Beavatás lehetne

Az Evangélium olvastán gyakran megütközünk bizonyos eltéréseken. Különösen azokon, amelyek több helyen szerepelnek, s különböznek egymástól. Ilyen a Nyolc boldogság esete meg a jajoké. Az egyik evangélistánál ennyi van, a másiknál annyi. Számolhatjuk is, de minek? A lélektanászok sok ezer kísérlettel igazolták a köztudottat: ugyanannak az eseménynek a szem- és fültanúi gyakorta erősen eltérnek a részletek mesélése során.
Lássuk Lukács evangéliumának 6-20 alatti verseit. Mindegyikben Megváltónk szól hozzánk, és az élet lényegéről, értelméről ad kinyilatkoztatást, miközben a lét, a létezés, a kitaszítottság kérdését is megérinti.
„Ekkor tanítványaira emelte tekintetét és megszólalt: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jól fogtok lakni. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt.” Itt, Lukácsnál, csak négy a boldogságok száma.
A boldogság kétségtelenül mindannyiunk életcélja – korunktól, nemünktől, műveltségünktől függetlenül. Nincs még egy alkotás a bölcseletinek nevezett művek körében, sőt tán az egész világirodalomban, ami az életgondok megoldására a boldogságot nem csak ajánlja, hanem egyenesen ígéri, magának Isten Fiának a szavával. Ráadásul az éhezés, a szegénység, a sírás útján, ám örökös formában. Ugyanis a többi „jó”: a siker, a vagyon, a rang, mind fölszínes és hamar elillanó. Észre sem vesszük hogyan, mitől s miért, máris elpárolgott. Mintha soha itt sem lett volna! Mintha soha nem lett volna a miénk! Jól érezzük ezt? Igen! Mégpedig azért, mert tényleg, egyik sem volt igazán a miénk, mert valójában csak az a miénk, ami lényünk részévé vált Amit átszenvedünk Csak akkor leszünk valóban boldogok, ha Isten szava és közelsége jár át bennünket
„Örüljetek azokban a napokban – mármint a gyűlölet, a kirekesztés, a rágalmazás, a legmélyebb megvetés időszakában! – Ha majd ez bekövetkezik, ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben! Atyáink is így bántak a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj nektek, akik most jóllaktok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
A jajok mintha a boldogságok árnyai lennének…
A próféta Istennel köt össze bennünket. Az Úr szavát issza, telítődik vele, ám ember lévén nem tudja mindet befogadni – Isten túlontúlsága: emberfölötti jósága, fölfoghatatlan szépsége, leírhatatlan szeretete kiömlik belőle, és zuhog boldogra-boldogtalanra, akár a májusi eső. Ezért hirdeti Isten-élményét az Isten-szerető ember ősidők óta okosnak, butának, hívőnek, hitetlennek, boldognak, boldogtalannak, s nem sérti, ha emiatt bolondnak nézik.