Beavatás lehetne
Elhagyva mindenüket, nyomába szegődtek. (Luk 5, 11.)
Talán mindannyian ismerjük az esetet és az utána a történteket. A tanítványok a csodálatos halfogás után otthagytak csapot, papot, bárkáikat, hálóikat, sőt, családjukat, és Jézus nyomába szegődtek.
Nem mindennapos dolog „elhagyni mindenünket.” Ritkán teszünk ilyesmit, életünk során talán csak egyszer. E rövid mondat két szava igen erős – önmagában is. Különösen attól kezdve, hogy egyenként és komolyan átgondoljuk jelentésüket. Mindegyik szóét: fölhagyni addigi életünkkel, és újat kezdeni.
Rögtön kiderül, hogy értjük-e anyanyelvünket? Életünk során ugyanis megszokjuk a szavakat, kifejezéseket, szólásokat, az ősidőkből ránk maradt bölcsességeket, melyek az idők folyamán elvesztik frissességüket, és kissé megpunnyadva, fáradtan, unottan őgyelegnek ajkunkon, fülünkön ki-be. Olykor szinte észrevétlenül, mert jelentésükre rég nem hederítünk.
Igen, a nyelvvesztésnek két fő esete van. Az első: az ember elfeledi, elveszti kedves, meghitt szavait, a második: a nyelv veszíti el beszélőjét, aki nem tudja, miért s kitől, mitől s merre kóvályognak a szavak a szájában, honnan szöktek beszédébe a nemzetközi hangtérben kalandozó kiszólások, olykor csak vakkantások közül. Mert ha angolosan ejti őket az ember, akkor bizonyos körökben nyert ügye van. Az ilyen ember már elvesztette anyanyelve, elméje és ajka közti kapcsolatot. A legrosszabb eset az, amikor már nem is keresi, csak masinálja szájában a hangokat, szavakat és a divatos eszmeroncsokat.
Ebben az esetben megszűnik a gondolkodás és a beszéd. A száj még mozog, az ajkak nyílnak, csukódnak, a hanghullámok verődnek a két fogsor, a torok meg az ínyívek között, mint valami zajversenyen. Sőt, az agy is masinál, nyomatja tekervény-alagútjaiban ide-oda a belekerült eszme-darát, hogy valami újdonságot őröljön, mert általában az a menő és kelendő.
Minden erővel valami mást, valami újat kell gyúrni az eddigihez képest, mert azt keresi a piac. Hibák, bűnök, hazugságok és csalások bújhatnak elő akárhonnan, és ha észrevétlenek maradnak, még hibátlanoknak is látszanak. Ám a vétkesek is tudják, hogy ez kevés, az Úrral kéne valahogy kiegyezni – Ő sokkal többet vár tőlünk, mivel a látszatok és a tények csalhatatlan szétválasztója. Éppen ezért az örök életet, mégpedig a legtökéletesebb boldogságban eltöltendő örök életet ajánlja nekünk.
Az értelem elvész az általános semmi zakatolásában, pedig csak egy mondatot kellene a gyökeréig megérteni, és máris szívünkbe fogadhatnánk annak a tanítását, aki ezt mondta: „Én vagyok az út, az élet és az igazság.”
2020-01-06