Beavatás lehetne

Megváltónk már a kezdet kezdetén, kiválasztásukkor, megjövendölte tanítványainak, hogy mi vár rájuk. (Mt 10, 16, skk.) Nem királyi szék, degesz erszény, lelkes udvaroncok és jó nők hada, nem is a kánai menyegző csodabora, hanem szegénység, üldözés, rágalmak és hamis vádak, verés, kínzás, kivégzés. Véletlenül se ringassák magukat abba az ábrándba, miszerint Krisztus követése diadalmenet. „Úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók és ártatlanok, mint a galambok.”
Két fegyvert ajánl nekik. Először az okosságot, amit a katonák és vezéreik szoktak használni, csata előtt és alatt, s ami az ember természetes sajátja tud lenni. Már annak, aki használja az eszét. Mert esze mindenkinek van, még a gyermeknek és a tanulatlan fölnőttnek is. Az okos kieszeli a haditervet. Azt, hogy mit kell bevetni az ellenfél, a támadó ellen – mire nem készül? A kevésbé harcias a menekülés útját keresi...
Hanem a második fegyver?! Ugyan mit használ a farkasemberek ellen az ártatlanság?
Semmit? Sokat?
Mégis mennyit?
Miként?
Vajon hogyan tehetünk szert a farkasokat lebíró ártatlanságra??
Ha belegondolunk, akkor észrevehetjük, hogy az ártatlanság gyöke az ár, az a bizonyos szúrós, hegyes szerszám, amivel vastag bőröknek is lehet ártani, mert bizony át lehet döfni őket. Az árt szavacskánk az ár képződménye, és ige, tehát cselekvést idéző alak. Rosszat, valami kellemetlennek, fájdalmasnak aljas indokú okozását jelenti, amit a készületlen lélek hézagain átsurranó ármány szokott áldozatában megidézni... Az ármány nem szorul hegyes-éles vasfegyverre. Lágy és hajlékony eszköze a sunyiság, a képmutatás, a hazugság, a félrevezetés. Ez mind vékony, hajlékony kígyóvonás. Ami ilyen, az képes besurrani célpontja legapróbb hézagán.
És az ártatlanság? Ugyanabból az ár gyökből ered, amiből az árt!
Miként, milyen fegyverrel győzi le az ártatlanság az ártást, az ármányt?
Semmilyennel. Vagy azzal, hogy nem ránt kardot, nem üt, nem veszi föl a küzdelmet. Nem harcol. Nem akarja leverni, földhöz csapdosni, rúgni, vádolni, vagy éppen rágalmazni embertársát. Ugyanis a harc mindkét felet kifordítja önmagából.
Az ártatlanság szó helyén középkori biblifordításunkban, az ún. Müncheni Kódexben, az „együgyűség” szó áll. Az együgyű egy ügyet szolgál: Isten ügyét. Neki nincs az Úrétól különböző célja.
Nem háborút akar, hanem békét. Azt, amit a Miatyánkban imádkozunk: „Legyen meg a Te akaratod!”