Beavatás lehetne

Amerikában, s általában a globalista civilizáció vezető országaiban apránként, de könyörtelenül gyomlálgatják a kereszténység tanításait, ünnepeit, jelképeit a közéletből, s ahonnan tudják. Az EU látványosan törölte a kereszténységet előzményei közül. Nem véletlenül. Néhai Antall József, az utolsó európai lovag, azt írta, hogy „Az európai ember keresztény, az is, aki ateista.” Nos, tévedett. A kereszténység, de a buddhizmus, az iszlám, és a többi világvallás erényei is hiányoznak Gazdaságkor eszmetárából. Sőt, a régebben a tudatalattiba száműzött vétkek kerültek hatalomra. „Házasságtörés, hazugság, irigység, kevélység, tisztátalanság, önzés, kapzsiság, dicsőségvágy, hiúság stb.: ma mindezekkel a tulajdonságokkal, mint az emberek természetes megnyilvánulásaival lépten-nyomon lehet találkozni a különféle médiumokban.” – Korunk népnevelőiben: a filmekben, tévében, a bulvársajtóban, de az ún. „magas művészet” kiállítótermeiben és irodalmában is. – Írja Buji Ferenc ad-Darqawi Az emlékezés rózsakertje c. művéhez készített előszavában.

Az említett bűnök nem holmi polgárpukkasztó kamasztréfák, hanem a versenytársadalom – helyesebben: viszálytársadalom – „fejlődésének” szigorú előföltételei. Először talán Mendeville fogalmazta meg A lázadó kas c. poémájában, (1705) hogy „Államukban virult az élet, – Vagyis az erkölcsi rendből kitört méhek kaptárában – naggyá tette a bűn s a vétek/ (…) millió szegénynek munkát adott a fényűzés, s gőgtől nyert élést nem kevés./ Irígység, hívság, karba kart,/ föllendítették az ipart,/ s az állhatatlanság hibája/ ételbe, bútorba, ruhába,/ e nevetséges gyengeség lett/ hajtója a kereskedésnek. Törvényük csakúgy, mint ruhájok/ ki volt téve a változásnak,/ mert ami egy nap tiszta, szent/ fél évre rá bűnszámba ment”. A XVIII. század végén Adam Smith erkölcstan tanár az önzésben fedezte föl a gazdasági fejlődés motorját, s nem is tévedett.

Buji Ferenc így folytatja: „Olyan világban élünk tehát, amely minden ízében támadólag fordul szembe azokkal az értékekkel, amelyek a tradicionális társadalom sajátjai.”

Természetesen nincs szó holmi értékválságról, amiről lila szociológusok és újságírók szoktak nyavalyogni. Az értékek nem kerülhetnek válságba. Az emberek annál inkább, ha az őket megtartó erények gyakorlásában megakadályozzák őket. Most pontosan ilyesmi történik.

A Paradicsom elhagyása után kialakult vallási társadalmat Gazdaságkor alapjáig lebontja, és helyébe merőben újat akar építeni, amelyben az erény, a bűn vagy akár az illetlenség emlegetésének nincs helye. Gondoljuk el, mi történne a világelfogyasztói civilizációval, ha a mértékletességet, a tisztaságot, az egyszerűséget, a bölcsességet gyakorolnánk?  Hová jutna a sajtó, a reklámipar és a politika, ha a tetten ért hazugot menten kiseprűznék a közéletből? Igaza van Hamvasnak, aki Az igazságtalanságról c. esszéjében így vélekedett: „Jó állampolgár valaki addig, amíg a társadalomnak nem okoz kárt erényeivel.”

Az lenne csoda, ha Gazdaságkorban a gazdaságtalan erények nem kerültek volna ki a köznevelésből, a művészetből, az irodalomból és persze a szórakoztatásból. Még nagyobb csoda volna, ha a hasznot hajtó bűnök nem léptek volna a helyükbe. Ennél csak az keltene nagyobb meglepetést, ha az új világot formáló tudatipar nem kavarna zavart a lelkekben, hogy ne tudják megkülönböztetni a jót a rossztól.

A legeslegbámulatosabb csoda mégiscsak az volna, ha az Antikrisztus nem Krisztust, az ő tanításait, híveit és a teremtés gyönyörű világát támadná lépten-nyomon.

(2008)