szórakozni: lopni, csalni, hazudni, a tiltakozókat megveretni, lecsukatni, ujjukat eltöretni, szemüket közvetlen közelről kilövetni. Mindez nem semmi, de mi a régi szép időkhöz képest, amikor a tiltakozókat diliházba, vagy akár akasztófára is küldhették?

A magyar rettenetesen bűnös, talán született bűnös, és ez nem fajelmélet, mert igaz: ’19-ben is elvette, 56-ban is megpróbálta, ’90-ben, 98-ban és legutóbb 2010-ben ragadta magához a kormányrudat. Milyen nép az ilyen? Milyen demokrácia az olyan, ahol a nép csak úgy ”… fölkel és nem kér, de vesz, ragad”, ahogy az avítt költő vélte? Hogy képzeli? Milyen alapon? A demokrácia nem a népet illeti, egyszerűen nem való a kezébe, nem érti, nem tud vele élni, elrontja: a demokrácia csakis a demokratáknak való.

A demokratáknak ez a szakmájuk, az élethivatásuk.

Ezt a kérdést a Szovjetunióban egyszer s mindenkorra megoldották, amikor a szocialista demokrácia tökéletes világában, a Gulág szigetcsoporton a lakókat két részre osztották. A túlnyomó többséget: a hadifoglyokat, a papokat, pópákat, mullahokat, vallásosokat, pártitkárnak visszabeszélőket, parasztokat, mestereket, tudósokat, politikai viccmesélőket és hasonlókat egyszerűen csak fasisztának nevezték. Így is szólították őket: „fasiszták, jobbra sorakozó!” Mint most a demokratikus EU üléstermében, a világsajtóban az észheztérésre hajlamosokat. A másik csoportot, amelyik csak ölt, rabolt, vonatot siklatott, nőket erőszakolt, gyermekeket rontott meg, demokratáknak nevezték. „Demokraták, balra sorakozó!”

Így volt rendjén, mert ilyen a rend. Ilyen rendnek kell lennie ma is a világban. A rendetlenség ugyanis nem a világot rázó gazdasági, környezeti válság miatt tört ki, hanem azért, mert némely elvetemültek tiltakoznak a demokraták hatalma ellen, sőt, veszélyeztetik azt. Leginkább a magyarok.

Fasiszta nép, állapította meg a múlt század kiemelkedő magyar demokratája, Rákosi Mátyás elvtárs pajtás. Hogy kétség ne legyen, időnként pereket koholt, meg is tervezte őket a vádlott születésétől a haláláig, hogy a rászorulók lássák és higgyék, amit kell. A rossz példa is ragadós: időnként akadtak önkéntesek, akik maguktól tették, ami árt a hazának, mint a minap egy jobbikos képviselő a parlamentben.

                                                                                                                                (2012)