Beavatás lehetne

Szent János apostol evangéliumának – Jn 12, 37- 43 alatti – verseiben foglalkozik szellemi életünk, más azóval emberlétünk legnagyobb zökkenőjével, a hitetlenség fölbukkanásával, továbbá betörésével társadalmi és lelki életünkbe, és sunyi elhatalmasodásával viselkedésünkben. Többes számban is írhattam volna mindezt, mert a hitetlenség többünk gondolatainak és tetteinek gyakori ám lappangó kísértője, sőt, olykor meghatározója! Mind közönségesen hiszünk-hiszegetünk, mert rendes keresztények vagyunk. Eljárunk templomba, szentmisére, nemigen gyónogatunk, komolyabb értéket sosem lopunk, nem is nagyon csalunk, ritkán verekszünk, miközben ügyeinket Isten megkérdezése nélkül döntjük el, sőt Ő ellenére, mert súgta ugyan, hogy így volna helyes viselkedni, aztán mégis úgy tettünk, most aztán szánjuk-bánjuk, amikor már késő…
A hitetlenség oka: „Nem tudtak hinni, mert Izajás ezt is megmondta: vakká tette szemüket, és megkeményítette szívüket, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket.” (Iz 6, 9.10) Mérhetetlenül keserű szavak! A kiindulópont mi egyéb lehetne, mint az, hogy Izajás az isteni embertan mestere. A szem és a szív egyike sem holmi anyagi, biológiai szereplő. Ki ne tudná, hogy miféle hitvány alak a szívtelen? Vagy az, akinek nem lehet a szemébe nézni? Az ilyen embert rettentő baj gyötri… Szegény egy percre sem tud zöld ágra vergődni hibáival és miattuk önmagával.
Szemünk sokkal több holmi látószervnél, aminek esetleg csak ennyi vagy annyi dioptriás hibája van. A lényegi látás, a lényeglátás igazából az értelmi működés legmagasabb körébe tartozik! Vegyük csak sorra! A lényeglátás a szemtelenséggel együtt nem optikai fogalom, ahogy a szívünk sem csupán kardiológiai, magyarul szívtani jelenség a szó teljes értelmében, ugyanis nem gép: nem műszaki szempontok szerint végzi föladatát. Annál sokkal gazdagabb jelenség. Ugyanis maga a Teremtő intézkedett: ő tette vakká a hitetlenek szemét, keménnyé a szívüket! Az ő általa kirótt lelki vakság és lelki kőszívűség pedig maga a földi pokol.
Jézus az Utolsó Vacsorán beszélgetett tanítványaival árulójáról. János apostol ült mellette. „Simon Péter intett neki és kérte: "Kérdezd meg, kiről beszél?" ,,Az Jézus keblére hajolt és megkérdezte: "Uram, ki az?" Jézus így felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott: "Tedd meg hamarosan, amit tenni akarsz!" Történt ez azután, hogy Júdásba már "belészállt a sátán." (Jn 13., 24-27.) A villanásnyi jelenet Ádám és Éva bűnbeeséséhez hasonlóan parányi és világtörténelmi.