Beavatás lehetne

Manapság senkiházi üzletemberek nagy íróink műveit átírogatják és szellemüket saját silányságukhoz alacsonyítják. Nem az állítólagos közérthetőség kedvéért, hiszen az ő álirodalmi gyuradékuk szellemileg értékelhetetlen, s mélyebb értelmet nélkülöz, vagyis érthetetlen, hanem a pénzért. Másod- és harmadsorban is a pénzért. Valójában cenzúrázzák a magyar irodalmat: kiirtják belőle a szellemet.

A cenzúra ma is él, is virul. Csak akkor szokás szóba hozni, és síkra szállni ellene, ha a rosszat próbálja korlátozni. A jó üldözése antikrisztusi korunkba természetes és ajánlatos.

Kiváló irodalomtudósunk, Szörényi László évtizedek óta kutatja a delfinológiát, az irodalmi művek cenzúráját. Számos esettel együtt ő derítette ki, hogy a Tanár úr kérem-ben Karinthy a rossz tanulót a magyar-román határból feleltette földrajzórán, ám a szocializmusban az olvasók nem tudhattak Trianonról, és magyar-románt átírták dán-norvég határra…

Gárdonyi Géza (1863-1922) is az átírt, sőt, más módon is cenzúrázott nagy íróink közé tartozik. Részint hite miatt, részint azért, mert a mára úgyszólván kiveszett tudós írók közé tartozott: évekig gyűjtötte pl. a magyar és török történeti adatokat az Egri csillagokhoz. Még törökül is megtanult. Hasonlóan járt el a Láthatatlan ember írásakor: alaposan tanulmányozta a görög Priszkoszt, a középkori Kézait, az újkor híres Attila-kutatóját, Thierryt, s minden hozzáférhető szakirodalmat, sőt, roppant éles elméjű következtetéseket vont le.

Sajnos, az utóbbi remekművéhez írott három rendkívül szellemes jegyzetfejezetét nem könnyű elérni. Az utóbbi hatvan évben ugyanis ezeket gondosan kicenzúrázzák az újabb kiadásokból.

Miért? Mert ízekre szedte Thierryt, s kimutatta, hogy a catalnaumi csata leírásában tévedett? Az ütközet ugyanis nem Aetius győzelmével, nem is döntetlennel végződött, mert a rómaiak és szövetségeseik reggelre elinaltak, a harcmező ura Attila maradt, sőt, egy éven belül elfoglalta Észak-Itáliát és Róma ellen vonult. Aetius pedig sehol sem mutatkozott. Vagy azért, mert kiállt Kézai Simon becsületéért? Vagy Priszkosz és mások adatai meg helyi mondák alapján elfogadta, hogy Attila székhelye Szeged környékén lehetett? Ugyan vajon fönnmaradtak-e bármely, a Kárpát-medencében honolt népről regék és mesék a magyar nép ajkán a hunok kivételével?

Nem hiszem.

Inkább ezekért a mondatokért kíméltetik a magyar olvasó Gárdonyi jegyzeteinek olvasásától: „A magyar történetírásban Hunfalvinak (Hunfalvy Pál, 1810-1891, nyelvész, történész, néprajzos) Batu káni szerepe volt: földúlt és elégetett minden hagyományt. A hun rokonságot merőben megtagadta, s Attila magyari dicsőségét beledobta az Akadémia szemetes ládájába.

Csak az utóbbi években akadt egy Nagy Géza (1855–1915, régész, történész, néprajztudós), egy Thury József (1861–1906, nyelvész, turkológus), hogy az örökké cáfolt nagyérdemű tudóst, Vámbérit (1832–1913, keletkutató) ne is említsem –, ezek bebizonyították, hogy Hunfalvi piromániában szenvedett, s hogy igenis a mi régi történetíróink szava az igaz: a hunok rokonaink és elődeink voltak, s Atttila öröksége valóban örökségünk nekünk.” (Dante kiadás, 1943., az életrajzi adatok: Cz. G.)

A cenzúra oka tehát a hun-rokonság melletti hitvallás, valamint a nyelvészetünket, néprajztudományunkat, őstörténet-kutatásunkat a maga képére formáló Nagymester enyhén szólva sajátos tudományos működésének bemutatása. Ez azért is csípős, mert az illető eredeti neve Hunsdorfer volt, vagyis családja éppenséggel valamely német Hunfalváról vette nevét. Ő viszont a zárhangot y-ra változtatta, éppen akkor, amikor a hazafias nemeseink i-vel kezdték írni nevüket: Jókai, Görgei, stb. Négy évtizeden át volt az Akadémia leghatalmasabb embere, főkönyvtárosa, mai szóval főtitkára. A saját képére formált magyarságtudományokról szellemi örökösei vitát nem nyitnak, nyilván azért nem, mert érveik nincsenek. Az ellenvéleményeket egyszerűen „elégetik”, mint tette szellemi papájuk.                        (2011)